Teremtéstörténet
szobámban az ősz
egyedül ébredtem,
szobámba csak az ősz
pofátlankodott,
nem hagyta, hogy
felkeljen bennem a Nap,
érzetem hideg lábát
a paplan alatt,
el akarta taposni azt
a csöppnyi fénysugarat,
amit tegnap éjjel
párnámba fúrt
arcomon hagytál –
így ágyazik meg az este
bennem, kora hajnalban.
a semmi artikulációi
Hommage Heidegger
tiszta papíron dinamikusan áramlik
a semmi, kis fodros ruhát,
rímképletet adok rá, ne csak
a létezőt díszítgessük, és
mennyivel jobban illik így
a kedd akusztikájához,
a semmi még fodros ruhában is
tele van retorikai mértéktartással,
poétikája immár elemezhető,
nem szól, de van, s épp úgy
mint a létező, nagy bölcsen nézi,
hogy borostyánkővé válik a nap könnye,
és két szárny között valami repdes.
teremtéstörténet
isteni tűz lobog bennem,
zsálya gyökerét pörkölöm,
alkonyat vérét sütöm rajta,
ebből gyúrom magamnak tested,
pogány himnuszból,
kóbor kutyák csaholásából
hangodat is megkomponálom,
már költészet vagy és zene,
és majdnem ember,
katángkék vágyaimból kitépek
most egy darabot, abból lesz íriszed,
jaj, de ha magamba akarnék nézni,
mindig téged látnálak,
s eztán rajtad kívül én már
egyedül lennék mindenkivel,
bocsásd meg, hogy hatalmadtól
felettem, teremtődként
megrettentem, hát mielőtt
eszmélnél, összezúzlak,
történeted rövid intermezzo
képzeletemben, léted lehetőség,
játszottam vele, ám most elfújom,
mint pernyét a szél,
hogy ne élhess,
hogy ne fájhass,
hogy ne uralkodhass
örökkön örökké
izzó ölemen.