• Irodalmi Jelen

    Vastaps a verseknek – Anyám tyúkja 2.

    Az Örkény Színház egyik rendhagyó előadásának szerzői a legnagyobb magyar költők, és úgy tűnik, sikerük felülmúlja a repertoáron lévő legnépszerűbb darabokét is. Mint a színlapon írják: az első „Tyúknál” az volt a kérdés, érdekli-e nézőket, ha a színészek verset mondanak. A másodiknál az a tét, hogy ne ugyanazt a bőrt húzzák le másodszor is a rókáról.

  • Irodalmi Jelen

    „Játszani akarok mostan”

    A Rózsavölgyi Szalon zenés kamaradarabjai már több író-költősorsot elevenítettek fel, most Szép Ernő szerelmes történetei révén ismerhetjük meg a költő hatalmas szívét és az emberiségbe vetett kifogyhatatlan hitét. A Kérem, én még nem játszottam című előadásban a költőt Trill Zsolt, szerelmeit Bíró Eszter kelti életre.

  • Irodalmi Jelen

    „Te roma vagy?” „Hát az apám és az anyám azok.”

    Románia magyarországi nagykövete nyitotta meg a Független Színház szervezte I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivált, és egyben annak mottóját is megfogalmazta. Az előadások súlyos témákat feszegettek, ám szerencsére nem nélkülözték a humort sem.

  • Irodalmi Jelen

    Nem kicsinység – színházcsinálás kicsiben

    Egy maroknyi tizenéves színházat csinál hétről hétre a nyári kánikulában: a Penna Írósuliból kinőtt Budai Drámaíró-színjátszó Tábor előadását néztük meg a Tranzit Café hűs szelekkel átjárt teraszán.

  • Irodalmi Jelen

    Bűnös vagy ártatlan?

    Együttműködhet-e nagy hatású művész véres politikai rendszerekkel? Akár a náci Németországban, akár bárhol a világon. Meddig terjed a művészi felelősség? A Szembesítés fontos kérdései a Karinthy Színházban, Fráter Zoltán kritikája.

  • Irodalmi Jelen

    Ha a profil életre kel

    Mit kezd egy „se nem lúzer, se nem menő” kamasz a Facebookon, ha meg kell alkotnia profilját, de vállalhatatlannak tartja önmagát? Benedek Albert darabja, a B32 Kultúrtérben bemutatott Profil húsbavágó kérdésekkel szembesíti nézőit – nemcsak a kamaszokat.

  • Irodalmi Jelen

    Disznóvágás a Nádor utcában – Molnár Ferenc hírlapi írásai színpadon

    „Szülőfalum, Pest” címmel látható a Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla Molnár Ferenc-estje, ahol az író publicisztikájából összeállított színpadi játékban életre kel a humoros, a tragikus, a moralizáló, a komédiázó, az aggódó és a felszabadult Molnár.

  • Irodalmi Jelen

    Augusztusi Nézőtér

    Színházkedvelő olvasóink nyáron is találhatnak izgalmas színpadi produkciókat. Augusztusi ajánlónkban a Kárpát-medence prózai- és zenés színházainak nyári műsorából szemezgettünk a szinház.hu, a port.hu portálok és a szerkesztőségünkhöz eljutatott sajtóanyagok felhasználásával.

  • Irodalmi Jelen

    Színházi előadásban alázták meg a Délmagyarország kritikusát

    A Délmagyarország kritikusa elment az egyik előadásra, és meglepetten tapasztalta, hogy közvetetten szerepel a darabban némi testváladék kíséretében.

  • Irodalmi Jelen

    Ványa bácsi és az anyafarkas

    Székely Csaba drámáit elismerés fogadta Magyarországon és Európában is. Toroczkay András recenzióját olvashatják a három darabot tartalmazó Bányavidékről.

  • Irodalmi Jelen

    A doktori címtől az úszótanfolyamig – Interjú Karácsonyi Zsolttal

     
    Karácsonyi Zsolttal beszélgettünk doktori védése apropóján disszertációjáról, a mély vízbe dobott Faustról és a Helikonról.