A kicsi fenyőfa szilárdan áll az alig felengedett januári földben. A hatéves kisfiú, Felicián boldogan öntözi vízzel telt üdítősüvegből.

 

– Majd egy olyan nagy fenyő lesz belőle, mint a másikból? - mutat ki a vár előtti ösvényre, ahol nagy tagbaszakadt példányok büszkélkednek.

– Reméljük - mosolyog vissza anyukája, Miranda.

    Az orvosi szolgálati lakás kertjében ültették el volt karácsonyfájukat. Még nem költöztek be, egy év múlva tervezik - de a polgármester asszony megengedte, hogy a kis fa élete máris gyökeret verjen itt.
Mielőtt hazamennének a szomszéd faluba, még gyengéden megsimogatják a tűlevelű ágacskákat.

    Miranda itt dolgozik már egy éve, amióta a közeli kis kórház megszűnt, és úgy érzi, megtalálta számítását. Mindenki örül, hogy megmaradt ez a harmadik körzet, orvoshiány van mindenütt. Még az sem baj, ha nem tud vezetni, a hivatal dolgozói kiviszik a betegekhez, ha kell. Ó, ha ilyen összefogás lenne, talán még az egészség is többet érne az emberek szemében...

***

    Elérkezik a nyár. A kicsi fenyő ágai végén puha hajtások jelzik, hogy megeredt, és szépen fejlődik. Szereti ezt a helyet... A kis kerten osztozik a korábbi doktor kedvenc kutyájának apró síremlékével, és egy nagy mogyorófával is. A füves udvarra besüt a puha napfény. Felicián is meghatottan nézi, ahogy a szeretet ünnepére vett élő fácska így, feldíszítetlenül is beragyogja még a szomszédos várkertet is.

    Miranda befejezte a munkát, készül ügyeletbe. Felicián is vele megy - bár van egy-két képviselő, aki egyre többet kardoskodik ellene, és fel tudják még az ügyeletvezetőt is piszkálni. Pedig Felicián szépen leül a pihenőszobában, és rajzolgat, ha van idő, anyukájával mesét olvasnak - minden meghitt pillanatot kihasználva.

    Mert dolgozni muszáj. Kezdő vállalkozónak nem könnyű lenni. Az adót most még két hét késéssel fizetik, jó lenne egyenesbe jönni... És az ügyeletből azért lehet pénzt keresni. Csak a szomszéd kolléganő ne tekintené riválisnak... Ő fejébe vette, hogy a harmadik körzet felesleges... De Miranda tudja, hogy ameddig a polgármester asszony van, nem érheti baj. Kézen fogja kisfiát, még visszamosolyognak a szeretet fájára, és indulnak tovább.

***

    Eljön a november eleje. Épp ideje, mert a hó végét túlélni... az is művészet. De másodika van, ma kell érkeznie a kártyapénznek. Jut belőle az adóra - ha késve is - , a könyvelőre és a rendelő számláira, meg persze a fizetés... Azt várja mindenki. Negyed nyolckor meg is szólal a telefon - a vonalban Jani, Miranda párja, akinek a nevén fut a közös cég.

– Hallod... gubanc van.

– Mi baj?

– Sokkal kevesebb pénz van... Jött kilencszáznyolvanezer forint... és négyszázháromezer van csak a számlán...

– Akkor... szerintem levonta a NAV, amivel csúsztunk, ne ijedj meg. Azt úgyis most utaltuk volna. A többit meg úgy, ahogy megbeszéltük.

Miranda már a buszmegállóban áll, amikor párja ismét hívja.

– Most értem a bankba. A városi önkormányzat vonta le a pénzt... Tizennégyezer gépjárműadó, meg a többi iparűzési adó...

Mirandával megfordul a világ. Az önkormányzat? Csaknem fél milliót? Hiszen az utóbbi számlán még kettőszázharmincezer adósság szerepelt, de arra sem gondoltak rémálmukban sem, hogy a hivatal hozzányúl. Hiszen a város betegeit gyógyítja, tudják, hogy most készül szakvizsgára, s aztán lesz már pénz, de most van igazán nehéz helyzetben...

– A 2017-es évi előleg is esedékes volt már - magyarázza hivatalos hangon a hölgy az adócsoporttól - mindig a fennálló tartozást inkasszáljuk.

Miranda a polgármester asszonyhoz fordul:

– Épp csak az asszisztensnő fizetését tudtuk utalni, meg a könyvelői díjat. Ott a villany, a víz, és főleg a telefon... Szükségünk lenne segítségre...

– Majd utánanézek, és visszahívlak.

A doktornő már a várkert macskaköves utcáin megy a kapu felé, amikor megszólal a telefon:

– Beszéltem itt az önkormányzattal... Írj egy kérvényt a telefontársaságnak, és ott kaphatsz részletfizetést! - közli a polgármester asszony.

Miranda nem tudja, ezen sírjon, vagy nevessen. Ez a nő most ezt tényleg segítségnek gondolja, vagy csak maga megnyugtatására mondta? Egy marionett baba az is a többiek között...

***

 

   Már újra virágoznak a fák. Az újabb hívás a rendelőben éri Mirandát. Vonalban a polgármester asszony:

– Hónap végéig minden közüzemi tartozást rendezned kell - hangzik a hivatalos közlés - tegnap testületi ülésen az a döntés született, hogy a hátralékokat jelentenünk kell az egészségpénztárnak, és hónap végén felmondjuk a szerződést, ha nem tudod a nullás igazolásokat hozni.

– Jó, Judit, nem tudok mit mondani. Amióta kiraboltatok minket, nem tudtunk még helyrejönni...

– Azt vonták le, amit nem fizettetek be időben...

– Ez akkor is embertelen. Fél milliót egyben, amiért semmit sem tettetek...

– Nyílászárókat cseréltünk a szomszéd rendelőben, idén fogjuk a tiédben is, most indul egy projekt, hogy napelemekkel szereljük fel mindkettő épületet - k*rvára nem teszünk értetek semmit!

– Nézd, azt nekünk utalták, a betegellátásra. És már az orvosi kamara is írta, többek között nektek is, hogy méltánytalan...

– De az még novemberben volt...

– És akkor?! - csattan fel most már Miranda is hangosan - akkor ha novemberben volt, akkor mi van? Akkor most már tudunk belőle fizetni? Nem tudunk, mert nincs itt! Különben is, bár találnék egy balekot, aki megvenné ezt a praxist...

– De mi nem balekot akarunk a városba, hanem téged...

– Ha engem akartok, akkor nem kellett volna elvinni a pénzünket, amikor amúgy sem volt!

– Én azt hittem, befizeted, és minden megy tovább... Ha harmincadikáig nem hozod a nullást, nem tudlak megmenteni!

– Nem is kell, hogy megments. Fél év a felmondási idő, és mindenhol orvoshiány van!

***

    Elérkezik az utolsó nap is. Az elmúlt hónapok után Miranda már egy cseppet sem sajnálja ezt a munkahelyet. Jó ég, mennyire meg tudnak pillanatok alatt változni emberek, helyzetek!

    A fenyőfa azért állhat itt. A várkert felől bármikor láthatják. Legalább emlékeztetni fog mindenkit arra, hogy valamikor itt dolgozott egy doktornő, akit szerettek a betegei. Forrong is a város. Petíciók tömkelege érkezett be az önkormányzathoz. De a polgármester asszony, aki egykor örült Mirandának, nem hajlandó konfrontálódni a többi emberrel. Gyenge jellem volt világéletében.

    És az a három-négy rosszindulatú ember elég volt ahhoz, hogy ide jussanak.

***

   A sors iróniája, hogy a szomszéd falu orvosa rövidesen nyugdíjba vonul. Miranda megkönnyebbülten ül a kis rendelő asztalkája mellé, és ragasztja fel a falra egykori plakátjait, a szív szerkezetével, meg a vérkeringés ábrájával. Az asszisztensnőt is régről ismeri. Szeretettel fogadja mindenki.

    És naponta ott visz keresztül az útja, ahol évekig dolgozott. Látja a bekerített, befóliázott épületet, ahol folyik a nagy felújítási munka. De vajon mi lett a fenyővel? Azt nem lehet látni a bepakolt építőanyagoktól. De tudja, hogy a növényzetre vigyázni szoktak...

***

    Mire újra kitavaszodik, az állványok eltűnnek. A tetőn fényes napelemek virítanak - amit könyörtelenül elvesznek másoktól, nem nézik, hogy az idős nénik a boltban a kenyérrevalót számolják, és az sem hatja meg őket, hogy az orvosok nem is űznek ipart - emberipar azért talán mégsincs - abból telt rá. A szomszéd doktornő, aki mindent megtesz, hogy bekebelezze a harmadik körzetet, most élvezheti a luxust, ha a rendelőt nem is kaparinthatta még meg.

    Az az idő is eljön, hogy Miranda a vár felől beosonhat az egykori udvarra. A facsemete helyére néhány rozsdabarna, eltiport tűlevelű ág utal csak. Ő is áldozatul esett ennek a szuper felújításnak.

    Szedik az adót, harácsolnak, villognak, hogy lám, itt napelemes rendelő van - miközben egy jól működő orvosi céget sodortak a tönk szélére, és még a hátrahagyott, egy hatéves gyermek által ültetett kis fának sem kegyelmeztek.

    Miranda már csak két dologban reménykedik: abban, hogy Felicián nem fog mostanában rákérdezni, mi lett az egykori karácsonyfával, hanem a többi növényt, többek között a húsvétra kapott tulipánfát nevelgeti szeretettel; és abban, hogy a mennyországban a növények is megjelennek - hiszen úgy lenne igazán szép az Édenkert. Talán ott lévő szerettei feldíszítik maguknak égi karácsonyra a kis fenyőt.

 

Mert itt a földön emberek ölték meg. Őt, a szeretet aprócska, szépen fejlődő fáját.

S vele halt maga a szeretet is...