Szergej Pancirev

Válasz nélkül

2018. szeptember. 07. - 17:25

Csisztay Gizella és Mandics György fordításában

Repesz

(Oсколок)

Összetöröm a napot percekre,

De őrzi a szakadást s a foltját,

A melódiát, szimbólumot s a strófát

Az unott fallal, ugyanott, mellette,

S a tolakodó refrénnel éjjelre,

Kopogása ficamos óráknak,

És bezárt körében a vénáknak

Sötét és vér összekeveredve –

Éjek vagy napok kiterjedt terében,

Hol sem ébredés, sem álom nem kutat,

Színtelenít színt, úttalanít utat,

És nem hevülsz már a tűz melegében…

Hová utazol, én életem? – kérdem

Térj vissza! – Nem! – felel az indulat.

Euterpé*

(Еvтерпе)

Találkoztunk, Istennő! A világegyetem űrében
Te voltál az alig-hang, amelyet követtem.
Most pedig pétervári márvány idéz
a parkban.

És hallgatsz… Az őszi Akvilon **
hangtalan, szomorú énekét hallgatod-e?
Fázol magadban a fekete iharfák között?
Hideg van, múzsa…

Ki az, aki ma felkutatja az éjben a Plejádokat,
tekintetével áttörve rácsát a földi fogságnak?
Ki az, aki a szerelmet befogadja, mint egy kupa mérget
a vezekléshez?

Nincs válasz. Csak a turista kérdi hangosan:
„Ez meg ki?” – Mosolygok: „Nővérkém…”
Az Idő. A Felleg. – Névai sirályok sikolya.
Új sorok.

*Euterpé – az „örömet nyújtó”, a lírai költészet múzsája, a görög mitológia istennője, jelképe a fuvola.

*Akvilon – az északi szél hagyományos költői neve az orosz klasszicista költészetben.

Ezüst-kor

(Серебряный век)

Holdvilág fényben

Frissen lehullt hó –

Ezüst-kor végén

Nyugalmat hozó

Tél fóliánsa

Éltét bejegyzi

Föld oldalára,

Titkokba rejti –

Szükségtelen harc

Elnyomott sértés,

Azzal, hogy téged

Felülmúl, kérdés:

Otthagyod házát

Örök örökre,

Vadfagyok zárják

Jégfény körökbe,

Világok határán

Csak egyetlen strófa

Jelzi út irányát

Ezüst-korunkba.

Levél a tiszta földről

(Писма из чистой земли)

Első tavasznap. Vihar.

Milyen dicső volt

Összeázni senkivé.

II.

De hogy őrzi meg

A túlzón hozzáférhető pokoltól

Az igaz könyvek olvasását?

III.

Motorzaj a sétányon.

Berepült a kabinba

Egy könnyű lepke.