Próbanyár

próbálom megszeretni a nyarat,
rovarirtóval, légkondival nem is olyan nehéz.
a nyárban is csak a tavaszt meg az őszt keresem,
a levegőt, a zsenge zöldet, a születést.
vagy halált, istenfestette barnaságot.
már gyermekkoromban ez volt a baj:
neked mindig az kén’, ami nincs…
a rügyben és az avarban
az elmúlás csodáját lesem.
a nyárban megfulladok,
a nyárban nem vagy ott nekem.
csak panelszobák forró lihegése,
hugyszagú koldusok a forró utcakőn.
levegőért futok városról vidékre,
loholok a vonat, a villamos elől.
ha egyszer mégis ősz fejjel
a nyarat megszeretem,
tudhatod, nem hiányzik már semmi,
attól kezdve nem hiányzol te sem.

csak tekerem a biciklimet,
figyelem, hogy lesz pipacsrétből napraforgótenger,
meg azt, hogyan issza le magát a telki presszóban a melós,
kezit csókolom, asszonyom, és összeesik az ajtóban.

újrahajtogat az idő,
uv-szűrő-jelen ultraibolyát szed a halál kosarába,
ez a nyári sugárzás sem emberi már,
szupercelláimba szorulsz,
jeges esőmben ázol el.

origami-életünk kezeink között papírhajó.
fröccsnap, tokaj, végállomás.
nyári gyerekek a balaton-parton…
hallgatjuk a tiszán,
kenuval kísérjük a csillagokat,
minden hajónak két hordó holdja van.
benne váltóruhák, pálinkák,
nem tudom, milyen idősík is ez,
nem tudom, hanyas szám, hanyas személy,
csak próbálom megszeretni a nyarat, nélküled.