Irodalmi Jelen
  • Kőrös András

    Joli

    Bosszankodott. Bosszankodott, amiért kénytelen ennek nap nap után kitenni magát és a fiát. Nem minden óvónő ilyen vérmes, de a többiek is húzzák a szájukat. Meg kellene alázkodnia, smúzolnia, elnézést kérnie szüntelen, csak azért, mert rendesen elvégzi, amit rábíztak? Bosszankodott, hogy férje legalább olykor Tibiért jöhetne korábban, de nem teszi. Ott vagytok egy fedél alatt, majd megvár a gyerek, mondta, amikor legutóbb előhozakodott ezzel. A férje szerint a századeleji családmodell az igazi, bármit is mondjon Kádár elvtárs. Háztartás, gyerek: asszonyi dolog.

  • Kőrös András

    A bakancs

    Egy iskolába jártunk, itt, Siófokon, együtt kezdtünk el túrázni, együtt fedeztük fel a Balatont. Ugyanolyan becsípődött lélek volt, mint én, imádta a természetet. Az egyetemet is vállvetve harcoltuk végig Debrecenben, ő is hidrobiológus lett. Akkor már tudományos szemmel néztük a tavat. Annyit jártuk, hogy sorra koptak a cipőink. Másodévesek voltunk, amikor elhatároztuk, hogy csináltatunk egy-egy bakancsot. Fölmentünk Pestre. Az összes megtakarított pénzünk ráment, de megérte.