Ugrás a tartalomra

Kötetajánló – Vass Tibor: Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő (versek)

Vörös István ajánlója

Vass Tibor: Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő című kötetéhez

Vass Tibor konok következetességgel dolgozó költő, munkássága a legkisebbtől a legnagyobbig felbolygatja mindazt, amit a versről gondolunk. Hogy mi a vers? (Ha erről fogalmat alakítunk ki, ez alapján azt is sejthetjük, hogy mi a jó vers. Vass ezt is újragondolja. Átméretezi. Átszavazza.) És hogy milyen eszközök segítségével épül a vers? Miből áll? Ha az alkatrészeit vesszük, pl. a Szív, szer, elme c. szövegben ez a pár szó is megtalálható: „elhallani a szín elégedetlenségét”. Maga az ars poetica. Más költők (mi dolga ezekkel? – persze némelyekkel sok) a szavak teljes jelentésmezejét igyekeznek aktivizálni, ő inkább a hangzásbeli aurájukat. A félrehallást veti be, deformálja a szót a félreértés mentén, és új értelmeket nyer, vagy mindent elveszít. Folyton elvesztve írja a jelentés mellé a szövegeit, és így olyan versek jönnek létre, melyekből folyamatosan kihullik a jelentés, mint a túl szorosan megfogott hotdogból a virsli. Így a lecserélt jelentésű szavak lírai értelemben meglehetősen új színek kikeverésére lesznek alkalmasak. Nem a költő elégedetlen a színekkel, hanem a színek elégedetlenek – az unalmasan felfogott, szürke verssel. Minden fordul, kiesik, visszafordul, elégedetlenkedésében megelégszik.
De Vass nemcsak a vers atomjait a szóképeket hallja (hálja?) el, nemcsak a verset tartja ki hosszabban, mint a megszokott, hanem mindig könyvművekben gondolkodik. Verseit valamilyen téma (pl. a sem), vagy lírai hős (A Nagy Bibin) köré csoportosítja, így köteteinek mind egyéni arca van. A mostani címadó motívuma Berekfürdő. Nem valami kozmikus téma. Igen ám, de ő nemcsak minden méretben képes belepiszkálni a versuniverzumba, hanem magukat a méreteket is felcseréli egymással, mint a kisgyerek, aki a nagy dobozt megpróbálja beletenni a kicsibe.
Berekfürdő írótábornak is szolgál, ebben a berekfürdős kötetben Tompa és Garay ugyanúgy táborozik, ahogy Körmendi Lajos, Dienes Eszter, Szenti Ernő vagy Fecske Csaba, „elvannak nagyobb békességben egymás sörközvetlen közelében.” De nemcsak a sörről van itt szó, a borról is (Tokaj, Tolcsva, Szekszárd). Vassnak privát földrajza van, most is újabb elemek kerülnek föl a térképére. Berekfürdő persze már az Előzuhany kötelező c. kötet színhelye, keletkezési helye is volt.
Vass hőseinek nevét sem kíméli, hisz, másképp már elmondtam, műfaja a hősnévnemkímélés: Tompa Mihályból Kompa, majd Lompa Mihály lesz, innen már átlátunk egy másik költőhöz, ha el nem is érkezünk. Vass nem kedveli az elérkezést, csak az elértést, alérkezést – bár ezekről se tudom, hogy igazán kedveli-e őket, vagy a kedv leli meg őt, mint ahogy az előbb is. Fordítva.

 



Fotó: Vass Levente

Vass Tibor

Fürdősz

Berekfürdő, ősz. Darvak gyülekeznek.        
Ki húzásnak, ki vonulásnak szólja              
a röptöt. Mind kinn ül éjjel is, csoda           
fülelni a sokszor lemaradókat.         

***

Vass Tibor: Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő (versek)

A Bereki Irodalmi Társasággal közös kiadás, 2023

Könyvterv, tipográfia, SPN Könyvek-logó és a borító
Fazakas-Koszta Tibor művének felhasználásával:
Takács József (Betűmester Bt.)

Fotó: Vass Levente (Leon Art Press Bt.)
A fotók részletek Vass Tibor 2021-ben, a Tolcsvai Természet-művésztelepen készített land art művének dokumentációjából.

A szerző a kötet írása idején, 2020-ban és 2022-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa volt.

Spanyolnátha Könyvek 44.
Hernádkak, Berekfürdő, 2023
Kiadja a Spanyolnátha művészeti folyóirat,
a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány
és a Bereki Irodalmi Társaság
3563 Hernádkak, Ifjúság út 5.
5309 Berekfürdő, Berek tér 19.
ISSN 2061-0483
ISBN 978-615-5861-13-01
 

Fotó: Vass Levente


SPANYOLNÁTHA KÖNYVEK

1. Székelyhidi Zsolt: Ördöngős, versek,
Szkárosi Endre ajánlásával, 2009
2. Berka Attila: Lada Béla nem hal meg, kisregény,
Kőrösi Zoltán ajánlásával, 2009
3. Jelenlét50 – Petőcz András ötvenedik születésnapjára,
szerk. Fodor Tünde, 2009
4. HogyÖt – Az ötéves Spanyolnátha antológiája,
szerk. Vass Tibor, 2009
5. Hunlandia – a Spanyolnátha Deventer–Berekfürdő–
Hernádkak-antológiája, szerk. Székelyhidi Zsolt, 2010
6. Vass Tibor: Semmi szín alant, versek, 2010
7. Miskolc KapuCíner – a Spanyolnátha Miskolc-antológiája,
szerk. Vass Tibor, 2010
8. Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel, kisregény,
Petőcz András ajánlásával, 2010
9. Vass Tibor: Mennyi semenni, versek,
Vörös István ajánlásával, 2012
10. Díszkosz tizenkettő – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Urbán Tibor, 2012
11. Székelyhidi Zsolt: Űrbe!, versek,
Ladik Katalin ajánlásával, 2012;
digitális kiadás: urbe.spanyolnatha.hu,
tervezte: Barbély Virág, 2013
12. pÉn+Tek13 – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Urbán Tibor, 2013
13. Helyszínes szélesvászonidő – Székelyhidi Zsolt 40.
születésnapjára, szerk. Vass Nóra, 2013 (CD-ROM)
14. Tízeset – a tízéves Spanyolnátha antológiája.
A Herman Ottó Múzeum–Miskolci Galériával közös kiadás,
szerk. Vass Tibor, 2014
15. Ba+Bánk – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Urbán Tibor, 2014
16. Tőlem távoli cselekedeteim
Választott versek Vörös István 50. születésnapjára,
szerk. Vass Tibor, Vörös István, 2014
17. Székelyhidi Zsolt: Vampomorf, versek,
Vörös István ajánlásával, 2014
18. Vass Tibor: A Nagy Bibin, versek, elektrográfiák, 2014
19. Bartók plusz fordulta
a Spanyolnátha Légyott-antológiája, szerk. Urbán Tibor, 2015
20. Húszimádóknak – a Spanyolnátha kertfesztiváli
Hernádkak-antológiája, szerk. Vass Tibor, 2015
21. Wagner úr kezdheti varrni a gombot – a Spanyolnátha
Kassák-antológiája, szerk. Berka Attila, 2015
22. Fóliázott fellépőterek – Berka Attila 40. születésnapjára,
szerk. Székelyhidi Zsolt, tervezte: Barbély Virág, 2016
(CD-ROM)
23. Vass Tibor: A Nagy Bibin és a műlovarnő, versek,
elektrográfiák, 2016
24. Bartók plusz Sz. Préda – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Vass Tibor, 2016
25. Boldog kedd – Dicső Zsolt 60. születésnapjára,
szerk. Jankovics Zoltán, 2016
26. 95 szín-tézis – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Vass Tibor, 2017
27. Különben roppant kedvesek
Czóbel Minka halálának 70. évfordulójára,
szerk. Deák-Takács Szilvia, 2017
28. Falánk idő – Fantázia és fúga, avagy beszélgetések
Turczi Istvánnal, szerk. Berka Attila, 2018
29. Néha olyan jól beszélek – Tompa Mihály születésének 200.
évfordulójára, szerk. Deák-Takács Szilvia, 2018
30. Három fő – hangoskönyv, szerk. Vass Nóra, 2018
31. Légyott; első felvonás – hangoskönyv,
szerk. Vass Nóra, 2018
32. A világ legjobb akciófilmje – kétnyelvű hangoskönyv,
szerk. Vass Nóra, 2018
33. Petike és a farkas – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Vass Tibor, 2018
34. Vass Tibor: El, Kondor, pláza, versek, elektrográfiák, 2018
35. Légyott; második felvonás – hangoskönyv,
szerk. Vass Nóra, 2019
36. Légy itt, Léda ott – Ady közelebb – a Spanyolnátha
Légyott-antológiája, szerk. Vass Tibor, 2019
37. Szabó plusz Bartók – a Spanyolnátha Légyott-antológiája,
szerk. Vass Tibor, 2020
38. Adom az ívet – Körmendi Lajos emlékére,
szerk. Vass Tibor, 2020
39. Székelyhidi Zsolt: A kékkőkúti csillag, két kisregény,
Vörös István ajánlásával, 2020
40. Vass Tibor: Két sem közt, versek, esszék, elektrográfiák,
Szalai Zsolt ajánlásával, 2020
41. Minden ua. – Jankovics Zoltán ötvenedik születésnapjára,
szerk. Dicső Zsolt, 2021
42. Bartók plusz Pilinszky plusz Én – a Spanyolnátha
Légyott-antológiája, szerk. Vass Tibor, 2021
43. Örsi napló – A Spanyolnátha Műhelytáborok antológiája
(Tiszaörs-fürdő, 2015-2021), szerk. Vass Nóra, 2022
44. Vass Tibor: Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő,
versek, Vörös István ajánlásával,
a Bereki Irodalmi Társasággal közös kiadás, 2023

A BEREKI IRODALMI TÁRSASÁG KÖNYVKIADÁSAI

Sárándi József: Emlékeim egy fürdőhelyről, 2001
Körmendi Lajos - Torok Sándor: A képek árnyéka, 2001
Vass Tibor: Előzuhany kötelező, 2002
Sarusi Mihály: Fecskeúton, 2003
Körmendi Lajos: Édes otthon, 2007
Elek György: Berekfürdő története, 2011
          Második, bővített kiadás, 2015

 

A szerző portréfotóját Székelyhidi Zsolt készítette.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.