Ugrás a tartalomra

 

Sötét ablak a völgyre

A nincsen himnusza – kortárs versek Ady Endre halálának századik évfordulójára

Nincs tovább. A várpatak
elállta itt az utamat.
Körbejártam: híd sehol,
s a sav kimarja lábamat.
Egy szál gerenda, fa, se léc,
egy fogpiszkáló, annyi sincs,
mi keresztben átvezet;
egy kis ladik, csak hatvan inch
kellene, de nincs. Egek!

Hát mindhiába másztam át
Üveghegyet és trópusok
gyilkos dzsungelét, hadát
hiába vertem bősz királynak,
hiába éltem szűk diétán,
az Óperenciát hiába
úsztam át, ha nincs egy létrám?

Most, amikor valahára
itt vagyok, s Ön fenn a várból
integet, míg keble táncol,
s aranyhaja hosszú árja
lezúdul, s a vár fokában
tíz kis törpe várja, fogja,
s mint befonja, úgy viháncol
bőrgatyámnak éhes foglya,
mint a felvert sátortábor,
s rasztaszívem majd kidöglik.

Asszonyom, hát mit tegyek? –
elme elhagy, terv bedöglik,
minden hűhó mindhiába,
ugrálhatok, le se néz rám,
kötelem csak negyven centi,
talán fölmetsszem a vénám?

Jaj, én balga, ó, én bolond,
evett volna meg a sárkány,
mi rám támadt hét farokkal,
mikor elfogyott a cérnám,
merthogy szívni zöld helyett
valami gazt adott a nepper,
s azóta is ezzel indul
minden új napon a reggel.

Úrnőm, szánjon immár engem,
küldjön bélyegen szerelmet!
Kék csillag fényén emeljen
föl Önhöz egy sóvár lelket!

Nyilazzon belém tűhegyet,
magával porozzon, Drága!
Belebújnék még ma éjjel
a vár fehér asszonyába.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.