A fiúnak meleg, gesztenyebarna szeme volt, és hosszú pillája, ezzel már gyerekként is olyan szeretetre méltóan tudott nézni, hogy Alidát szinte mindig levette a lábáról. Na, meg persze az egész történetével. Alida párjának fia volt Márk, most tizenhat évesen, minden kamaszkori szeszélyével, ugyanakkor szívbe markoló szeretetéhségével. Anyja, Zsuzsa nem sokat törődött vele, főleg, amióta új élettársától is született két gyereke. Apja látogatta, amennyire tudta, de hiába vitt neki bármit, a rokon gyerekek mindig széthordták és tönkretették az új játékokat percek alatt. Néhány éve, amióta Alida ugyanabban a faluban kapott munkát, rendszeres vendég volt, és kisebb féltestvérével, Enrikóval olyanok voltak, mint az édestestvérek. Alida boldog volt, hogy bár csak ez az egy kisfia született, mégsem "egykeként" nő fel, és Enrikót is mindig a szeretetre, megértésre nevelgette.

– Mi volt a neve a kutyádnak? - kérdezte együttérzőn Alida, miután együtt kiszámolták, hogy a két év, az emberévben huszonegy lenne. Fájdalmasan kevés...

– Rex - felelte a fiú csendesen.

– De talán nem érezte, mindjárt átment a Szivárványhídhoz... - próbált Alida  ezzel a csekély vigasszal pontot tenni a fájó emlék végére.

– Miért nem? Ugatott végig.

– ??

– Az az ember meglőtte, és ugyanúgy ugatott. Utána még egyet belelőtt... Akkor feküdt el.

– Láttad...? - kérdezte félve Alida. Tudta, hogy ez egy akkor tizenkét éves gyerekben milyen mély nyomot hagyhatott.

– Igen... De mit tudtam csinálni...? A Zsuzsi meg a Lajos nem engedte, hogy legalább Sanyinak odaadjam. Pedig szép kutya volt...

Alida maga is próbált évtizedek óta hinni abban, hogy a növények és az állatok ugyanúgy velünk lesznek a mennyben, mint a szeretteink. És abban, hogy a világ széppé tehető. És abban, hogy sok szeretettel, törődéssel ki tudja ezt a fiút emelni abból a közegből, ahol felnőtt. Meg tudja láttatni vele a különbséget a kétféle értékrend és életstílus között, és támogatásával hozzásegíteni őt ahhoz, hogy felnőttként ő már másmilyen legyen, és ne nélkülözzön, se anyagilag, se lelkileg.

***

– Zsuzsi azt mondja, jövőre ide a szomszéd faluba megyek suliba, ahol ez a sok bukott gyerek van - olvassa Alida Márk sorait a telefonjában, miközben éppen egy beteghez igyekezett ügyeletben-, de én oda nem akarok.

– Nem mondtad neki, hogy van az a tanfolyam, ahol a hetediket és a nyolcadikat egyben kijárod 5 hónap alatt? Bent a városban...

– De. De azt mondja, nem érdekli, én akkor is ide megyek a kétévesbe.

– Akkor most?

– Én nem akarok oda... Beszélsz vele?

 

Alida összeszedi minden energiáját - egyetlen porcikája sem kívánta a Zsuzsával való találkozást. De Márkra tekintettel most ott ültnek egymással szemben, az öreg kórház kopott irodájában. Még egy ötödik kerékként a nő élettársa, Lajos is.

– Nézd, Alida, nem az van, amit Márk kitalál. Nem ő diktál, én diktálok! - Zsuzsa penge szavaitól még Alida hátán is végigfut a hideg.

– Értem én... De ha már így megy oda, hogy nincs kedve, mi lesz abból szerinted?

– Te nem ismered Márkot, Alida. Amikor elzártuk a telefonját, meg a biciklijét, akkor tudott hármast hozni...

– Ez az! Azt emlegeted büszkén, hogy hányszor vetted el a dolgait, de arról egy szó sem esik, hányszor ültél le tanulni vele!

– Alida, majd megmutatom neked, németből is fel volt mentve! Ha a munkaügyi központ fizeti neki az iskolát, és megbukik, én nem fizetem vissza neki!

– Miért bukna meg? Te is tudod, hogy akarja a jogosítványt... És ő is tudja, hogy ahhoz kell a nyolcadik. És így meglenne 5 hónap alatt...

– Na, tudod, mit, Alida? Ha te azt mondod, hogy ha megbukik, akkor te visszafizeted a munkaügyi központnak a pénzt, akkor menjen erre, engem már nem érdekel!

– Rendben! - Alida hangja határozott.

– Bevállalod? - csodálkozik a fiú anyja.

– Igen!

 

***

 

A terem csendes. A tanári karral és a munkaügyi központ vezetőjével szemben ül Alida, bal oldalán Márk. A nő fülében cseng minden szó arról, mi minden gond merült fel az elmúlt négy hónapban. Visszabeszélés, óra alatti telefonozás, egy másik fiúval való ki-be mászkálás...

– Villog a háromszázezer forintos Iphon-nal...

– Azt karácsonyra kapta tőlem - felei csendesen Alida - amikor a hetedik évfolyami vizsgái sikerültek.

– Amikor mondtuk neki, hogy a jogosítványhoz is kell tanulni, odavetette, hogy majd a nevelőanyja vesz neki jogosítványt!

– Csak hülyéskedtem - feleli a fiú egykedvűen maga elé.

– Ez az utolsó lehetőséged - közli vele Tiszainé, a szervező - ha egyszer szemtelen leszel a tanárokkal, ha nincs könyved, nincs füzeted, nincs tollad - repülsz innen!

Nincs válasz.

– Márk? - néz rá kérdőn a hölgy.

– Megváltozok... Meg nem ülök Antónió mellé - feleli Márk. Arcán semmi érzelem.

 

***

 

– Márkó... Márkó! - rázza meg a fiú vállát Alida finoman, amikor tíz órakor hazaért ügyeletből. A fiúnak csak a feje búbja látszik ki a takaró alól. Szeptember második hetére már három nap hiányzást begyűjtött... És most is itt alszik, pedig már a második óra eltelt.

– Mi van? - dünnyögi vissza unottan.

– Miért nem vagy suliban?

– Hagyjál már! Már pihenni sem lehet itt?!

Alida még akkor is szipog, amikor párja hazaér a gyógytornáról, és ő is kérdőn néz fiára.

– Nem mentem iskolába, és? - veti oda Márk flegmán - most mit sír ezért? Kit hat meg?!

Ahogy a tizennyolcadik év felé közeledik a fiú, egyre gyakoribbá válnak a hasonló jelenetek. Főleg, amióta megjelent új barátnője, aki mindent akarna, új ruhát, éttermi kosztot, csak tanulni meg dolgozni nem...

Két év alatt két szakma marad félbe - ekkor Alida úgy véli, a nappali tagozattal nem próbálkozik többé. Más lehetőséget keres...

 

***

 

– Márkó, le kellene ülnünk tanulni - próbálkozik finoman Alida tizenegy óra tájban, már nem tudni, hányadik alkalommal. - Itt most csak egy héten egyszer kellett menni, de vizsgázni kell. És ezt nem tudod úgy tolni, mint a félévit, mert hatósági lesz - néz kérlelőn a fiúra.

– Még fel sem keltem...

– Akkor egy fél óra múlva jó lesz?

– Öcsém, nem hiszem el! Meg akarja mondani, mikor keljek ki az ágyból!

– Ha ez most meglesz, akkor két éved egyszerre megvan... És újabb két év múlva lesz egy érettségid. De jövőre már nem lesz ez a rendszer. Akkor kezdheted elölről, és négy év...

– Jóóó – szól vissza a fiú indulatosan és unottan - majd később!

Délután van már, amikor apja két szendvics után leülteti Márkot Alida mellé.

– Fiam, most ettél, tényleg tanuljatok egy kicsit. Örülj, hogy segít Alida, a jóra kér, azt akarja, hogy legyen belőled valaki! Se jogsid, semmid nem lenne nélküle, te is tudod. Örülj, hogy a kocsit is megvettük, nem kell vonatoznod...

Egy óra alatt végigmagyarázza Alida a kémiát és a biológiát. Márk megígéri, hogy azt a három oldal fizikát elolvassa - nem hülye ő, hogy neki fel kelljen olvasni!

Alida a fiú kezébe adja a benzinre és a másnapi ennivalóra való pénzt.

– Aztán kelj fel időben, most az egyszer, innen nem késhetsz el! - kéri nyomatékosan, mielőtt esti ügyeletbe menne.

– Kellene még 5 ezer forint - írja neki Márk később - vizsga után el szeretnék menni moziba.

– No, jó. Gyere be reggel, úgyis útba esik a kórház... - feleli a nő. Még egy motiváló erő, hogy időben odaérjen Márk. A következő két hét, a magyar... az már keményebb lesz. De aztán nyáron lehet pihenni, és próbál egy külföldi közös nyaralást is összehozni. A munka gyümölcsét élvezni, s persze hadd élje ezt át Márk is! Csak megérti egyszer, mi mire jó...

Reggel felderül, amikor férje közli vele, hogy Márk felkelt és útnak indult. Bár a fiú telefonján hangposta jelentkezik. Biztosan lemerült... De most nem fogja őt megtalálni a pénzért se. Nem baj, ő is megy a nagyvárosba délután, majd az iskolában felkeresi, a szóbeli úgyis eltart egy darabig.

Egyszer csak Csonka Szilvi, a mentor hívja...

– Szia. Nem tudod, jön Márk vizsgázni? Mert a telefont nem veszi fel...

– Úgy tudom, elindult hatkor, mondta az apja...

– Akkor reméljük, ideér, mindjárt nyolc óra...

Alida elsápad. Hol lehet Márk? Talán baj nem érte...

Szilvia üzen fél óra múlva: Márk nincs ott. Ha a hiányzás pontos okát leírják, és beadnak az igazgatónak egy kérvényt, akkor talán pótolhatja...

Dél is elmúlik már, amikor a fiú üzenete megjelenik a kijelzőn:

– Hali. Megyek hazafelé.

– És hol jártál, báránykám? - néha a keserű humor is segít...

– Az iskolában. Másfelé mentem, hogy hamarabb érjek, de baleset volt, és a második órára értem be. Várom az eredményt...

– Miért, megírtad mindhárom vizsgát?

– Meg.

– Jól van, tisztázzuk Szilvivel.

A fiú rövidesen belép az ajtón.

– Ilyen hamar? A szóbeli is kész?

– Mondom!

Alida beüti a mentor nevét:

-Szia, Szilvi, ne haragudj a zavarásért. Márk azt állítja, ott volt. csak késve, és megvolt minden vizsgája.

– Na, ne szórakozzon már tényleg! Végig a terem előtt álltam, máshol nem tudott bejönni - a kihangosítást a fiú is hallja - de utánanézek még egyszer és visszahívlak.

– Márk? - néz rá kérdőn Alida.

– Mondom, hogy ott voltam. Ismételjem?! - feleli a fiú durcásan.

– Jól van - hajtja le a fejét Alida. Tessék, itt az ötezer forint, ezzel nem leszek szegényebb, ha átversz, és akkor ez az utolsó segítség. Szia.

Márk nem köszön vissza. Már az autóban ül Alida férje mellett, amikor Márk felhívja:

– Most ebből éljek egész hétvégén? Amúgy nem voltam iskolában, nem is fogok menni, és holnap már megyek el a faluból is. Megérdemled a sorsod, és nem vagyok az arcodra kíváncsi!

– Sajnálom... - simogatja meg párja a nő hátát - amikor adtál neki pénzt. nekem sem mondott annyit sem soha, hogy gyere, apám, kérek neked egy kávét...

– Jól van, ebédeljünk most ketten valahol... és örüljünk Enrikó sikereinek - puszilja homlokon férjét Alida..

Szemében egyetlen könnycsepp sem csillan meg. Úgy érzi, az ő egykori lelkét is jó néhány lövés érte eddig, amiből mindig felállt és továbblépett, ahogyan évekkel korábban a bájos kis szőrgombócból lett, kifejlett német juhász. Ez a legutolsó bizonyult végzetesnek. Egy pillanatra még feldereng benne, hogy pár órája még a fiú életéért aggódott - nem tudta, miért nem érkezett meg, és az autózás veszélyes üzem - de ez a gondolat  is szertefolyik, mint valamikor Rex vére a lomokkal teli udvaron.