"Csend van, a föld sárláztól lüktet"

2023. január. 16. - 22:55

Varga András képriportja a Nulla fok című kísérleti felolvasásról

"A vadász nem ismeri a szerelmet,
de látta már lőtt sebnek a csillagokat. "

(Lázár Kinga: Az ünő)

"Lőtt sebemet a neszekben mosom tisztára,
a fák alatt rejtőzködöm,
hogy ne érjen újabb sérülés."

(Kassay Sára: Patakcsobogás)

"A tél örök, legalábbis így tartja
a gyepűjáró – örök a jég,
ha a végtelenbe veszik,
ahogy örök a halál
az élőnek."
(Ferencz-Nagy Zoltán: Mearcstapa)

"fából volt faragva
a föld is alatta."
(Kányádi Sándor: Faragott versike)

"Messze a hóban mozdulatlan madár,
szárnyán jégcsap, szél zörgeti
feje odvaiban fagyott szemeit.

A gyepűjáró gyakran lát madarakat
– hol élnek, hol halnak,
hol a telet, hol a tavaszt,
hol magukat hirdetik;
de ha eljön majd a végső hó,
s a völgyek lassan gleccserré válnak,
s a jégtakarók pucéran terülnek,
a madarak is már csak a múltat
fogják jelenteni."
(Ferencz-Nagy Zoltán: Wintres woma)

"BÜKKFA:
Alig tudtok járni, olyan vastag göncökben merészkedtetek elő, mégis remegtek. Pláne az a pár papír fecnit szorongató fiatal. Nulla fok, mi?"
(Kabai Henrik: Nulla fok)

"Fehér köved mély kútba hullt, sokára csobban, idegen,
soká visszhangzik még a múlt -
kék akkord hárfaidegen."

(Egyed Emese: Szélhárfa)

"Szél cibálja a fákat,
karneváli téli óra
ül az ágak közé,
harsányan nevet,
szinte sikít,
mint valami kísértet."
(Varga Melinda: Szél cibálja)

"az ég a lombok hálója fölé szorult
a csendnek neve van, néven szólítjuk
a bőrök újra tiszták, a nyelvből kiesnek
a mássalhangzók, a bőröm újra tiszta,
csontjaim a moha alá nőnek."
(Lázár Kinga: Vadfolyóson)

"Uram, ha van angyal, aki most
rám néz, érdes kezed parancsolja hozzám!
Arcomra szórjon porrá őrölt szirmokat,
s suttogjon meleg hanggal
evilági gyermekmesét,
és suttogjon valamit nekem.
Rólad."
(Mátyás Emőke Ibolya: Fohász)

"S ahogy a fagyos tél belepi a tévedések mezejét,
Nevetésed rügyet bont s hajtásom újra kivirágzik."
(Kassay Sára: Újtvaszt ígérek)

"Ha víz lennék, hóként érnék le az útpadkára,
és nem felejteném, hogy adventekkor glóriák nincsenek."
(Kabai Henrik: Adventkor glóriák nincsenek)

"Naphosszat szálkákat szednék belőled,
fenyőtű sebeidből forgács bugyog.
Te jólétünkért ritkítasz erdőket,
cserébe főzni még mindig nem tudok,"
(Hermán Dániel: Vallomás a kunyhóban)

"Csípőnkig nőnek a kaszálók virágai.
Csend van, a föld sárláztól lüktet.
Nem pusztítják az erdőt.
Csak a vízsugarak törnek át a bükklombokon,
majd hang nélkül válladon hasadnak szét. "
(Kovács Újszászy Péter: Tücsökvacogás)

"hallani vélem a vadont,
a szemem is vibrál,
így emlékeztetve az észt, hogy van élet!
Élnem kell a határon kívül,
megfulladni a könnyebb út lenne."
(Mátyás Emőke Ibolya: Kapcsolat)

"Bizonyos áthallásokban
tetten érhető
Isten, ember, állat"
(Keszthelyi György: Rádióvers)

És most "álljunk meg a romantika bölcsőjénél". A romantikus művészet nagy, nyugtalan színességének és gazdagságának forrásait hasztalan keressük a költők élményeiben. A romantikát az élet szürkesége hozza létre. Nem a valóság, hanem az álom. Német kisvárosok szürkeségéből, levegőtlen fülledtségéből, unalmából nőtt ki a messzeségek Kék Virága. Kispolgári élet és romantikus költészet valahogy összetartoznak. És hogy ma az irodalom kevésbbé romantikus, annak bizonyára az is az oka, hogy "akár akarjuk, akár nem", annyira nem szelíd-szürke, annyira nyugtalan, távlatos, vad erőkkel körülvett és veszedelmes.

(Szerb Antal: Romantika, Ó)

"Hideg lovagol a legelők hátán.
Estefelé jönnek, a kaszálón keresztül.
Bundájukban hegygerincek illata.
Érdes farkasnyelvük eléri a csuklód."