„Nehéz megmondani, mi okozhatta a Szöveg bukását és az életrajz démonának további diadalmenetét. Talán az irodalomtankönyvek, talán az Írásnál érdekesebb Szerzők, talán mi magunk, a kulturális újságírók és szerkesztők.” – Boldog Zoltán tárcája

De meg ha akadnának is olyan naiv, ma született bárányok, akik bármi fontosságot tulajdonítanának a förmedvényeinek, még azok is elgondolkodnának: vajon mi értelme van egy könyvről, amelyben József Attiláról, Faludyról, a hasonmásokról, a hatóságilag összezavart időszámításról és hasonlókról van szó: vajon miféle politikai haszon származik abból, ha sikerülne ezt a könyvet úgy beállítani, mintha az volna az üzenete, hogy Nyereg alatt puhítjuk a húst, huj-huj, Erdély, hajrá, Magyarország!
Ezen töprengenének el azok a szelíd juhocskák, és nem biztos, hogy találnának a föntiekre választ.
Ezt hívják úgy, hogy a bárányok hallgatása.
Ilyen levelet írnék Szerbhorvát Györgynek, ha egyáltalán írnék neki.

Márai, mint aki kártyalapokat számol le az asztalra, úgy vette sorra a színes fotókat negyven-ötven éve nem látott szülőházáról és szomszédságáról. Arcizma sem mozdult. Egyáltalán, teljesen olyan volt, mint a Húsvét-szigeti kőszobrok, amelyeket Aku-aku néven ismerünk.

Egy bonyolult korban élt bonyolult ember bonyolult életének és bonyolult életművének egymással összefonódó kérdéseit persze nem könnyű vizsgálni. És különösen nem, ha saját bonyolult korunktól várjuk el e feladat elvégzését, amely kor maga is tele van ellentmondásokkal s az esztétikum, politikai taktika és propaganda összemosása iránti hajlamokkal. Hogy ez a szemlélet a román propaganda számára magától értetődően “fasiszta” - mintha csak egy Kusturica-filmben volnánk, “a fasiszta anyátokat” -, az mindenki számára világos. Ami nem világos: miért kellene a magyar olvasónak és a magyar kritikusnak átvennie és magáévá tennie a román nacionalista propaganda szólamait, miért kellene lefasisztáznia és háborúsbűnösöznie egy magyar írót, aki kétségtelen esztétikai értékeket hozott létre, miért kellene szégyellnie magát, amiért szereti Wass egyik-másik művét.

A tömeg ízlése olyan, amilyen, de ahogyan gerjesztik, manipulálják, így visszaélnek vele, ráadásul a szent költészetre hivatkozva. Úriember ilyet nem tesz. Vagy túlzok, és abba, ahogy pártok pozicionálják magukat, belefér ez a fajta, szó szerint ízléstelen marketing? Jó. Viszont Csokonai és Krúdy közé szoborni egy politikai brandet, azt ne, ha kérhetném.

Az idei érettségi már éppen eltelt volna botrányok nélkül, amikor egy hazai közösségi oldalon a következő vélemény jelent meg egy magát „magyar hazafinak” valló diplomás férfitől...