Ugrás a tartalomra

 

A nincsen himnusza – Ady Endre 100, első verskör

Megölök egy pillangót

Lackfi János

Az üvegtestek zsoltára

Uram, te, Hadybandy
kicsit vöröses szemű,
hajléktalanszakállú Istene,
fújkodod a ködöt borzasan,
illetlenül bekönnyezed arcomat,
azt mondod, sok verset tudsz kívülről,
mondasz is párat,
hogy nagyon szerethetlek, ha már
a sálam is integet utánad,
hogy Istenke,
vedd térdedre édesanyámat,
meg hogy már unom, hogy azért szeressenek,
mert én vagyok.
Kérdőn nézel rám, tudok-e verset én is,
szemedben gyanús csillogás, szembaj
vagy elérzékenyülés vagy mindkettő,
én hajléktalan Istenem,
a jeruzsálemi templom leromboltatott,
bár minden kövét őrzik gondosan,
beszámozták gondosan a zsidócskák,
de az a terület, egyszerűen képtelenség,
azt az ingatlant már lestoppolták,
a földhivatalban széttárják kezüket,
csak annyit mondhatnak, Allahu Akbar,
miközben épül egybe Isten egyháza
eleven kövekből, akik mi vagyunk,
itt egy mellékhajó, ott egy támpillér,
egy kósza boltozat, és külön kapaszkodnak össze
Isten kicsi zsidói, külön kapaszkodnak össze
kicsi keresztényei, és gyanakodva bámulnak
egymásra, gyanújuk megalapozott,
egybeölelkezve kéne egyetlen házzá,
sőt, Egyházzá forrniuk,
ehhez az ölelkezéshez fájdalmak,
szégyenek garmadája miatt momentán semmi kedvük,
ami emberileg érthető is, csakhogy ezek
nem emberi dolgok,
töröl ki szakállából pár csillagmorzsát
hajléktalan Istenem,
Hadybandy Istene,
bús és kopott öregúr,
kinek ruhája piros betűkkel foltozott,
CHICAGO BULLS ez áll rajta,
továbbá ALFA and OMEGA,
közeledik a vég, ami az új kezdet is,
az üvegbetonná lényegült testeket
felhajigálják a mennyei
gyűjtőkonténerbe,
akkor is világítunk majd,
ha nem akarunk,
akkor is szeretkezünk,
ha nem szeretkezünk,
tagjainkban szüntelenül ölelkezik
a világ és teremtője.
Egyelőre viszont itt csövezgetünk
a Sion-hegy alatt,
várunk a térerőre,
hogy megnézhessük, ki pucsított,
huh, dög vagy, te istennő,
ki fotózta ebédjét,
juj, máris átszaladunk, fincsi lehet,
ki születésnapos,
édik vagytok, nem reagáltam külön-külön mindenkinek.
Kis hajléktalan Istenemnek
fóliasátor a háza, gally ad meleget,
minden lépése zsoltárütem,
mindegy, tudom-e nevét vagy sem,
ő tudja az enyémet,
egy kis aprót, főnök úr,
egy kis figyelmet,
szemembe nézést,
csak a magaslatokat nyisszantsuk le, papa,
csak a völgyeket töltsük föl, papa.
Persze siránkozom, hogy lesz ebből,
hogy lesz ebből, Uram, feltámadás,
ő legyint, majd csak megépül
az a templom, kő kövön marad,
csak lesz a feje felett fedél,
jönnek a nyirkos, vak őszi hajnalok,
paskolja, veri a ködöt, ködembert épít,
legyen, aki őrt áll,
aki szól, ha közelegnek már
az üvegtestűek,
hogy egybehevüljenek,
akkor hajléktalan Istenünk,
minden Hadybandyk Istene
felköti az égboltot a semmi
mestergerendájára,
és megkondítja, hogy indulhat
a mennyei üveglift, gling-glang,
az első emelet következik.

 

Zsille Gábor

Egy ostoba nagyotmondásra

    Ady Endre: Megöltem egy pillangót, 1906
    Olykor a zseni is botlik

„Megölök egy pillangót,
Óh, áldott isteni perc”

    Fogok egy követ, agyonütöm a gyíkot.
    Az országúton fekszik, az ukrán határ mellett.
    Nagyar felé megyek, messziről látom.
    Hátsó lába eltűnt, szétnyomta egy kocsi,
    törzse oldalt felnyílt: kilógnak szervei.
    Még érez. Még retteg, ha lehajolok hozzá.
    Horpasza lüktet, mint megfuttatott kutyáé.

„Szárnyad van, csapkodsz, örülsz?
Hát ezért öllek én meg.”

    A töltésre megyek egy ökölnyi kőért.
    Egy nedves, korhadt ággal ásom ki a földből.
    A gyíknak csak farka nő újra, ha az előzőt
    ledobta, szétroncsolt törzse semmiképp nem.
    A villanás, mikor a kő védtelen testére hull,
    e pusztító pillanat irgalmasság volna?
    Könyörületből gyilkolni is nyomasztó kín.

„Szent kéje az ölésnek:
Minden gyűlöletemért
Hal meg e szines féreg.”

    Sóhajt, mikor a töltésről visszaérek hozzá.
    Próbálom elképzelni préselt gyötrelmét.
    Bemérem a távolságot, a megfelelő szöget.
    Bocsáss meg nekem, súgom, mielőtt sújtok.
    Teljesen kihalt az út. Nézem a nyílt gerincet,
    remeg egy rózsaszín hólyag. Ravatalnak
    lapulevelet török, az arasznyi fűbe rejtem.
    Menekülök a tetthelyről, riadt gyilkos.

„S boldog vagyok, mert öltem.”

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.