A könyv egyszerre tárgyalja a XX. század nemzetiszocialista és kommunista rendszerének emberiség elleni bűntetteit – ebből a szempontból széles horizontú, hiánypótló alkotásról van szó. A címadás ugyanakkor annyiban félrevezető, hogy a cselekmény nem lineáris, „kötött pályát” követ, és mind konkrét történésekben, mind absztrakciók terén túlmutat Budapesten.

A szöveget sokféle műfajból szőtte össze a szerző: történetekből, ráolvasásokból, receptekből, tanításokból, mítoszokból, szimbólumokból. És ahogy olvassuk, a körülöttünk lévő tárgyak, gondolataink, történeteink és kapcsolataink egyszerre megtelnek jelentéssel és jelentőséggel. Ha csak ennyi hatást kivált a könyv, már megérte.

A kötet alcíme – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek – nem utal a feminista vonalra, de nem is baj, hiszen nem az a lényeg, hogy a királylány is lehet aktív főhős – azon már túl vagyunk remélhetőleg. Hanem bármely mese szólhat bármelyikünkről, és ezek a történetek nyelvileg és tartalmilag egyaránt szólnak a mai gyerekekhez. Nem azért, mert, mint a kortárs gyerekirodalom, panelházak, telefon és egyéb modern dolgok vannak bennük, hanem mert szimbolikusan a belső világunkat ábrázolják.

Ezt az irodalmi igényességgel megkomponált művet még a könyvpiac legszigorúbb élménymérnökei is átengednék a fantasztikus irodalmat a szépirodalomtól elválasztó határon, ugyanis egy igazán kifinomult sci-firől beszélhetünk. A Gőzkorszakot megjelenése óta a szépirodalom klasszikusai közé emelték.

Schein Gábor Megleszünk itt című regénye egy valaha gyermek-elmegyógyintézetként működő, rémisztő szépségű épületben éri el tetőpontját. Hol máshol dőlhetne el, miként végződik egy infantilis férfi őrület felé vezető útja? Az a szép, hogy végül el sem dől. Vagy ha mégis, akkor egyedül bennünk, olvasókban.

Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélkedő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a „román Gulág” egyaránt megtizedelte őket.

Frederico Baccomo vagy egy csapnivaló könyvet írt, vagy pedig feltalálta a lektűrbe oltott abszurd regény műfaját. Döntse el az Olvasó maga, én még mindig hezitálok.

A szerző a szerelmes nő fájdalommal teli mítoszát írja meg. Nem istennőt állít elénk, alakja sem drámai alak, mégis Anna Karenina élete ott lappang a démoni szenvedélyt kifejező verssorokban.

Janus Pannonius A narni Galeottóhoz című versét máig olvassák és elemzik a középiskolában, megemlítve, hogy az olasz „vándorhumanista” (1427–1497) Janusnak nemcsak ferrarai iskolatársa, hanem közeli barátja is volt. Magyarországon is jó néhányszor járt, első alkalommal Janus Pannonius invitálására, de a velencei inkvizíció bilincseitől nem más szabadította meg, mint a mi Mátyás királyunk.

Domján Gábor nem sokat bűvészkedik, az életet írja szatirikus kedvvel, mégis a sokasággal társas viszonyt teremtő érzelmi világgal. A visszafogott érzelmek a jó ízlés jelei: a szűkszavún és találón rögzített tények fölkeltik az olvasóban az érdeklődést egy-egy gyorsan felvillanó és remekül elkapott jelzés iránt, amely jellemrajzi vázlat benyomásaként hat.

Ebben a regényben a pompás szívvirágok a fekáliából születnek, a lepkék pedig emberi szenvedésből. De kétségkívül ezek a meghökkentő, szürreális elemek tartják fenn az érdeklődést. A hatalom és a félelem poétikája lételméleti kérdésekkel és metafizikai töprengésekkel kapcsolódik össze.

Tóth Csilla villámkritikájában Peter Pomerantsev Semmi nem igaz, bármi lehetséges című kötetét ajánlja olvasóink figyelmébe. A teljes kritika hamarosan olvasható lesz oldalunkon.

Az Újratervezés befogadása során elsődleges fontosságú, mi és hogyan illeszkedik össze, rétegződik egymásra, milyen kapcsolódási pontok, kapcsolatok, kötőanyagok tartják egyben a szöveget. E bizonyos szőttes megalkotásához az egyik legfontosabb eszköz a motívumok visszatérése, megismétlődése új kontextusban: a szerző azonos témájú szövegeket szerkeszt egymás közelébe.

Muszka alakjai identitásuktól megfosztott, arc és név nélküli, vegetáló lények. Verseinek nyers őszintesége letaglózó erejű, nemcsak magányba taszított szubjektumai szenvedik el a veszteségeket, hanem időnként az olvasó is kap egy kecses, de határozott tőrszúrást a bordái közé.

Regős Mátyás narratívája, a gyermek képzeletbeli barátjának nézőpontjából szemlélt világ remek választás a gyermekkor megidézésére. Mert nagy segítség egy ilyen képzeletbeli barát, önmagunk megkettőződése és mesebeli mása, akinek a kezét fogva, felnézve rá és összekacsintva vele leírhatóvá válhat a gyerekek számára nehezen értelmezhető felnőttvilág.

Kovács Újszászy Péter videós villámkritikájában John Grogan Marley meg én című kötetét ajánlja olvasóinknak.

A kötet olvasása közben olyan befogadói pozíciót érdemes felvennünk, melynek révén nyitottak lehetünk arra, hogy egymás mellett értelmezzük a különböző művészeti ágak – irodalom, zene, képzőművészet – ötvenen túli árnyalatát. A felvezető zenei idézetek igyekeznek egy képzeletbeli utazást tenni a jazz világába, s ez az odüsszeuszi bolyongást szimbolizálhatja, míg a festmények kifelé vezetnek a szövegből, elidegenítő funkciójuk van.

A kötet egyetlen, a kolozsváriak számára nagyon is kultikus helyet idéz meg: Kolozsvár belvárosát, a Főteret, valamint annak környező utcáit, méghozzá egy merész metaforával tenger képében. És ha már tenger, akkor a tengeri tehenek, azaz a lamantinok, és persze az elmaradhatatlan sirályok – melyek mindig a fejünk fölött köröznek – gazdag képi világba burkolóznak.

Villámkritika-sorozatunkban ezúttal Bittner Mónika ajánlja olvasóink figyelmébe Frederico Baccomo kötetét. A kritika teljes terjedelmében hamarosan megjelenik oldalunkon.

A Szivárvány Birkenau felett jól átgondoltan, alapos kutatómunkát követően közelít a roma holokauszt témájához. Ennek ellenére azonban számos olyan prózapoétikai megoldást tartalmaz, amelyek miatt a szöveg több helyen közhelyessé vagy sematikussá válik. Pedig kellő potenciált rejtett magában ennek a fontos diskurzusnak a gazdagítására, melyek többnyire kihasználatlanok maradtak.