„…és egyszercsak azon kapni magunk, hogy adatokból építkező életrajzokba merültünk bele, amit, valljuk be, nem feltétlenül választanánk esti olvasmánynak egy regény helyett, de mégis előáll valami kis csoda, és beszippant. A magyarázat talán abban rejlik, amitől több ez a könyv, mint lexikon: a 19–20. századi magyar történelem hátsó színpadán lezajlott drámai jelenetek tára.” – Laik Eszter recenziója Csiffáry Gabriella Szétrajzás – Híres magyar emigránsok kézikönyve című kötetéről.

Ezt nem úgy kell érteni, mintha az ötvenhatos emigránsok nyomorogtak volna, sőt!  Állítom, hogy egyetlen korábbi magyar emigráció sem élt olyan jól, mint a mi kor- és sorstársaink és azok, akik szüleikkel együtt gyerekkorukban hagyták el az országot. Nem, itt inkább arról volt szó, hogy a sok esetben elkerülhetetlen asszimilációt a befogadó országok nyelvéhez és szokásaihoz kicsit ellensúlyozzuk a sajátos magyar szellemi értékek megtartásával és felmutatásával. Mert igenis, mi az ötvenhatosok hoztuk létre a Kodály-kórust Oxfordban, írtunk magyar történelemkönyvet franciául és norvégül Genfben és Oslóban, rendeztünk évről-évre olyan tanulmányi napokat Hollandiában, amelyekhez hasonlót Magyarországon a rendszerváltás előtt még a legsúlyosabb kompromisszumok árán sem lehetett (volna) rendezni.