Intimissimi
Milyen szépen hazudunk a világnak,
milyen mély meggyőződéssel magunknak is!
A valóság tetten ér bennünket, s felfegyverez,
ezernyi voltot sűrít ereinkbe a mutáló, képzelt sérelem.
Diogenész lámpáit hozzák elénk.
Lássuk a sötétet, komor gondolatainkat mossa a fény,
dörzsölje fehérre!
Patyolatakció!
Meglátni a fát az erdőben. Gyúanyag!
A fránya lélek csak képzeljen magáról, amit akar,
úgysem tud elébe szaladni a jövőnek.
A jövő mi vagyunk, bennünk a jövő, a nincstelenség,
a fáradozás, a gúny, mit mások űznek velünk,
a kisemmizettség, a becsapottak dicsősége és tragédiája.
A fanatizmus nevel.
(Ránk kacsint, ha idejében érkezünk.)
A Facebook-generáció aktív, mozgósít, felemel:
„Ha ma délután négykor kijön tüntetni a kormány ellen,
ötezer forint ajándék várja. Átveheti az ambuláns irodánkban.
A lelkesedésért ma nem fizetünk, csak a füttyszóért.
Ne hozzon sípot magával. Nagy mennyiségben,
első osztályú, kipróbált árunk van raktáron.
(Andropov idején Franciaországban sikerrel vizsgázott.)
Ebből kora reggel ingyen osztunk.”
Fascinatio!
A társadalom nem hamvveder, amibe hamuzni lehet,
hamuzni és szemetelni – Cendrars sem gondolta
másként oroszországi kóborlásain. A tompaagyúakat
és hidegszívűeket mindenkoron meg lehetett vezetni.
Az ellenszegülés, a tiltakozás nagy ajándéka a sorsnak.
(Csoda, hogy a történelem folyamán milliók álltak
érte sorba?
A jó dolgokért sorba kell állni!)
Vita brevis!
Hasadjon a hajnal!
Penetráció!
Mennyi mindent megmérgez a rossz hangulat.
Megmérgezi az állapotokat, a kedélyt,
érzelmi rendszereinket
a rossz toxinja itatja át.
Milyen más a fák árnyéka alatt!
(„Ne aggódj, míg én vezetlek!” – szól újra Vergilius.)
Janus-arcú igazság, merre vagy?
Nem félsz a félreértéstől?
A félreértés is a stílushoz tartozik.
Van Leopold Bloomja,
térdharisnyája, lázálma, macskája,
csak élete nincs.
Mert a mindenkori hatalom mindig elvesz valamit –
hol a szárnyalást, hol a bizonyosságot.
Bekötött szemmel állunk a szakadék szélén.
Hátulról kiabálják: Ne lépj!
Elölről pedig azt: Gyere!
