Orpheuszi álom karácsony éjjelén
Szünet
Istenek
ülnek le velem
ebben a döbbenetben
szüleim kezéből a kardot kiszedik
tisztára mossák tekintetünket
és egy kicsit
minden megpihen
én
hiszek ebben a szünetben
Ünnepi zsolozsma
uram
ne vedd kezedbe bűneimet
ne adj megnyugvást
kékbe öltözött gondolataimnak
uram
szórj inkább a végtelenbe
a kitapinthatatlan űrbe
ahol a lélek
a súlytalanság állapotában
nem omlik össze
A pont
a pont
melyből a mindenség lett
benned is
bennem is
ott csücsül
ha összeillesztenek
engem
és téged
kiteljesedik a kép:
mi
a mindenségben
lelkünk
lélekszakadva fut
Orpheuszi álom karácsony éjjelén
Az orpheuszi álom
képekbe zár.
Káprázat, mérték, ihlet:
poétikai arzenál.
A játék tétje jóslat,
majd eldönti az Úr,
mi a rím és hasonlat.
Dobok vad ütemére
tigrisek szelídülnek.
Szemfényvesztő varázslat,
a mámor készülőben:
virtuóz őrület,
csak magányt szülhet.
Égi látomás
Még nem alszol, gyertya serceg,
a fény sem henyél.
Kiment a házból,
bezárta maga mögött az ajtót
a remény.
Amerre jár,
szétszórt titkokat takar az avar.
Mint apád egykor,
súlyos szavakat cipel
erős vállán az idő.
Halkul a táj,
csak lépteid visszhangzanak.
Kondul a harang,
fejvesztve rohannak feletted a hívő
fellegek.
Selymes hamu száll
mélázó szelek hátán,
árnyadba kapaszkodnak
csupasz karjaikkal a fák.
Fenn lehullott a hó.
Fehér papíritatós a hegygerincen.
Lépteidre felrezzen egy bokor,
égi látomás remeg szemében.
