Az égben ülő

Ábrahám története 
(Ter. 12. 1–9.)

Mennyivel
életszerűbb
lenne 
veled
tölteni
a napot. 
Csak 
engedni
hődnek,
ha kétely
hűtene
benn.
Fogni
vállad, 
hozzád
érni.
Bemelegedni
nagy
élettitkodba.
Felengedni
nagy hidegben
hőn szeretve.

Testemként
tartalak.
Nem
tudom,
hogy
engedheted
magad
ennyire el. 
Talán 
szükséged 
van néha 
az én
önzésemre.
Oltárként 
kerekedek fel, 
megkésve.
Benned
kés forog. 

Ábrahám Egyiptomban
(Ter. 12. 10–20.) 

Visellek, 
mint te
önsúlyodat.
Napról 
napra 
talpamra
állsz.
Életben
maradásodhoz
megtévesztéssel
jutottál.
Felfutó,
felfoghatatlan
ember.
Helyetted
csapom ki
őket,
akiket
becsaptál.
Csorba
arcod 
félni és
utálni akarják.
Összetörnek.
Ember
maradhatsz.
Nehéz
igazságokból
áll össze
foncsorod.

Az égben ülő
(Jel. 4, 1–11.)

Minden a fenn,
mondtam lentről,
mert nem értettem
fenségét.
És semmi a lenn,
mert átlagos és
cserélhető.
Pislogtam
az égre
és csodálkoztam.
És az ég 
egyszerre
felém fordult,
megnehezedett.
Feszültem
báván,
állhatatosan,
ahogy egyre 
tolult 
az ég
közelebb.
Érteni
akartam,
érezni
felvetett
arccal.
Tátott szájjal
fogadkoztam,
daccal
vettem 
a levegőt.
Torkomban 
végre
az ég
örvénylett.
Együvé lett
a fennel
a lenn.

És akkor
fogtál
és feltöltöttél.

Repesve
tárt,
szomjas
szájamba
tetted
a te egyedi
eged!

Mit csináljak
én a te
sűrű
egeddel?
Mit csináljak
én bennem
veled?
Akkor
becsuktad
a szám,
és világossá
tettél.

Széked a torkom,
fürdőd a nyálam,
szerszámod nyelvem,
fáid fogaim,
kerítés ajkam.
Estéd, ha alszom,
szépen megtelik.
Nappali szájzugom 
tán barlangsötét,
de tátonghatok,
ha fény kell.

Hogy tegyek
én a te
kedvedre?
Marasztaljalak,
viseljelek?

És akkor
felálltál
bennem,
és megnagyobbítottál.