A legendás Rézkorral kezdem. Hátha nem értek valamit, önéletrajz, majd ő segít. hátha segít, ötven oldalig megy. Mondom most, és majd mondom még nyilván: az élő nyelv túllép minden klasszikuson, az aktuális irodalom fütyül az időpocsékoló-tájleíró klasszikusokra. Belőlük él ugyan, fölfalja őket, rájuk emészt, saját íveibe helyezi, akár a saját bélrendszerbe, de leneveti. Nem köll, nem vállalja az aktuális irodalom. Az aktuális irodalom tempójához szokott olvasó is alig. Olvasni ugyan lehet úgy, mint tegnap, írni soha. Így van ez jól.

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.