Ugrás a tartalomra

 

Jelige: Banánhéj – Egy egyszeri, egyszerű óra vásárlásról

A szerény kis zsákutcába most egy piros kabát gyöngysorral és egy harisnyapár lakkcipőcskével fordult be.  Csendesen kopogtak a cipősarkak a járdán, megbontva az utca monoton ketyegését. A halk morajlást már a sarkon lehettet hallani. Az utca végén megbújva megtalálták a kis épület.

WEISZ ÓRABOLT. Hirdette a poros felirat. Kormóczkyné és Kormóczky Hajnalka némi hezitálás után ott találta magát az apró bolt közepén, beborítva a faliórák zenéjével. Csengettek, álltak, vártak.

-Jó napot! - köszönt idegesen Kormóczkyné. A gyöngysor megugrott nyakán, ahogy torka megfeszült. Erősen összeszorította állkapcsát. Egy homályba vesző sarokból végül csak megkerült Weisz Aladár.  Magas volt és szikár. A szőlőkarók a kert végében. Gondolta Hajni.

Kormóczkyné ecsetelni kezdte milyen ügyben is érkeztek, s mire is volna szükségük. Mindez alatt Hajnalka a férfi nyakát mustrálta. A bőr alatti ereket. Majd az állát. Végül számolni kezdte a gombokat a szürke ingen.

Édesanyja figyelmes, törődő asszony volt. Induláskor egy banánt nyomott a kezébe. Tessék. Edd meg. Kalcium. Most még mindig a kezében tartotta a héját, s ezen gondolkodott. A banánhéj erotikáján. Hogy van e olyan. Van, állapította meg. A banán héja, banán nélkül, erotikus. A csücsök kérges mogorvaságából indulnak el a lágy paplan darabok. Tapintásuk hideg és puha, mint a bőr. Hullámokat vet, völgyeket. Követi az ujjak mozgását, simul és tapad, egybeolvad. Hamarosan kifejezetten nagylánynak lesz mondható. És még nem csókolt meg senkit, s őt se csókolta meg senki sem. ( Ha nem számítjuk a szeplős lányt második osztályból.)  És minden közönséges tárgyban a hiányzó erotikát találta meg. És itt eszmélt rá a banánhéj szépségére, s szemérmesen azt simogatta. Felnézett az inggombokról, és tekintete a férfiéba fúródott. Végigfutott egy remegés a pöttyös szoknyán. Hideg és fekete katlan.

– Kvarc óra. Léptetős. Hogy ne akadjon meg a mutató. Maga csak tudja miről beszélek.

– Hogyne. Az effélék itt vannak hátul.

– Menj Hajnalka, válassz egyet.

Weisz Aladár illemtudóan előre engedte a lányt a polcok szegélyezte keskeny folyósóra.  Lakkcipője sarkára egy fűszál tapadt. Ezt nézte az órásmester. Az anyajegyeket a nyakán és a banánhéjat a kezében.

– Itt. Ezek azok.

– Igen. Szépek.

Hajnalka szíve úgy dobogott, ahogy az órák. Szemben álltak egymással, lesütött szemmel. Weisz Aladár keze így talált utat a lány ruhájának gyűrődései közt. Körül ölelte derekát, s magához húzta. A lány tüdeje összepréselődött, nem akart levegőt venni. De már nem lehetett szétbontani a szorítást. A férfi rászorította száját a csíkos harisnyás lány szájára, akinek a kékfejű gyíkok jutottak eszébe, a sár és a szülei. Majd vége lett. Sóbálvány lány, sóbálvány férfi.

Az órás lenézett a már foltos banánra. Egy meleg, narancsszínű délutánra gondolt, a konyha koszos pepita kockáira, édesanyja kékvirágos kötényére, a ráncokra a tenyerében és a rég áhított gyümölcsre, minek íze felbecsülhetetlen. De a lány csak keserű szagú volt, se nem kékmintás, se nem pepita igazán. Weisz Aladár sok év óta most először teljes némaságban találta magát. Egyedül. Kormóczky Hajnal fejében vadul bömböltek az órák. Koszos volt.

– Ez jó lesz. – mondta és lekapott egy igencsak rusnya órát a polcról.

Kormóczkyné fizetett. Weisz Aladár számlát adott. Ők távoztak. Ő bezárta az üzletet.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.