Ugrás a tartalomra

 

Jelige: Borsmenta – Az irodalomóra

Miután a Tanár mély levegőt vesz, reszelős mély hangja színészien visszhangzik keresztül az osztályban.
Egy helyen a hangja gúnyosan elvékonyodik, mintha nem is kopott ruhákban az osztályterem trónján virrasztó magányos uralkodó lenne, hanem valódi királynő, pont olyan, mint aki a dráma soraiból lépett ki papír kezekkel és lábakkal. Ez az időtől megsárgult királynő lebeg mindenki fejében mialatt a Tanár a végső, elkeseredett szónoklatát hallgatják.

Kezében a majdnem negyven évet is megélt irodalmi szöveggyűjtemény, ami oly sok generáció tudásának alapja volt, lassan megremeg. A Tanár óvatosan teszi le Gutenberg találmányának ük-ük unokáját az asztalra. Kezével lemondóan igazítja meg őszülő hajában a hajtűt. Húsos, de felhő puha bőre rózsaszínben tündököl, mint a valódi bárányfelhő napkelte idején. Pehelyhúsába vág az arany karóra. A pihebőrrel borított csukló örömkönnyeket izzadva veszi fel a kék erekkel és zöldes véraláfutásokkal díszített esküvői ruháját, amelynél szebbet még csak álmodni sem lehetne.

A karórát néhány hete vitte el a Tanár az ékszerészhez tisztításra, ami pont jókor jön az esküvő szempontjából. A Tanárnak fogalma sincs erről a titkos szerelemmel teli frigyről, ezért ez a véletlen egybeesés csakis Isten jóváhagyása lehet a házasságukra. A bőr zsírjától fényes karóra mutatója a délután három órához ért, a szertartás kezdetéhez. A régi arany karikagyűrű, akinek már van tapasztalata az efféle ünnepeket illetően, lett kinevezve arra, hogy összeadja a jegyeseket. A karóra szenvedélyesen karolja át a csuklót, akit azon nyomban a friss húshoz hasonló pír önt el. A csukló nem tökéletes, de a karóra sem. A csuklót a véraláfutások fátyla alatt anyajegyek borítják elszórva, mint a temetőben a sírok tetején itt ott fészkelő varjak. Viszont a karóra sem különb semmivel sem. Valójában nem méltó saját nevére hisz egy gramm arany sincs benne és a kismutató is késik tizenhét másodpercet. A készítője  sem Isten volt, mint a csukló esetében, hanem csak egy szegény vidéki óraműves, aki a nap végén fáradtan fújta be őt a hamisság alapjával, a bűnös aranyfestékkel. A karóra azóta él a hazugságban és talán sosem fogja már megtudni, hogy valójában nem is arany, hanem csak egyszerű réz. Mindketten hiányosak és tévesek a maguk módján viszont mégis hűen simulnak egymáshoz. A szeretet viszont tökéletes köztük, ezért hangzik az egyöntetű válaszuk 3 óra 11 perckor: Akarom.

Kipislogom szememből az álmot, ami fáradt elmémet borította el néhány pillanatra.
A Tanár leengedi a kezét, amivel megigazította a haját és legyőzötten sóhajtva lehajtja fejét.
A fátyolos szemein selymesen süt keresztül az ablakon beáradó, áttetsző szürke fény. Ráncai, mint az olvadt viasz folynak le arcán és teknősbékaszerű nyakán, amint felnéz az osztályra.
A recsegő padokon, mint barnás szőke vízesések zubognak a lehajtott fejekről a hajak, miközben az agyak álomba mártva pihennek a koponyákban. Padtársnőm csüggedten bámulja a tanárt. Behunyja szemét, amint karjából oszlopot építve könyököl. Két fülében, mint a szentélyt körbevevő díszes szobrok, fülbevalók csüngenek. Haja göndörön habzik fejbőrén, összefogott kontya bokorként gyökerezik tarkójában. Semmi sem hasít a zselés csöndbe, amit az unalom már szinte kővé változtatott. Az ablakon csak a szürke fény árad keresztül, megállíthatatlanul betöltve mindent és mindenkit. Vajon hisz még bárki is a napban, ami ma reggel a felhőkbe fulladt bele? A szürke fény, mint a halott nap elhamvasztott utolsó darabja ömlik be a zárt ablakon. Lehet, hogy tényleg nincs többé és senki sem fogja még egyszer látni az angyalok izzó koronáját, amint az égen süllyed keresztül minden egyes nap. Minden a szürke fénybe fog elpusztulni és végül minden ember, állat és lélek hamuvá lesz, mint elődjük az izzó tűzcsomó. Egyszerre fog elemészni a Tanár, a szöveggyűjtemény, a karóra, a csukló és a zubogó hajak. A lélek magányos kesergései. Minden.

Talán jobb is lenne csak semmivé lenni, lassan belesimulni a szürke fénybe, néma csendbe. Nem lenne akkor semmi, az egész világ szürkén ömlene saját magába.
De az ablakon egyszer csak besüt a nap egyetlen sugara. Mindenki tudja, hogy még nem lehet elmúlni. Még nem jött el az idő.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.