Történelmi keresztmetszet, fogyaszthatóan

„Tematikailag hatásosan felépített, átfogó világ- és civilizáció-történet, amely a magával ragadó, közvetlen, letisztult stílusával emelkedik ki a hasonló témájú novellagyűjtemények közül. A fikciós regény és a történelem egyfajta ötvözetéről beszélhetünk, sűrű szövésű kalandozásokról – kezdőknek és haladóknak. Ha az iskolai történelemórák is ilyen érdekfeszítőek és sztoriközpontúak lennének, talán az évszámok is könnyebben rögzülnének a diákokban.”
 

Vannak, akik a könyvesboltban a Történelem polc előtt azon tipródnak, jobb lenne tovább haladni a Kalandregények felé, valami izgalmasabbat választani – mert, ha történelem, akkor már kevés újat mondhat a könyv, szegről-végről ismerős a sztori, és hiába vázolnak megtörtént eseményeket, már amúgy sem aktuális, vagy épp elcsépelt – pedig ebben a műfajban is akadnak még figyelemre méltó különlegességek. Losonczy Attila: Törésvonalak című kötete újraértelmezi a történelmi fikció témát, ugyanis egyedi hangvételével már a legelejétől leköti olvasóját, kalandot és történelmet egyaránt kapunk.

A Fényhozó címet viseli a kötetnyitó novella, melyben egy ősi törzsből származó fiú viszontagságai tárulnak fel előttünk. A fiú nemrég szembeszállt saját népével és bujkálni kényszerült, mert nem tűrte el, hogy a törzsfőnök rátegye kezét szülőanyjára, amikor pedig meg akarta szöktetni őt, a kísérlet vérontásba fordult. Olyan világban járunk, ahol a tűz még a misztika birodalmába tartozik, melynek titkát a legbölcsebb törzsbeliek sem tudják. Istenek és szellemek népesítik be az emberek hitvilágát, a Nap pedig kiemelt státuszt foglal el ebben a hierarchiában. Egy véletlennek köszönhetően a fiú megszelídíti a tüzet, és fegyverként használja, hogy bosszút álljon azokon, akik jogtalanul kitaszították.

„Mugu a saját nyers erejében bízva, veszett tigrisként rontott a betolakodóra. Szélnél Sebesebb könnyedén kitért a támadója elől, majd a tüzes ággal a főnök arcába sújtott. Senki sem avatkozott közbe, amikor az ifjú harcos a kioltott szeme világát fájlaló Mugunak megadta a kegyelemdöfést. A fáklyaláng és a telihold fénye egyszerre ragyogta be Szélnél Sebesebb alakját, aki percekig állt zihálva legyőzött ellenfelének teteme fölött. Lassanként a többiek is felismerték. Az arcokról eltűnt az iszonyat, átadva helyét a meglepetésnek. Egy új élet reményében fogadták vissza maguk közé az elkóboroltat…”

Losonczy prózája realista, lényegre törő, nem alkalmaz fölösleges díszítőelemeket sem, átgondoltan egymásra épülő rétegei plasztikusan érvényesülnek. A szerző többek között arra is rávilágít, hogy az emberiség olykor egyvalaki kétségbeesésének, szorult helyzetének köszönheti vívmányait. Azt a vastag tanulságot pedig már maga az olvasó vonja le, hogy az ember, ha rájön egy erő működési elvére, mindig megtalálja a módját, hogyan használhatja fel pusztításra.

Már az első oldalakon konstatálhatjuk, miért is a Törésvonalak címet kapta a kötet, hiszen a szerző azokat a kardinális, sorsfordító momentumokat domborítja ki, ahol máshogy is alakulhatott volna a történelem. Ezek a határhelyzetek végül gyökeresen változtatták meg az események menetét, mi pedig csak tobzódunk a jelentős fordulatokban, azokban a pillanatokban, melyek új fejezeteket nyitottak a történelemkönyvekben.
A kilenc novella időben előre tart, hűen ábrázolva az akkori kultúrák fejlődési nyomvonalait, a harctéri döntések hátterében meghúzódó tényezőket, valamint személyes betekintést is nyújt a korszakalkotók egyéni világlátásába – és ez az időutazás egészen az első világháborúig tart.

Ez az újranyergelt történelmi krónika egyúttal lélektani körképként/kórképként is felfogható, hiszen feltárulnak a sikerek és kudarcok pszichológiai okai, valamint a presszionált, sarokba szorított helyzetekben született döntések következményei. Ahogy fokozatosan tágul a történelmi spektrum, egyre inkább átlátjuk, hogy a különböző népek és kultúrák főbb konfliktusai mindig a hódítás iránti vágyra vezethetőek vissza, mert az ember mindig többet akar, többet és nagyobbat, ám terjeszkedésének mindig nagy ára van – a többi pedig már történelem.

A hatalomgyakorlás örökös kényszereiről koherens képet fest A dicsőség foszlányai című írás, amely időben nem sokkal távolabb játszódik az előző jelenethez képest: az első világhódító birodalom, Agade idős királya még mindig újabb háborúkon töri a fejét, ezért migrén és álmatlanság gyötri. Egykor jelentős sikereket könyvelhetett el, ám most birodalma lassú pusztulásával kell szembesülnie. Már az új gyilkos fegyverben, az íjban sem bízik, amit Agade seregei használtak először háborúban a sumérok ellen. Talán ez volt az egyik olyan fontosabb törésvonal, amikor az ember ráeszmélt, hogy továbbfejlesztett találmányai több célra is bevethetőek, különösen, ha háborúról van szó.

A Hollószárny a Félhold felett című, szintén korhű írással megérkezünk hazánkba, Mátyás király idejébe, ahol az uralkodó épp a portyázó török hordákkal veszi fel a harcot, a nép pedig Szent Lászlóhoz fohászkodik. Az „…és pernyét könnyezett az Úr!” novellában már 1660-ban járunk, Tokaj környékén, amikor is félelem és elkeseredettség uralkodik mindenütt, mert senki sem tudja, ki veszi majd kezébe Magyarország és Erdély sorsát most, hogy II. Rákóczi György fejedelem halott.

„Órák óta cikáztak a villámok, mint megannyi ostorcsapás. Az égbolt már déltáj óta szürkéslilába, majd feketébe borult, mintha a végítélet közeledne. A felhők közül visszhangzó robajok hallatán még néhányan Kálvin hívei közül is önkéntelenül kapkodták magukra a keresztet. Elcsigázott emberek hada kucorodott össze a tiszamelléki falu egyik gazdátlan nemesi portáján.”

A főleg asszonyokból és gyermekekből álló bujdosók és földönfutók a tűzhely köré gyűlnek, többségük házat, jószágot sorsára hagyva, hónapok óta vándorol faluról falura, állandó fenyegetettség közepette. Hamarosan mások is csatlakoznak hozzájuk, a török által földjeikről elűzött hajdúk, akik Tokajra, a közelgő megyegyűlésre igyekeznek. A két menekültcsoportot egyelőre csak az egymásrautaltság kovácsolja össze.

(…) „Mintha nem lenne elég a bajból, az országot prédáló sasnak két feje volt! Ha viszont felbukkant a félhold, a sas mindkét fejét sietve elfordította a magyarok földjéről. Más országokban a babonás népek a teliholdat félték, mert úgy tartották, akkor jön elő a vérfarkas. Magyarországon az idő tájt a félholdat félték, amely a törökök és a kutyafejű tatárok hordáit jelentette.”

Ebben az atmoszférateremtő korfelidézésben hiteles, tényszerű ábrázolások mutatják be a hajdani uralkodókat, a korszak kiemelkedő alakjait, de a hétköznapi hősökre is kellő figyelmet fordít a szerző. Mindazonáltal a kötet nincs túlírva, nem papírízű, és nem tartalmaz „átlapozós” részeket vagy üresjáratokat, mintha a szerző tudatosan törekedne minimalizmusra. Az alapos munka mögött a történelem beható ismerete mutatkozik meg, miközben az emberi természet valamennyi árnyalata is kibomlik. A stílus, az artikuláció, a szókészlet, a nyelvi eszközök, valamint az ábrázolásokban felbukkanó kulturális motívumok minden fejezettel megfelelően idomulnak az adott korszakhoz. Megismerjük az akkoriak gondolatmenetét, csakúgy, mint erényeiket, gyarlóságaikat, és szembesülünk az ember alapvető tulajdonságainak időtlenségével is, nyomon követhetjük, miért alakultak a történések a régmúltban úgy, ahogy.

Tematikailag hatásosan felépített, átfogó világ- és civilizáció-történet, amely a magával ragadó, közvetlen, letisztult stílusával emelkedik ki a hasonló témájú novellagyűjtemények közül. A fikciós regény és a történelem egyfajta ötvözetéről beszélhetünk, sűrű szövésű kalandozásokról – kezdőknek és haladóknak. Ha az iskolai történelemórák is ilyen érdekfeszítőek és sztoriközpontúak lennének, talán az évszámok is könnyebben rögzülnének a diákokban.
A szerző közérthető szövegfestése arányosan mért küldetéstudattal párosul, így e feltáró „mesék” szárnyán a nyughatatlan, örök lázadó emberiség képe bontakozik ki, megelevenítve egy-egy történelmi tablót, ugyanakkor laikusok számára is fogyaszthatóvá téve a múltat. Tanulságos olvasmány lesz az utókor nemzedékeinek is. A kötet egyúttal arra is figyelmeztet, hogy jelen korszakunk is történelemmé lesz egyszer, így elbizakodásra éppúgy semmi okunk, mint – a jelen távlatából – elmarasztalni őseinket vitathatónak tűnő döntéseikért.

Losonczy Attila: Törésvonalak. Magyar Napló Kiadó, 2022