JELIGE: Tengericsiga – Feketeleves

Felordított. Majd ráeszmélt, hogy fájdalmat nem is érez. Csak a tudat, hogy amint ujjai közé fogta a lábujjait, azok szétmállottak a nyomástól. Mint a homok a kislapát alatt, úgy morzsolódtak széjjel. Jéghideg és nyirkos lepedőjén ült Laboda úr, tátott szájjal, eltorzult arckifejezéssel, 8 lábujjas deficittel. Két kislábujját meghagyta a sors. Vigasztalásul.

Ekkor repült be az ablakon asszonykája, hátán egy óriás káposztafejjel.

– Csicsara! - hápogta Laboda úr.

– Cseresznyek. – válaszolt könnyedén Labodáné. Majd a konyhába suhant és feltette főni a káposztát a fekete fazékba.

Laboda úr óvatosan a parkettára helyezte meglehetősen röhejes kinézetű lábát, s egy óriási sóhaj szakadt föl belőle. Sikerült felállnia, s még az étkezőbe is elcsámpázott. (Ugyan közben lerántotta a porcelán hattyú készletet a csipketerítővel együtt.)

Jóízűen megvacsorált Laboda úr és Labodáné, majd az ágyba feküdtek. Elérkezett a tisztességes heti összebújás ideje.

Labodáné hirtelen aprót sikkantott és bugyborékoló hangok törtek fel a torkán. Majd előbukkantak maguk a buborékok, s ahogy Laboda úr egyre szorosabban ölelte, úgy tűnt el lassan kis felesége.

A Labodáné-nyi deficitet már nem lehetett egykönnyen zsebre tenni. Ami viszont az asszonykából megmaradt, azt Laboda úr mégiscsak oda tette.

Szomorú egy eset ez.