-
Irodalmi Jelen
Papp-Für János: Nehogy egyedül
2013 novemberében a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg Papp-Für János Nehogy egyedül című verseskötete. A könyvet videóverssel, a borítóval, néhány részlettel és a fülszövegekkel ajánljuk.
-
Ritter Lenke
Ritter Lenke: Egy nyilas naplójából; Kerényi Grácia; A lengyelek; Erdély
A bázis, ahonnan elindultunk, Liba kolozsvári lakása volt. Liba a művészneve volt, amúgy a kolozsvári magyar színház színésze volt Bencze Feri, s férjem nagybátyja. Világraszóló nagy bohém, kis lakása a kolozsvári főutcán a zsinagóga mellett igazi bohémtanya. Éjjel-nappal oda jártak a filológiáról a lányok, színészek és színésznők a Magyar Színházból, írók, festők.
-
Irodalmi Jelen
Irodalmi Jelen Könyvek : Haklik Norbert – Egy Duna-regény anatómiája
A tanulmánykötet hiánypótló műként, tudományos alapossággal és élvezetes, eleven stílusban tesz kísérletet arra, hogy megteremtse kortárs irodalmunk egyik legkiemelkedőbb nagyepikai alkotásának méltó recepcióját. Az esszék témája Kabdebó Tamás Duna-regény című kötete.
-
Irodalmi Jelen
Az Irodalmi Jelen Könyvek ajánlója: Wiktor Woroszylski – A határ átlépése
A kötet a költő és ujságíró Woroszylskit mutatja be a magyar olvasónak. A versek fordítója, Gömöri György főleg a költő magyar tárgyú verseit válogatta be a kötetbe. Fordította: Gömöri György.
-
Irodalmi Jelen
Az Irodalmi Jelen Könyvek ajánlója: Petelei István – A gyermek
LÁTHATATLAN KÖNYVTÁRRövid, de koncentrált feszültséget sűrítő írásai, a vidéki élet csöndes drámáit festő, pszichologizáló történetei a 20. század nagy elbeszélőinek előfutárává emelik Petelei művészetét.
-
Irodalmi Jelen
Az Irodalmi Jelen Könyvek ajánlója: Varga Melinda – Űrezüst
LÁTHATATLAN KÖNYVTÁR
Következetes, éretten építkező, érzékeny, a létet, mint érzéki tapasztalást megformáló, a formát inkább a textúrában, mint a lírai hagyományban kereső erdélyi költő kötete.
-
Irodalmi Jelen
Az Irodalmi Jelen Könyvek ajánlója: Kabdebó Tamás – Róma ír szemmel
LÁTHATATLAN KÖNYVTÁR
A tényregénynek is nevezhető kötetből megismerhetjük egy fiatal ír szerelmespár regényes történetét, kalandjaikkal, viszontagságaikkal, a valóságos Örök Városban és azon innen és azon túl.
-
Irodalmi Jelen
Szőnyeg a kolozsvári utcán – Zbigniew Milewski Szőcs Géza Költemények c. kötetéről
Egyszer majd te is belekóstolsz
a borban úszó mélyebb borba
(„Vers a végtelen programokról”) -
Irodalmi Jelen
Lászlóffy-kettős
Az idő esély vagy csak magyarázat?
összevisszafekvő s zagyváló század
felforrt gyomor – a hideg is kirázhat
kényszer híján a szív üresen lázad -
Irodalmi Jelen
Abszurd, misztikus, történelmi
Egy lengyel, egy olasz és egy szlovák szerző műve: három színfolt, három „csepp” az európai kortárs irodalom hatalmas tengerében. Csepcsányi Éva könyvajánlója a Könyvfesztiválra megjelent újdonságok közül.
-
Irodalmi Jelen
Sárközi – mint cicerone
A negyven művészeti írás egy olyan világba viszi el olvasóját, ahol minden élménynek két oldala van.
Az egyik a műélvezet, a hagyományok, a teljesítmény megbecsülése, a másik az ár, amit ezért a művésznek kicsorbult életútjával fizetnie kellett.
Rembrandt csaknem koldusként hal meg, Van Gogh öngyilkos lesz, Georg Groszt megöli az alkohol, Modiglianit a tüdőbaj... -
Irodalmi Jelen
A végtelen víz csöndje
KÖNYVESPOLCMinden fordítás egyben újrateremtés is. Kabdebó Tamás a kortárs ír költészet egyik legtehetségesebb tagjának bemutatásával missziót vállalt a magyar és az ír kultúrában is.
-
Irodalmi Jelen
Sanyi bá (részletek)
KÖNYVESPOLC
„Aszongya, né, koma, vótam bent a városba az orvosnál, s az aszonta, hogy le van gyengülve az ivórendszerem, s mocsok dolog, met látod-e, ma reggel es felkeltem, s egy fél pálinka nincs, amit megittam, s mán az ágyból felkelni nem tudok” – Muszka Sándor székely egyperceseit olvashatják.
-
Irodalmi Jelen
Dan Stanca: Átlátszó sírok (részlet)
KÖNVESPOLC
„Untaru, miután sikerült kihoznia engem a szanatóriumból, ahová bezártak, fontosnak tartotta megerősíteni egy korábbi sejtelmét, amit akkor rögvest közölt is velem: »Mit mondtam én neked, Horică bátya! Mi szeretünk a tűzzel játszani. Ez hiányzott még nekünk: egy gigantikus katedrális.«” – Kirilla Teréz fordításából közlünk részleteket
-
Irodalmi Jelen
Részlet Szabó Tibor Benjámin Kamufelhő c. kötetéből
KÖNYVESPOLC
„Apád az ablakban könyököl naphosszat, rád gondol sokat, a nyári estére, amikor ott hagyott téged anyáddal egy vidéki házban. A gyomrát masszírozza, és közben mondogatja magának, hogy különbözik Istentől. Miben különbözik apád Istentől?” – Részlet a kötetből
-
Irodalmi Jelen
Sárközi Mátyás: Párban magányban
Az én történetem, amelynek végül „Párban magányban” lett a címe, nem szexregény, de a maga – mint említettem – szikár, ám ütős stílusában képet próbál rajzolni arról, milyen egy leszbikus nő és egy szexuálisan félénk férfi együttélése; mely párkapcsolaton belül igénye a nőnek, hogy akár fondorlat árán is, de az ország legnagyobb költőjének a felesége legyen, a férj pedig, rettenetes betegségekkel harcolva, végül hálás a hitvesi gondoskodásért. Mi ez, ha nem regénytéma?
-
Irodalmi Jelen
Három férfi, három mű – Nyári könyvajánló
KÖNYVESPOLC
Ha a forróságban sem hagy el olvasási kedvünk, három fiatal magyar szerző művét is érdemes kézbe venni. Groteszk, csibészség, humor és mirelit: Balogh Robert, Inkei Bence és Csabai Márk.
-
Irodalmi Jelen
Ligetünk díszei
KÖNYVESPOLC
Ambrus Lajos Lugasának harmadik része – Tertium datur – szőlőlugasba való olvasmány. Egy nyári délután csendjét, méhek döngicsélését és gyümölcsillatot kíván ez a könyv, de ha nincs meg épp egyik sem, az sem baj: a kötet megteremti magának a hangulatot.
-
Irodalmi Jelen
Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.