8350.7001

kigyúl a villany. 
öt óra harmincnyolc perc. 
valaki áll az utcasarkon, 
fekete a kabátja, kalapja, 
fekete a lehelete. 
öt óra harmincnyolc perc. 
inszomnia, 
reszket az orgonafa.
öt óra harmincnyolc perc. 
vetkőznek a vállfák,
ruhák lépnek elő a szekrényből, 
ki akarnak menni.
öt óra harmincnyolc perc. 
idegen hang kiabál a plafonból, 
áll az óra. 
dadog a harang. 

a szőlőtőkéhez lapulva egy macska 
nézi a vonuló hangyabolyt.  
hömpölygő feketeség. 
nyitva maradtak a ház ablakai, 
nem moccannak a függönyök. 
a fekete úr indul,
léptei kimértek, 
sétapálcája koppan.
egy percet időz az udvarban. 
háta mögött hajlong 
az orgonafa. 
a holdszemű macska 
összeolvad a szőlőlevél árnyékával.
az utca nem, de ő tudja: 
az idegen elvisz valamit.

egy drágakövet. dédanyám találta 
a Fekete-tenger mélyén,
a színes halak között. 
gyerekkorában kagylókat gyűjtött,
hosszan feküdt a szőnyegen, 
és a sistergésbe révedt. 
addig beszélt tulipánjaihoz, 
míg a nap felé fordultak, 
mint a napraforgók. 

öt harmincnyolckor 
csattan a kapu.
a holdszemű macska 
Váraljáig fut. 

a hangyaboly eléri a küszöböt, 
a szőnyeg alá folyik. 
nedves falrepedésekből
morajlik a víz,  
lassan minket is elér, 
napfény fuldokol a bent rekedt ködben.  
homályos, fehér gömbje felé fordulunk, 
alkonyatig nézzük. 
gyökereinket már rágják a férgek.