Reggel összevarrja az ujjait

A verseket a szerző A hátsó szoba című grafikájával illusztráltuk

És akkor mi van?

Kérdem én, mi van, ha egyszer útnak indult
a százas szerelvény, száz vagon, száz sor
a félrebeszélő, vaságyhoz kötözött
tudósok, megváltók között?
És akkor mi van, ha szülővárosom
árnyéka-fénye órára pontosan, miután
mindenki leellenőrizve, begyógyszerezve
ágyához támolyog – akkor tolakszik belém?

Meg akkor, amikor harmadik könyvemet 
ajándékoztam neked, habókos asszony,
mert elhagytad mindet, ahogy a lelked
is megcsalt már számtalanszor.
Hát akkor mi van, amikor  az ötösből
forró seggű, nedves ajkú nők
látogatnak a kettesbe estefelé,
miközben Robi madarat kerget a szeparéban?

Ha letéptem egyszer egy rózsát, és aztán
azt sem tudtam, miért és kinek, 
az öreg fószer pedig vitézekről dalolt,
megkívántalak, meglógtam, és valamelyik 
utamba eső utcán caplattam feléd,
nem számoltam a kilométereket,
nem érdekeltek a kockázatok,
benned maradtam hajnalig. És akkor mi van?

                                                              2023. szeptember 16.

Konyec filma

Van, aki mindig éjjel szabadul,
reggel összevarrja az ujjait,
és hallgatni próbál,
mert jobb, ha meg sem érint,
és nem beszél rólad.
Éjjel vadvirágok nőnek a pupilládból.

Ilyenkor olyan logikus a bűn,
bőröd is forróbb, nahát!
Bonts ki, majd takarj be vágyaiddal,
imádd az utolsó gonoszt,
szörnyeid úton vannak
késsel vagy papírforgóval,
tárd szét a kapud, s az árulás után
mondj el értünk egy imát.

Éjjel legjobb a betegeknek,
a pszichiáter békén hagyja őket,
Saka Zulu vagyok. Nem semmi, mondtad,
aztán csak álmodtunk tovább.
Később eszembe jutott,
hogy pirkadatkor a hétfejű szekrény
kidobja magából az oroszokat,
és azzal megint konyec filma,
benzingőz, füst, alkalmi járat.

Instant hetes

Talán követsz, de nem klimpírozol,
nem is cincogsz a lábam nyomán,
legjobb lenne, ha nem legeznél,
törpe vagyok, tőlem be nem krepál
húst-vért tagadó vegán-ösztönöd.
Bizony mondom, te is a halak között
rajzol, én viszont életemben
nem dekkoltam bottal a parton.
Oppárdon, nílusi tilápiák.

Maszturbékolnak ma is a galambok,
otthonítják az idegeneket,
a rózsatőnek is szárnya nől,
magasabb lóra ül az élvezet,
ha annyi rabja a földnek ösztönöl.
Egy hétig eszembe sem futsz,
nem is lófrálsz a fantáziámban,
mint kerge teve a tű fokán,
eltömítődöm kényszerűn.

Próbállak így-úgy szóba dönteni,
hanyatt-homlok, ahogy még mondják,
kegyetlenül kemény az imázs,
ha ketten zacskulunk egy tasakban,
porrá darálva, akár az instant.
Előbb-utóbb valaki megisz,
vagy madarak leszünk, jérce, kappan,
s lehullunk játszi könnyedséggel
a vágyak között nyűglődő zavaron.