Beszállnak az ARO-ba, az autó elindul. A második kanyar után egy másik, khaki színű ARO-val találkoznak. Moisa főhadnagyé, a tűzszerész alakulattól, aki azért jön, hogy előkészítse az új lőteret az aznap délutáni tábornoki inspekcióra. A főhadnagy még akkoriban tudomást szerzett a tábornok elvtárs enyhe neurózisáról, amikor a fegyver- és lőszerirodán teljesített szolgálatot. Ezért, amikor meghallja a déli egy órai kondulást a toronyból, odaszól a kíséretében lévő tizedesnek: – Menj fel a toronyba, és állítsd meg az órát.

Kedves Olvasóink, összegyűjtöttük a 2017-ben legolvasottabb prózáinkat és műfordításainkat. Csak egy kattintásra vannak önöktől – reméljük, az ünnepek alatt/között kellemes élményt nyújt majd az (újra)olvasásuk. Toplistás szerzőinknek szívből gratulálunk!

„Az intercityben tomboló fiatalokból álló horda meghiúsította olvasási próbálkozásomat. – Ön apáca? – Nem, pingvin.
A lányok vihogva körém csoportosulnak, sósmogyoróval kínálnak, mesélnek az osztálykirándulásról, melynek bécsi emlékei kimerülnek számukra a fiúk szobáiban tett látogatásokban és a szintén tilos ivászatban.” – Veronika Peters regényének részlete Muth Ágota Gizella fordításában.

Te már Moszkvának, hosszának-mélyének
Közepe vagy, vezértengelye, rozmárcsont,
S oly széles benned, mint nadrág, az élet,
S akár a szög, oly konok.

Kinek most háza nincs, nem épít már.
Ki most magányos, az lesz már a télben,
majd virraszt, olvas, mereng egy levélen…

„Egy ilyen anya után nekem csak egy lehetőségem maradt: költővé válni. Hogy átmentsem az adományát, amitől vagy megfulladok, vagy átlépem vele az emberi törvényeket.” – Részlet Marina Cvetajeva önélatrajzi elbeszéléséből, Csanda Mária fordításában. Az orosz költő-írónő a Gergely-naptár szerint október 8-án lenne 125 éves.

T.S. Eliot első verseskötete, a "Prufrock and Other Observations" megjelenésének 100. évfordulója alkalmából.

Nem vagyok negyvenöt vagy nyolcvanhárom, és senki sem kap a vállára, hogy belegázoljon velem akármilyen tengerbe. Nem tanulok sakkozni, és te sem veszíted el az ártatlanságodat. Nem építesz tornyot kavicsokból sírköveken; engem pedig nem rabolnak el a pihenő anyám karjából.

Nekünk papírgyermekeink vannak akiket lelkesen nevelünk
Mikor megunjuk repülővé hajtogatjuk őket
hiszen vég és fáradság nélküli a testnek
az könyvek olvasása

„Arca úgy csillogott a fényben, mint a fényesre törölt elefántcsont, fekete szeme oly ridegen nézett, hogy pillantása fölött semminek nem volt többé hatalma. Akkoriban jelentek meg a fotóalbumokban a színes képek. Bonyolultabbá tették a hiú hölgyek életét, akik szüntelen nyaggatták háziorvosaikat szépségápolási gondjaikkal.” – Részlet Ela Angerer regényéből Muth Ágota Gizella fordításában.

Az első nyúl kisebb volt, mint korábban, annál is kisebbnek tűnt, mint mielőtt Sabbath magába tette, szőre és fülei úgy odaragadtak a bőréhez, mintha beleolvadtak volna, mancsai és izmos hátsó lábai a hasához tapadtak. Elég apró volt ahhoz, hogy ne kelljen sokáig nyomni – a leggyengébb feszítésre kicsusszant az alatta lévő, tökéletesen fehér lepedőre, és halvány vérnyomot hagyott maga után.

Tiszta patakok faragják
újra a rézszínű kanyont.

A férfiaknak nincs fejük, vagy ha van, fekete puhakalapot viselnek, a karimáját égő cigarettájuk fölé húzzák; azok, amelyek papírfiguráknak tűnnek, nedvesek és gyűröttek, a többiek pedig felfúvódottak, és mostanra mindegyikük ezüstös fegyvert tart fekete kesztyűs kezében. A távolban lövések hallatszanak, meg a lepattanó golyók sikolya. Néha egy-egy férfi a mellkasához kapva a földre zuhan, de egy pillanat múlva felkel, hogy tovább üldözhesse a nőt a zűrzavarban.

Én egy magányos hintaszék vagyok
és ingok a szélben, a szélben.
E terasz egy verem, oly elhagyott,
és csak ingok a szélben, a szélben.

A redőnyökön át a napfény –
majdnem olyan jó,
mint bármilyen narkotikum.

Bár a Bajkált sötéttel befedd!
Költészetünk, az egészet fojtsd meg!
Kit a gáz halálra mérgezett,
nem mond már feletted soha verset.

„Nem minden járókelő értett egyet azzal, hogy ifjabb Steiner úr egy élő medvét használ reklámnak. Néhányan úgy vélték, hogy egy kitömött állat is tökéletesen elég lett volna. Ifjak és vének csóválták a fejüket, nincs ez rendjén, gondolták.” – Felix Mitterer novellája Muth Ágota fordításában.

Sokak szerint hatalmas tragédia egyedül meghalni, úgy, hogy nincs ott senki, aki látná.

Rjabov pedig hallgatott. Csöndesen ült a széken, és már első pillantásra látni lehetett rajta, hogy nem egészen egyszerű ember. Az ilyen emberek veszélyesek a társadalomra, és amint megjelennek bármely közterületen, haladéktalanul igazoltatni kell őket! Az ilyen emberek veszélyesek a társadalomra! Az ilyen embereket egyáltalán jó volna elszigetelni a társadalomtól, valahová jó messzire!

Olyan ez, mint pókerben
a kezdők szerencséje,
apró arany csillan a földben,
amott ezüsttörmelék.