az éGcsőSZ malmai a Pontus Euxinuson

Ketten malmoznak a piaci csarnoknak is beillő legénységi hálóteremben, az ötven vaságy egyikén.

Két román katona. A román hadsereg leendő tartalékos tisztjei.

Egyikük a Kolozsvárról behívott Szőcs Géza. A másik, Aradról, én vagyok. Voltam. Két frissen végzett magyar szakos bölcsész, ismerősök a kincses város egyetemének folyosóiról, az irodalmi körről, alkalmi társaságokból. 

Tikkasztó a július, sztyeppei hőségben izzik az ősi román föld, Dobrudzsa, az ókori Scythia Minor. 1979-ben járunk, százegy esztendővel azután, hogy a berlini kongresszus az alig pár éve létező Romániához csatolta az oszmán fennhatóságú bolgár tartomány nagyobb részét.

A laktanyában napok óta nincs víz, a guggoldás szeparék bokáig fekáliában. A rendetlenségnél és az unalomnál csak a bűz nagyobb. „Magnetofonra lehetne venni” – jegyzi meg, miközben becsukja malmát, és leemeli a tábláról egyik kövemet. Majd sorra a többit. Ez a parti is elveszett. Részemről szélmalomharc.

A világvégre tolt helyőrségből meglépve néha órákig kószálunk. A muzulmán falu kísértetiesen kihalt hátsó utcáit, ablaktalan házait elhagyva elvadult tájon gázolunk. Ez a tatár ugar. Szóvicceket faragunk, beszélgetünk és hallgatunk fűről, fáról, csodabogarakról, magunkról.

Kiszáradt ér mentén hanyatt dőlt, korhadó fatörzsre telepedünk. Vizek patája az égen. Egyenruhánk most zúzmarás, vállunkon hiúzmarás. Valamely távoli dudora alatt a tér-lepelnek a Malom-madarak térdepelnek. Óriási üvegvarjú! sárga harangokkal kivilágított óriásmadár húz el felettünk, s elénk ejt egy villódzó kristálygömböt, melyben jövőnk filmje pereg.

Látjuk magunkat két évvel később, a kolozsvári újság szerkesztőségben, amint aradi kollégájának jegyzetet olvas fel a gyalogátkelők metafizikájáról. Az aradi vasútállomáson, ahol a titkosszolgálat üldözte szamizdat-szerkesztő suttogva pár izgatott szót vált tartalékos tiszttársával. Friss politikai menekültekként a Szabad Európa Rádió müncheni épületében, és halált megvető bátorsággal Köln felé autózva a Rajna völgyében. A Dunánál szerkesztőségében, majd egy balatonfüredi teraszon Königsbergről beszélgetve, s egy enyingi ház kertjében, a diófa alatt ebédelni. Végül negyven év múlva, a Szoboszlay-kötet budapesti, csíkszeredai és aradi bemutatóján.

Ezt látjuk a dobrudzsai égből hullott varázsgolyóbisban, csak pillanatokig, villámgyors iramban, ráadásul karinthysan fordított időben és térben, hiszen e szürreális költemény után – előtt – ott áll hátulról visszafelé írva: Szőcs Géza. Normális olvasatban: Az égcsősz. 

EPILÓG-EPIGRÁF

Elúsztál, lomha, óriás Üvegmadár. 
Benépesült Veled az üres láthatár.