PRÓZA

András nagyapám, mint egy búgócsiga, keresztüldülöngélt a tömegen, ki a májusfáig, amelynek síkos, iszamlós törzsén megtámaszkodva megismételte az előbbi szónoklatát: ne örüljetek olyan nagyon, úgyis visszajön a király!

PRÓZA

A szavak tompán, bénultan ülnek a mondatokban. Nem húzzuk őket közel. Hallgatunk.

 PRÓZA

Nézem a gerendát, gyönge az én mázsámhoz, mérem a másikat, az még szuvas is. Még a végén leszakadok, kitöröm a lábam, s nyomorék leszek életem végéig. Talán az erdőben lenne a legjobb. De mi lesz, ha jön a medve, én meg még csak fuldoklom?

PRÓZA

Egy tó, a föld alatt, a város alatt, a múltat elfeledő életek alatt, konyhaszekrények, teli kamrák, üres szívek, kietlen családok alatt, rendetlen gyerekszobák, zsibbadt nappalik alatt, sárga izzásban.

PRÓZA

A tarlón keletkezett kráterből vészjóslóan türemkedett elő a sárkány elszenesedett csontváza, ami még jobban megrémítette anyámat, mint amikor a szörnyeteget zuhanni látta. Nagyapám mögé húzódva leskelődött, mert egy ilyen teremtményről sosem lehet tudni, mikor színleli a halált.

 PRÓZA

Az egyik násznép lelkesebb részével kiraboltunk egy bankot. Szépen rímekbe szedtem a dolgot, nyakon öntöttem humorral, lírával, társadalomkritikával, és már nyílt is a széf. A pisztolyig el se jutottunk.

És te azt mondod erre, hogy ez pusztulás, és legalább vigyünk királyliliomot a sírodra. És ha a koporsós temetés drága, legalább meleg tengerbe szórjunk. Jó. Mondom neked, pedig utazásra végképp nem telne nekünk, jó lenne a tengerig a folyó is, de ezt már nem mondom, minek vegyem el tőled a reményt. Tavaszig.

Az itt következő összeállításban néhány írást válogattunk ki a „sokhúrú cimbalomként” játszó, hol komoly, hol kacagtató, hol elgondolkodtató Karinthy műveiből.

NOVELLA

A feltételezésnek, hogy tudniillik Kádár budapesti eltűnéséhez a sakkozógépnek köze volt, ahogy mondani szokták, sem megerősítése, sem cáfolata nem hangzott el, holott egy, a TKM magazin 2010 márciusi számában megjelent cikk már határozottan utalt ennek valószínűségére.

PRÓZA

A tavasz úgy érkezett meg Budapestre, mint egy hadihajó a kikötőbe. Lenyűgöző, veszedelmes szépség, tökéletes formák, fegyelmezetten sugárzó erő. A sürgő-forgó matrózokat nem titkolt izgalommal várják a nők, otthon a tükör előtt már végeztek a sminkkel, utolsó pillantást vetnek pompás fenekükre, és már indulnak is.

PRÓZA

Lázasan elkezdett a káplán szobájában körbevizsgálódni. Kihúzta a fiókokat, kicsapta a rozoga szekrény ajtaját, majd az ágya alá is benézett. Az ütött-kopott bőrönd oda volt becsúsztatva. Kirántotta, felcsapta a fedelét. Érezte, hogy a vér kiszalad az arcából. Szeme előtt nagyapja négerbarna övét látta suhogni.

 
A fenséges hiánya is illúzióba áztatott most. Elcsurrant könnycseppben női akt. A szabadság nem tud más kontextust, csak ahol a múlhatatlanság és az egyidejűség értelmezhető.

PRÓZA

„A cipő!” – mered rá. Az egyik fél méterre tőle, a másik meg a térde mellett. Ottó bámulja, mintha eltűnne, ha leveszi róla a szemét. Elkapja a fejét, aztán megint rámered. Az izgalomtól elönti a forróság, már az ujjaiban is érzi. Nehéz légzése görccsé válik a torkán, és a fülébe dobol a saját szívverése.

 PRÓZA

Sarolta miden reggel hattól tizenegyig a fürdőszobában van és a fejbőrét radírozza, dürüszöli, súrolja, férje nyüszítve menekül ki a kertbe, mert Sarolta már arról is meg van győződve, hogy Tibor összebeszélt a fodrásszal, hogy őt kicsinálja.

 
PRÓZA

Informátorom kellemes ünnepeket kívánt. Megtudtam tőle azt is, hogy ez a Szenteste előtti délután. Falinaptárról olvastam le, hogy 1941-et írunk. Átjár valami megkésett belátás, próbálok lecsillapodni. Nincs mese, késedelem nélkül Jadwiga után kell vetnem magam, és ki kell menekítenem odabentről.

PRÓZA

A szellemeim azonban nekem is segítettek akkor, amikor spriccelni kezdtem a poroltóval. Nemcsak azt vettem észre, hogy megállt az idő, hanem azt is, hogy ebben a tágas örökkévalóságban szabadon cselekedhetek.

PRÓZA

Ha eltávolodtam is, mindig visszatértem. Ha nem is éltem úgy, mindig tanultam és tanítottam, és segítettem a rászorulóknak. Kol min-hásámájim, huc jirát sámájim. Minden az égből jön, kivéve az istenfélelem. Ha nem félem is, mert nincs már elég hitem, én szeretem az Istent. Érti ezt?

PRÓZA

A háború ettől a pillanattól anyám felségterületévé változott. Csáti-Szabó nagymamám a két Majoros fiúval, Petrás Örzsével és Papp Veronkával visszavonult abba a kozmikus készenléti állapotba, amely oldalágon a halállal tart rokonságot.

Amit fontosnak tartok, avval igen érdekes viszonyt folytatok. Kerülgetem-késleltetem, hosszasan készülök rá, hogy érlelhessem, bujkálok előle, hogy majd újabb tartalmakkal lephessem meg (magamat: a további tervezgetések jegyében és elodázás-folyamában)… Ezen állapot már-már euforikus jelenléttel ajándékozza meg mindennapjaimat.

Valamikor, fiatal indián korában Csendes Tollból megpróbáltak sápadtarcút csinálni. Ez persze csak a saját identitását erősítette benne, de azért nem volt könnyű  harc a sápadtarcú világgal szemben. Vegyészmérnöknek szánták, és már majdnem az is lett, persze csak testben, de néha az is elég.