Végjáték

Nem csak a pénz

Elosztottuk az emlékeinket,
ez az enyém, az a tied, 
nagy kár, hogy inflálódnak. 

Nincs újjászületés 

Új akart lenni a használt,
mégse vették meg,
kétszer senki sem lesz magzat. 

A felejteni akarás szentírása 

Tudod, én megmondtam, 
a mi bibliánkban nincs megváltás.
Vártunk, melyikünk lesz áruló, 
végül te lettél Júdás húga,  
megfeszített bárány-bizalom;
ezüstpénz helyett harminc perc volt 
bűnödnek jutalma. 

Tudod, én megmondtam, 
a mi bibliánkban nincs feltámadás.
Megvakultam a szemeidben, 
kráterbőrödből daccal keveredett 
láva tör fel,
tűzben porladó időtér. 

Tudod, én megmondtam, 
a mi bibliánkban nincs mennybemenetel. 
Fátyolfelhőkön lógattuk lábunkat, 
te mégis a mélybe taszítottál, 
s én akkor tudtam meg, mi az ára 
a zuhanásnak, amikor nem estem le. 
    
Tudod, én megmondtam, 
a mi bibliánkban nincs apokalipszis sem.
Az év utolsó nevenapján sójégen 
csúszott el a korcsolyázó szerelem.
Pezsgőspohárból ásít a végzet, szembeköpjük,
az elhasznált petárda füstje magával viszi
vétkeink kínos emlékeit. Amnéziát akarok. 

Itt más

Már nem látok rúzsos 
cigarettacsikkeket a hamutálban. 
Itt nem vagy, nem is voltál, de leszel. 
Ez más otthon, más lakás, 
itt nincsenek pillanataink,
írott szekrényajtók, üvegszilánkok a padlón,
csipás ébredések, reggeli torna három pózban,
balhék, hogy én a fürdőben cigizek, 
mert kint hideg van, és ha náthás leszek, 
zokon esik a taknyos csók.
Itt nincs befelé forduló keserves évszak, 
és nem kell elképzelnem, hogy elveszlek, 
magamnak, neked. 

Végjáték

Elfújom a napnyugtát, 
meglapulsz a bokrok között, 
impulzusok játszanak a leveleken,
néhány ág nem bírja a bujálkodást. 

Neked adom a tavaszt vászonszatyorban
és Bohémia dédelgetett pusztulását.
Szeánszunk innen is disszidált, 
szimbiózissá alakult a csodavárás. 
 
Pedig téglavörös ajkad ott nyílott szerelemre,
téglavörös ajkad szerelemre nyílott,
vadászlesben feküdtem az ágyon,
mégis te ejtettél el engem.
Verejtékünkön hajóztunk tovább.