Úttörők voltak – Klasszikus átváltozók, színről színre
Abafáy-Deák Csillag
Úttörők voltak
Maklárytól már megszoktuk, hogy gyakran meglepi a tárlatlátogatókat. Köztudott, hogy Párizshoz kötődik, Párizsban élt magyar alkotókat kutat fel és állít ki, Budapesten. Három alkotó először együtt, itt Budapesten. Mögöttük ott van Auschwitz, a Bikini-szigeteknél felrobbantott atombomba, a szakralitás. Mintha belépnénk egy képregénybe, és követnénk az eseményeket, a történeteket, érzéseket, gondolatokat.
Mindhárom emigráns alkotó közös élménye, a háború, a halál, az atombomba réme. Miként lehet absztrakt alkotásokkal küzdeni a halálélmény ellen? Kallos Pál szaggatott kerítéslécek mögül figyel a világra, mintha most is ott lenne Auschwitzban (Kallos Pál Strates, 1983, 116x89cm). Földes Péter ellipszist rajzol (Földes Péter Uplift, 1958), és egy buborékot, felhőgomolyagot. Megszűnik a világegyetem? Kilukad a lufi, jön a nagy reccs? Műtermi romok, hulladékok a festménybe applikálva (Földes Péter Duality, részlet, 1961). Ez vár ránk? Lahner Emile színei világítanak (Émile Lahner Abstract composition B), tiszták és erősek, a formák minden darabossága ellenére ablakok a világra, de még inkább az emberi lélekre. Küzdelem a halál ellen, életigenléssel, ha ott is bujkál bennük a fájdalom élménye.
Makláry tárlata játék az idővel. Megáll az idő. Nem Dárday Pál filmjére gondolok, és nem is Proust Eltűnt idők nyomában c. regényciklusára. Hatvan éve született művek frissességére, modern szemléletére, innovációjára gondolok. Időben lépünk vissza, de csodálatos, hogy ezek a művészek időben léptek előre, megéreztek olyan művészi világot, festészeti stílust, ami csak később nyert polgárjogot. Úttörők voltak. Mertek kísérletezni, szemléletet váltani, miközben mindvégig megőrizték autentikusságukat. Közös bennük, hogy individualisták voltak, belső világukat képesek voltak maradandóan kifejezni, festményben, rajzban. Önmagukat látták, önmaguk lelkét, gyötrődéseit. Mi pedig traumatikus élmények nyomán született műveket látunk.
Lahner talán kivétel, templomi üvegablakai megidézik a chartresi Notre-Dame-katedrálist (Émile Lahner Untitled C). A gótika természetességét, egyszerűségét, univerzális értékét és szimbólumát. Következetesen formált festményeiben a részletek és a nagyobb struktúrák összefüggését, kapcsolatát teremti meg. Nem dicsőíti a Szűzanyát, Krisztust, nem bonyolódik bele az utolsó ítélet mozgalmas világába. Töredezett képi világa az egységet, az összetartozást fejezi ki, mágikus fénnyel, miközben eltünteti a teret, és az égbenyúló belső teret az emberi lélekbe helyezi. Lahner Nagybereznán született, s a modernizmus klasszikusa, a párizsi iskola kiemelkedő alakja, az absztrakcionizmus egyik alapítója és népszerűsítője lett.
Kevés embernek volt közös kiállítása Picassóval, különösen akkor, amikor Picasso már legendává vált. Azaz, szinte senkinek.
Földes Péter (aki később hol Földes Péter Mihály, Peter Foldes, esetenként Peter Foldès, illetve Peter Földes néven van jelen a művészeti világban) a világháború alatt Szőnyi István tanítványa volt. Műveit az OMIKE 1942–43-as csoportos kiállításain mutatták be, nagy sikerrel, de Földes (aki származása és a háború miatt diplomát nem szerezhetett), 1946-ban elhagyja az országot, megjárja Párizst és Londont is, és festői munkássága mellett a számítógépes animáció jelentős alakjává válik. Ahogy kortársa, Reigl Judit, Földes is gesztusokból építkezik. Képeinek visszatérő formai motívuma a vonalazás (Földes Péter Space Crystal No6, 1958). Rácsok és vonalhálók, a képzeletbeli lelki börtön szimbólumai. …mint fák tövén a bolondgomba / (így van rád, akinek van, gondja), / be vagy zárva a Hét Toronyba / és már sohasem menekülsz. (József Attila – Karóval jöttél…)
Rajztehetsége korán megmutatkozott, gyermekként különböző röntgen-fotólemezekre karcolt figurákat. Tizenhárom évesen díjat nyert egy európai ifjúsági rajzversenyen. Örkényi Strasser Istvánnál kezdte képzőművészeti tanulmányait. Beíratták a Mintaiskolába, de ezzel párhuzamosan tovább látogatta Örkényi szabadiskoláját és az Iparrajziskola esti tanfolyamát.
Kísérletező kedve révén különösen érdekelte a festészet és a film kölcsönhatása. Első, huszonkét perces, Halász Jánossal közös alkotásuk, a teremtő természet és az ember által alkotott világ erejét egyetlen kozmikus vízióban ábrázoló Animated Genesis (Élő Genezis) felkeltette Korda Sándor figyelmét, akinek vezető produceri munkájával készült egy 35 mm-es változat. A rövidfilmet kijuttatták az 1952-es cannes-i filmfesztiválra, ahol elnyerte a legjobb színes technika díját.
1955-ben készítet Short Vision (Rövid látomás) című alkotása hátborzongató szürreális képeivel a saját vesztébe rohanó emberiséget figyelmezteti. Az atomháború apokaliptikus pusztítását bemutató, valójában Földes Budapest ostroma idején átélt emlékeire építő 6 perces színes animáció híven tükrözi az 1950-es évek közepén a nyugati világban felerősödött világvége hangulatot, melyet egy nukleáris háborútól való félelem okozhat, s mely az Egyesült Királyságban gyorsan az atomfegyverek leszereléséért indított kampányhoz vezetett. A rövidfilm elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját. Az Amerikai Egyesült Államokban az Ed Sullivan Show-ban mutatták be főműsoridőben, miután a gyerekeket kiküldették a szobából. Sokkoló hatása így is nagy volt: állítólag ez a film váltotta ki a legnagyobb reakciót Orson Welles Világok harca című elhíresült hangjátéka óta.
Földes a második világháború alatt sok megpróbáltatáson ment keresztül, aminek hatása alól sosem tudott szabadulni, robbanástól feszülő, tragikus világú alkotásaiban újra és újra felszínre törtek.
Kallos Pál 10 éves korában egy betegség miatt hónapokat kényszerült ágyban tölteni. Unalmas óráit rajzolással töltötte – a festés ekkor vált élete szerves részévé. 1944-ben, tizenöt évesen Auschwitzba deportálták; családja nagy részét elveszítette, de ő túlélte a poklot, és visszatért Budapestre. Beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István növendéke lett, és több életre szóló barátságot kötött. A felszabadulást követő néhány reményteljes év után világossá vált, hogy Magyarország a szovjet típusú diktatúra útjára lépett, ezért Kallos főiskolai barátjával, a szintén festő Fehér Györggyel 1949-ben illegálisan elhagyta szülőföldjét.
Kallos nyolcvanas években született képein széles vízszintes és függőleges sávok keresztezik egymást (Kallos Pál Strates, 1983, 130x81cm). Ezek a felfüggesztett, szinte lebegő lila, piros, kék, sárga, zöld, fekete formák egyfajta térbeli bezártságot, szorongást idéznek: a korlátok nélküli mozgás hiányát (Kallos Pál Strates, 1985).
Mindhárom művészre jellemző, hogy folyamatosan megújultak, képesek voltak váltani, hol posztimpresszionista, hol fauvista, hol „elbeszélő ábrázolásra” (figuration narrative), hol kubista, hol primitivista, hol szürreális, hol absztrakt, hol szintetikus stílusirányzat szellemében alkottak.
Egy állapot – vagyunk is, meg nem vagyunk is – megszűnőben. A tárlat igazi kuriózum, hiátust pótol, párhuzamba állítja a három alkotót, egyfajta együtt-értelmezési szándékkal, rámutatva szemléletmódbeli és lelki rokonságukra, kivételes innovatív képességükre. A Makláry Fine Art ismét bátran megnyitotta művészettörténet kapuit, ismét bővítve a magyar hagyományt. A kirakós játék, remélem, folytatódik.
Kölüs Lajos
Klasszikus átváltozók, színről színre
A tárlat emlékezés is, és felmutatós, ahogy Vajda Lajos képe tette egykor, a fel mutató ujjal. Klasszikusokat látunk. Ez nem annyira magától értetődő, mint gondolnánk. Klasszikus átváltozók, színről színre. A művészet szabadsága szellemében alkottak, és nem ragaszkodtak önnön nagyságukhoz, képesek voltak kísérletezni. Kafkai átváltozással.
A maguk útját járták, kitérőkkel, elágazásokkal. Szenderül a vágy, ahogy Lahner képeit nézem (Émile Lahner Abstract composition). Honnan és hová figyel? Mit őriz szívében? A tigrist és a szelíd őzt? Nincs perben-haragban a világgal, de nem is a csend falait építi. Eggyé válik valamivel, a világgal, az univerzummal (Émile Lahner Paysaga valloné). Leginkább önmagával. Kockáról kockára. Ez nem kirakós játék, mozaikjai a teremtés csodáit idézik fel bennem (Émile Lahner Untitled). Lahner díszműves, üvegablak nélkül. Nem üveget olvaszt, nem üvegbe festi, vési a fényt. Képeit felfoghatjuk vallási célokat szolgáló műveknek is, amennyiben magunk is azt a hiedelmet osztjuk, miszerint a fény, amely a templomablakokon keresztül átjut, valójában a mennyország lelki fénye (Émile Lahner Abstract composition). A képek láttán nem tiltakozom, nem vagyok sem puritán, sem fundamentalista, a bibliai élmény így is átüt, a lelki tisztaság, az emberi remény, hogy élni és látni érdemes.
Kallost is a belső lelki élmény és hatás foglalkoztatja. Sávjai traumákat idéznek meg (Kallos Pál Strates, 1983, 116x89cm). Nem látunk sárga csillagot, de a szögesdrótokat igen. Képzeletben. A fekete sávok a poklot jelölik, a fájdalmat, a vigasztalanságot (Kallos Pál Strates, 1985). A zöld színek a reményt, amelyet agyunkban őrzünk, de tudjuk róla, hogy nem egyhamar válik valósággá. Mert más a valóság. Bekerítve, elkerítve vagy. Nincs be- és kijárat. Rések vannak (Kallos Pál Strates, 1985, 81x116cm). A világ nem létezik. Csak emlék. A belülről kifele látó ember is emlék. Önmaga emléke. Vagy másként, megengedőbben fogalmazva: párbeszéd önmagával. …sírt ásunk ím a szelekbe feküdni van ott hely (Paul Celan Halálfúga, ford. Lator László).
Kallos sorozata, sorait vesztő, sorait kibillentő fúgaként is nézhető. Az élő ember helyét, határait keresi, mert ahol van, az nem hely. A holokauszt helye. Határ, amely megszünteti létezésed. Kallos hol függőlegesen, hol vízszintesen rendezi a sávokat (Kallos Pál Architecture, 1988). Kombinál és számol, laza zenei-ritmikus szerkesztéssel, mintha ismételne valamit, ami kimondhatatlan. Egymásba folynak a festéknyomok, maszatolódnak, az emlékezés hiányaira utalnak. Talán nem így történt, ami történt, nem ott voltam, hanem máshol.
A sáv médium és szimbólum egyszerre, üzenete, a borzalom szándékosan rejtett, csonkított, hiányos, sejtetett, az emberi érzelmek, mint harag, szomorúság, gyengédség érzetét hordozzák, egyúttal a fájdalom, a szenvedés közvetlenségét keltik a nézőben. Érzékcsalódást? Rést ütni vagy képzelni egy falba? Egy elhagyott ház falába? Párbeszéd a halottakkal.
Földes Pétertől – aki egyszemélyben volt festő, filmrendező, grafikus és videóproducer – nem volt idegen a pop art világa, vállalta annak sokoldalúságát, de ezen is túllépett, amikor a Narratív Figuráció művészeti mozgalom lázadó törekvéseit felvállalta. Rajztudását különböző műfajokban használta fel, legyen szó képregényről, animációs filmről, vagy grafikáról. Felismerte – akárcsak Vera Molnar – a számítógép nyújtotta technikai lehetőséget, képeket generált. Elsőként készített lyukkártyával vezérelt animációs filmet.
Földesnél minden vonal fut valahová, nem rendező pályaudvaron állunk, ahonnan vonatok tucatja fut ki egy időben. Zsúfolt textúrái színeket hordoznak. Mintha egyszerre szólalna meg ezer ember, és a hangok összegubancolódnak, csomósodnak. Barlangrajzok világát őrzik az alkotások (Földes Péter Come, come, come, 1961), jövünk ezerrel mi is, nincs időnk lemaradni a látványról. Valami különös világba kerülünk (Földes Péter Space Crystal No6, 1958). Már tudunk írni, nemcsak rovátkákat húzunk, azt is, mert a barlanghoz az is hozzátartozik. A sötét árnyban egy állat alakja rémlik fel. Csak rémlik. Inkább a szorongás élményét látom, az ember lelkére telepszik valami ismeretlen érzés, és nem tud szabadulni tőle. Segítség kell. Talán szólni sem tudunk már, csak írni.
Különös alkotás a női testet, méhet, babformát idéző mű (Földes Péter Uplift, 1958). A világ születését látjuk, a terhesség, a felemelkedés, a maglét idejét. De gondolhatunk az atombomba formájára is. Éppen zuhan, a kép címe alapján emelkedik. Fel és fel. Földes képei a mozgás ethoszát, a mozgás automatizmusát hordozzák, miközben a számítógépes grafikát felhasználva – a szabad torzítás és metamorfózis technikájával – a kör és ellipsziseiben a gravitáció érzetét szünteti meg.
New York, New York énekelte egykor Frank Sinatra. Egy olyan városban akar ébredni, amely soha nem alszik. Földes Péter alkotása (New York, 1960) egyfajta hálózatként tekint a városra, mintha látcsőn keresztül nézné a nyüzsgést, forgatagot, és hallaná, látná a város szívverését. Rezgés rezgés hátán, hullám hullám hátán. Ez már a komputer digitális világa. Sinatra így folytatta: s rájönnék, hogy első számú vagyok, a lista tetején,/ a hegy királya, első számú. A változásban Földes Péter is király volt. Művei a kapcsolódást, figyelemelterelést és önmagunk újbóli megtalálásának módjait kínálják. Kapcsolatba lépni egymással és a rajtunk kívül lévő világgal.
Képi világa illúziót hordozó világ. A teljesség felé irányítja figyelmünket, miközben az apró jelenségek hordozzák a világ sorsát befolyásoló elemeket. Festményeiben az animált celluloidcsík állóképei élményével szembesülünk. És azzal az érzéssel, hogy ami szabad szemmel elvész, az a tudattalan mélyén megreked, legyen szó látszatról vagy a valóságról.
Felsejlenek a koncentrikus vonalak, a hátterek kontrasztjaira figyelünk, mit emelnek ki, mit rejtenek el, a képi elemek ritmikusan ismétlődnek, akár egy minden irányba kiterjedő, gomolygó rajzás, hol fátyolszerű, hol sűrűsödő, foltos formákat öltve. A színek az irányított fény szerepét töltik be. Világítanak. Kör és ellipszis, mint grafikus objektum fogja össze a kép terét, egy univerzumot. Az őstojást, az ősködöt. Földes Péter kozmikus víziója ma is hatással bír. Ma is gyakran halljuk, itt a világ vége. Földes Péter robbanástól feszülő, tragikus világú alkotásai kortárs művekként köszönnek vissza ránk. Azzal az üzenettel, hogy néha hagyjuk, hogy a remény kerekedjen felül.
