Éjjel fél három van, az Insomniában megindultak a fények valamerre. A földszinti betonteraszra kihelyezett italhűtők élesfehér, a kocsma gyérzöld és piros lámpái körbe-körbe mozognak, de a természetes fény mintha végleg elkerülné Kolozsvárt. 2018. augusztus 24., péntek, Magyar Napok. A morajlás nem csitul, ahogy szivárognak el a magassarkús, minibe öltözött nők és topis, nevető tinédzserek, úgy erősödik fel a hangja egy óriási szakállba vesző szájharmonikának. Régi kommunista nóták, Székely Himnusz, miegymás, ami összekeveredve a felszínre törhet ebben az órában egy idős íróból.  

Hallgatja a középkori koldusok tolvajnyelvét, társalog a francia forradalmi eszmékért rajongó kisvárosi polgárokkal és vidékről felköltözött, tollforgató nemesifjakkal, sorra látogatja több földi emberöltő legendás szerkesztőségeit, szemtől szemben látja a Maros-parti városban valaha megfordult magyar és külföldi hírességeket, akiket oly sokszor, oly lelkesen idézett meg.

Most pár napig fedél nélkül leszünk – reméljük, hogy nem jön eső. Jött. Be is áztunk. Meg szél is jött, viharos. Csak az ácsok nem jöttek. De az élet nem áll meg. Kirámoltuk a bútorokat: megtelt a garázs, a terasz, az ereszalja és a szerszámos-kamra. Alig látjuk egymást a portól, és nemigen sikerül túlkiabálnunk az ütés-verést meg a gépek zaját. Sebaj, aki építeni akar, annak rombolnia kell, ezt a két-három hónapot guggolva is kibírjuk.