Ujjal érinted,
tenyeredre segíted,
még meleg és remeg az indulattól,

„Az emberiség történelme nem más, mint annak a sorozatos, célirányos értékszerzésnek a hajszája, melyben egyének vagy kisebb közösségek érdekakarata érvényesül. Szőcs úgy áll be ebbe az érdekhajszába, hogy kultúrértéket teremt, „pipacs-periszkópokon” figyeli a fenti világot. Nem rácsodálkozik, hanem ráérez, megszagolja, megérinti. Nem akarja magáénak tudni, ami nem az övé, hanem mindazt, ami körülveszi, értelmezni, átszerkeszteni, látni, láttatni szeretné.” – Böszörményi Zoltán írása Szőcs Géza kötetéről.

Álmos biztos nem lett volna, ha részt vesz az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutatóján: annyiféleképp idézték meg a költők Arany Jánost, hogy csak úgy sziporkáztak az ötletes és lírai megoldások. Böszörményi Zoltán és Varga Melinda műsorvezetése mellett még sok személyes történet is előkerült a felolvasóktól.

akik életedben a ragyogást rád ruházták,
mind hamis ügynökei voltak a rothadó időnek.
Hazudtak, elbűvöltek kétségeikkel,
lerágott csontokat dobtak eléd.

Sodródnak a vágyak,
látod, most is megfogható,
empirikus dolgok rajzolják
az élet akvarelljeit

„A jó vers olyan, mint egy jó orgazmus – mondhatnók, mert nyersen őszinték és autentikusak Varga Melinda költeményei.” – A Sem a férfiban, sem a tájban kötetről Böszörményi Zoltán írt esszét.

fényévekre távol egy galaxis közepén
fémes csengésű végtelen kacag

A fény tisztásán
magamra találok.
Mi talmi,
meg sem látom.
Ücsörgök éjben,
fényben.
Hívogatlak, merészen.

Ezek voltak 2017-ben a legolvasottabb vers- és debütpublikációk az Irodalmi Jelenen. Gratulálunk a szerzőknek a több tízezres látogatottsághoz.

„Mindig is úgy éreztem, az időtér determináltjai, foglyai vagyunk. Ebből a fal nélküli, láthatatlan és kitapinthatatlan cellából nem tudunk kilépni. Nincs is hova” – vallja Böszörményi Zoltán verseinek egyik fontos, visszatérő motívumáról, az időtérről. A költőt Kényszerleszállás Shannonban című, új verseskötetéről kérdeztük.

Plasztikus létmetaforák, a téridő festményversei, modern zsoltárok a mindenségről, egzisztencialista líra a huszonegyedik században – Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című verseskötete korábbi filozofikus költeményeinek kimagasló összegzése, költői madártávlat, felülnézet, rész-egész találkoztatása, lírai út a teljesség felé.

Pörögnek a véletlen motollái,
fenn, a csomagtérben a pillanat lila-zöld
hátizsákja lapul. Csak működésbe kell hozni
a visszaszámláló vörös kijelzőjét,
a sors ezüstkerekeit, a látható láthatatlant,
a villanást.

A helyiek szerint Szent Patrick, az ország védőszentje mentette meg a gép utasait a szerencsétlenségtől

Harckocsik és emberek.
Senki sem remeg.
Senki sem látja
elejét, végét a frontnak.
Senki sem látja,
mit tesz majd a sors keze.
Tán elvonul az ősz,
de maradnak a fellegek.

Örök télben fürdő magyar lélek,
jól látlak még, jól reméllek,
szívemben az éles kések
ma is élnek,
katedrálist építek az örök télnek.

Ritka jó hangulatú felolvasóestet tartott az Irodalmi Jelen a Nyitott Műhelyben – egy nyári versblokk kelt most életre a költők előadásában, és ezzel egy kis nyarat is varázsoltak az őszbe.

A Sem a férfiban, sem a tájban már a borítójával felhívja magára a figyelmet: az egyszerre gyermeki és naiv, másfelől mélyen felnőtt és metaforikus ábrázolás mögött emocionális, ám nagyon is tudatos költő versei „rejtőznek”. Varga Melindával Böszörményi Zoltán, Mészáros Sándor, és Vörös István beszélgettek az Írók Boltjában.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

A gondolat bőrén
megfeszül a tér,
inger-szőnyeget gurít
lépteink elé.

Kedvelt szavaimban magamban viszlek,
tervezek veled nyarat, új ölelést,
selymek ragyognak, a fény is felszisszen,
ha szomjas ajkam lángoló ölbe ért.