Ez a líra azért ennyire fojtó, és azért ennyire játszi, mert rávall a lét abszurdumára? Vagy sokkal primitívebb válasz kínálkozik? – nem a létezés, hanem a puszta itt-lét az abszurd... Itt-lét, hol?

1990. február elsején halt meg a modern kori magyar költészet egyik legfontosabb alakja, Sziveri János. Beteg volt, de csak a teste. A költészetét a fájdalom egyre kristályosabbá tette. Minden szava megtalálta a végső helyét és jelentését, amikorra elfogyott a világ körülötte.

a gondolatokat megtanítottam már
hogyan ne féljenek a repüléstől

De meg ha akadnának is olyan naiv, ma született bárányok, akik bármi fontosságot tulajdonítanának a förmedvényeinek, még azok is elgondolkodnának: vajon mi értelme van egy könyvről, amelyben József Attiláról, Faludyról, a hasonmásokról, a hatóságilag összezavart időszámításról és hasonlókról van szó: vajon miféle politikai haszon származik abból, ha sikerülne ezt a könyvet úgy beállítani, mintha az volna az üzenete, hogy Nyereg alatt puhítjuk a húst, huj-huj, Erdély, hajrá, Magyarország!
Ezen töprengenének el azok a szelíd juhocskák, és nem biztos, hogy találnának a föntiekre választ.
Ezt hívják úgy, hogy a bárányok hallgatása.
Ilyen levelet írnék Szerbhorvát Györgynek, ha egyáltalán írnék neki.

Versposzter - Sziveri János: Bábel című galériája