Dr. Rotács és a kultúrharc

Dr. Rotács sivataggá száradt szemekkel meredt Szterlánc Gázai vizeken ne bohóckodj! című kötetére. Kellett is a koncentráció, mert Szterlánc nem adta magát egykönnyen a lektűrrel síkosított elméknek. Dr. Rotács még a három év börtön alatt érzett rá a szépséges irodalom fanyar ízére, mikor megtették az alföldi fegyintézet könyvtárosának. Korábban is táplálkozott könyvlapokkal, főleg szakirodalmiakkal, mind veretes asztrofizikai művek, de egy könyvmoly-nemzetség jobban megkoptatta volna a sorokkal szórt, keménykötésbe szorított gutenbergiákat, mint ő.

Aznap, midőn Szterláncnak veselkedett, egy magvetős kiadványokkal pallérozott szocmunk látogatta meg, hogy megkérdezze a maga hetyke, viccesnek szánt modorában; mizu, fáj-e még a fájni való, ép-e még az épphogy lélek, ám mikor meglátta Dr. Rotács kezében az ’ingyen elvihető’ feliratú dobozból tulajdonképp véletlenül kiemelt Szterlánc-kötetet, nyomban egekig magasztalta a hajléktalan ízlését, s innentől Dr. Rotács hiába próbált arról beszélni, hogy az utóbbi éjszakákon aljas tolvajok, száradna le a kezük, meglopják, múltkor is elvitték egy fémekkel tele szatyrát, Pendelberg Bálint szocmunk csak a Szterlánc-összesről és a Szterlánc recepcióról akart vele beszélgetni, mert valójában pályát tévesztett bölcsész volt, Rózsadombra exportált pártfunkci felmenőktől jól szituálva… Hiába is jelezte neki Dr. Rotács, hogy ez az első Szterlánc-kötet, amit olvas, és nem is nagyon tetszik neki a körmönfont stíl, Pendelberg szocmunk ennek ellenére is megígérte, legközelebb hoz még az írófejedelemtől egynéhány kikerülhetetlen művet.

Dr. Rotács lidlis gurulós kocsija mélyére engedte leszállni az ötödéig sem olvasott Szterláncot, s bort húzott elő, bort bontott, és bort kortyolt az előző fél óra sokkhatásait csillapítandó, s előrelátóan azért is, hogy az elkövetkező délutánt kellőképp megsavanyítsa.

Egy hét múlva Pállóffy Bálint szocmunk jött el, aki nemesi múltja ellenére is szeretett dolgozni, és egyetlen atyai öröksége könyvtára volt, amit még az átkos legatkásabb idejében sikerült kimentenie őseinek, s amit maga is bővítgetett kedvenc szerzőivel és a saját maga írta zsengékkel is. Nagy megdöbbenésére Dr. Rotács kezében egy ’ingyen elvihető’ feliratú dobozból tulajdonképp véletlenül kiemelt Rénesi-kötet tetszelgett, Az idejéből ne sokat kölcsön! Így Pállóffy üstöllést egekig magasztalta dr. Rotács ízlését, s dr. Rotács hiába próbált arról beszélni, hogy az utóbbi napokban erősen fáj a szívtáj, és szúr a májtájék, Pállóffy szocmunk csak a Rénesi-összesről és a Rénesi-befogadásról akart vele beszélgetni… (A többit már tudjuk…)

Kisvártatva, stílszerűen, egy kigömbölyödött rafiaszatyornyi Szterlánc-kötettel torpant meg Pendelberg szocmunk Dr. Rotács előtt, aki mellett, horribile dictu, ott toporgott Pállóffy szocmunk, akit kimondhatatlanul lenézett, mert nem olyan volt, mint ő. Pendelberg még inkább elképedt, s rá is jött a sikítófrász, mikor a nemrég még nyakig magasztalt ízlésű dr. Rotács kezében egy Rénesi kötetet látott lekonyulva remegni.

− Nem lehet igaz! Aki Szterláncot olvas, ne olvasson Rénesit! Fogadjunk, ki-pálló-fika, te vitted rossz útra Rotács fatert, mert te innoválni képtelen, konzervatív dilettáns vagy! Egy ízléskövület!

− Beszélsz te, pendelbergai várbudi! Aki Szterláncot csak a borítóról ismered, s csak címeket pufogtatsz a társaságodban! Valld be, szemellenzős, innen-onnan összecsipegetett tudásoddal még felhájpolt szupermened könyvcímeit sem érted igazából!

− Te dilettáns, nemesi vadásztacskó, te, Tökkolopi, tudom, hogy Pártafi álnéven tákolsz össze borzalmas politikai blikkfangverseket… Egy kicsit elmaradtál az új és jövő idők hangjától! Egy rossz korba született fasiszta gázoszlop vagy! Mérgező a haladásra, mérgező a világra!

− Beszélsz te, aki Pemete álnéven bütykölsz egekig dicsőített tucatszövegeket, ami fölé bárki odaírhatná a nevét, annyira jellegtelen és jellemtelen? Mint te magad, se ízed, se bűzöd… Bár bűzöd van…

− Te nyavalyás, senkiházi, te udvari író! Te meg akkor vagy elégedett, ha a versedben legalább hatszor szerepel a Korpusz, négyszer a Mária, mert csak kilóra felelsz meg a kurzusnak…

− Mondod te, aki akkor élsz jól, ha belénk rúgsz, aki magyarul, szakmányban szidod a magyarságot, mert csak így fürdetnek díjesőben.

− Hazudsz, te, ostoba!

− Te hazudsz, te áfium!

− Te horthysta!

− Te kádárista!

− Te mélymagyar, szittyós szittya!

− Te judeo-bolsevik!

− Te, te, teee, feljelentelek…

− Rád küldöm…

− Te bérenc…

− Te kripto…

− Te neo…

− Te anti…

Dr. Rotács ezidőtájt emelkedett fel ültő helyéből, nyekeregtek térdízületei, pattogtak csípőcsontjai, fájt a májtájék, de menni kellett, mert előző éjjel is ellopta valaki a szatyorba gyűjtött fémeit.

− Minek ehhez biodíszlet? – dünnyögött magában…

Lidlis, gurulós kocsija mélyére engedte leszállni a Rénesi művet, s ott legalul, hogy senki se lássa, senkit se érdekeljen, a két könyv egymásra borult, talán még együtt is lélegeztek… Talán…

Dr. Rotács pedig elindult kielemezni a környék kukáit. Recepcionális látószögből már „tudta őket”. A parallaxis vezérelte. Kezében bort lóbált…

− Te jó ég, hogy mi van itt? – motyogott tovább magában, míg háta mögött már a földön örvénylett Pemete és Pártafi, a két szocmunknak álcázott szuperegó, két ellenerő összeegyeztethetetlen határán…