Hexameterek

Míg énemnek tündöklő hűs fény a homálya,
és átvérzett gondolat áll az idő peremén, most
régvolt kertjeim ápolod, elhozod álmaim árnyát,
színei szerte, kifúlva hevernek a lábam előtt. Már
látom a várost, mint áztatja az őszi eső, unt
dallamokat, fáradt szót, füstszagú múltat eresztget,
nyálkás, véres, sós köde súlyát érzem, a mérgét
oltja erembe. Remény csepereg, fák ágai fáznak.