Ugrás a tartalomra

 

Dobszerda jött – Turczi István emlékezik Tandori Dezsőre

Tandori Dezső

Turczim, poétád...

Turczim, minden mi más mindenvaló,
az interpunkció, a városok,
az utcarendszer, pontra pont zuhog,
és emlékünk jár jöttön, menten, össze,
vissza, hamletien és learien,
leírian írja föl, főúr, omlett,
egy sarkon leülünk, ívére sörnek,
a poharat elérintjük, legörnyed
bánatunkra egy lombos ág, mohó
eltérítéssel hagyjuk bűvölet
szeparéját, karéját és paréját
hurkakolbásznak és spenótnak,
így ültük ki, így gyúrtuk ki a lényeg
messze híján a megbecsületet,
el-elemelgettük az ülepet,
ha hívott már-mi messze üzenet:
egy kis szél szaga, egy rím, mint a sóhaj,
vagy égen elkalandozott hajóraj,
mintha a legiszaposabb csatorna
égi járások tündér tükre volna,
játszottuk, csináltuk szegény helyét.
Minek? Minek a? Lenn a magas ég,
csáklyáztuk, bordáztattuk evezőkkel
vizét, és tudtuk, ez már csak előjel,
amik vagyunk, lakkcipőnk messze rég,
és mégse, még...se – mondjuk, kényszerét
nem ikszeljük ki-be, teljes poézis
mondatja velünk: NEM VAGY! S hogy ne?! Épp IS’.
Nem kötünk össze jelre jel magányt,
ott benn! haránt! élünk egymást iránt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tandori Dezső 1987-ben készült rajza a költőbarátjának, Turczi Istvánnak Dávid fia születésének tiszteletére

 

Turczi István

Dobszerda*

 – Töredék Tandorinak

Nem ebben maradtunk.
A madarak rosszat álmodtak az éjjel.
Dobszerda jött; kidübörgő,
napfénnyel szikrázó feketeség.
Felkapta mohó fejét a város.
Elnémult sok, akit emberkézre adtak.
Csönd-őrjöngve várták a híreket.
Ha szerencsénk van, suttogták,
innen is látszik, ami túl van.
Vagy nincs, de visszaragyog,
és kedvére tovább tandorol.
Szelfiző versturisták jöttek –
mind úgy érezte, hozzá jobban szól,
mint a többiekhez. És posztoltak vadul.
Nem ebben maradtunk.
             A Hc3 már ellépve.
                    Megnyerhető? Ugyan.
                          Gyomorszájhagyomány.
A Lánchíd utca 23, mint Altamira.
Barlangrajzok, árva fecnik, jaj,
elhullott telefonszám-tetemek.
Nem főz, nem eszik, csak a postásnak
nyit ajtót. Aztán már annak sem.
Közben néhány Mándy-fej, Ottlik,
még egy sorozat Maigret. Hiány-skiccek.
Nézi, ahogy ők néznek vissza rá.
Ami történt, nem történt.
Valamit csak kell csinálni.
De nem ebben maradtunk.
Tudom, hogy hallod.

* 2019. február 13.

 

A fejlécben közölt fotót Turczi István bocsátotta rendelkezésünkre.1995. október 10-én készült a Magyar Írószövetségben a Parnasszus folyóirat legelső, bemutatkozó estjén. A képen Tandori Dezső társaságában Fodor András és Margócsy István látható.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.