Vadludak, vadkacsák

Ha bálnák volnánk, delfinek,
nem tudná soha senki meg,
hogy hol kószálunk, kedvesem,
szabadon, sósan, nedvesen;
                                          Szőcs Géza: Részletek egy operalibrettóból. I. A zongora

Vadlúd: tengerfenéken van az otthonom,
mérföldeket úszom utánad, hogy megtaláljalak.
A tikkasztó nyár tintája befesti a rétet virággal, 
szöcskék fészkelnek puha szárnyam alatt,
rád gondolok és az első éjszakánkra.
Vadkacsa: korallvirág csipkézi pitvarom,
a kéket keresem az égben és a vízben,
és a levendulákban is,
csak úszni, úszni az örök vízen,
tengert képzelni a folyók helyébe,
mert tengerzöldes a te szemed.
Vadlúd: hallod, hogy hullámzik, 
érzed a só illatát a bőrödön?
Vadkacsa: a delfinek és bálnák olykor kijönnek
a partra, ilyenkor vadkacsákká és vadludakká
változnak, ha megunják az úszást, 
elköltöznek a levegőégbe egy felhőpanelba.
Vadlúd: és boldogan csapkodnak
szárnyaikkal, kikötnek egy budai fürdő partján,
akár most mi. 
Vadkacsa: Látod, a fürdőmester 
bezárta az uszodát. Hazamentek a hangoskodó emberek.
Mienk az egész éjszaka, 
csak reggel hatkor jönnek a fürdővendégek.
Vadkacsa: kék színe van a vágynak, 
kékbe borulnak a tárgyak,
szállunk, csak szállunk, az örömig meg nem állunk,
tollunk az éggel egybeforr, 
testünk feloldódik a csillagokban.
Vadlúd: a madarak és az állatok szabadok,
szemben az emberrel, aki alkalmazkodik
és megalkuszik, fejet hajt a körülményeknek.
Az éjszakák és a vizek urai, 
ülnek a parton, és nincs gondjuk, csak a szerelemre.
Vadkacsa: és sose lesznek éhesek, mint mi most fürdés után. 
Vadlúd: távol áll tőlük a politika és az acsarkodás,
a költészet sejlik fel narancs talpuk nyomán. 
Vadkacsa: és ha verset írnak, csak a szerelemről,
de inkább nem írnak, szeretkeznek helyette.
Vadlúd: az unatkozó olvasóval 
bekövetkezik az irodalom halála,
ezt a vadkacsák és a vadludak tudják,
keresnek olyan partot maguknak,
ahol a költők érdekesek, és nem ölik egymást.