Kész, a negyedik rúd is az almában. A sátor váza tökéletes. Rátette a ponyvát, a sátor készen állt. Odasomfordált a lány mögé. Kész a sátor – súgta szelíden, és visszakullogott.

Még hogy az alma káros az egészségre! Azután eszébe jut, mit hallott nemrég Kócián doktor rendelőjében. Egy fiatalember mesélte síró hangon a mellette ülőnek, hogy a rengeteg almától pár hónap alatt úgy elvásott a foga, hogy kihullott mind, egy sem maradt. Akkor legyintett, hát persze, az almától… Te úristen! A Józsi megint pacalt fog kérni ebédre.

A halott férfi mellett alma feküdt. Az almák Spanyolországból jönnek, mondta a zöldséges, drágák, és sírni kezdett. Meghalt, mondta a rendőr, egy ember egy rohadt alma miatt, a másik rendőr bólintott, nem nyúlhat a testhez senki, majd a helyszínelők.

Az alma az árokszéli bokorba pottyant. Mindketten ugrottunk. Imi közelebb volt, engem mégis fellökött és elvágódtam. Ez volt a szerencsém! A bokor tele volt, ujjnyi méretű vörös darazsakkal. Pillanatok alatt ellepték Imi koponyáját.

– Te akarsz lenni az Egy? Ez veszélyes és ez unalmas. Egyedül fogsz szorongani a titkoddal.
– Nyugi, néhány embert még felvilágosítok majd – mondjuk, magát, tudós uram. Uralni fogjuk a világot.

Alant egy fehér szobát lát, kórházi ággyal, mellette egy nővér üldögél, most éppen feláll, villanyt gyújt. Az ágyban egy test, csuklóján pulzust számolnak, a nyakát érintik szorosan, ott is, majd lemossák, tisztába teszik, felcímkézik és lepedővel letakarják. (Molnár Lamos Krisztina)

Hirtelen pörögtek fel az események. Először csak arra lettünk figyelmesek, hogy a többi látogató a kijárat felé igyekezett; egyedül maradtunk a ketrecek környékén. Majd két izgatott alak futott hozzánk, és sietve elhadarták, hogy az Állatkertet váratlanul meglátogatja a miniszter elvtárs. (Kálmán Dóra)

„Csak az ég érdekelt, meg a tenger, ahogy lebegett a testem, benne a sorvadásra ítélt petefészek.„ (Gerle Kiss Éva)
„van fölöttem ég, / van velem múlt, férfi, nyári tenger, / úsztam ki beteg hasammal.” (Kalász István)

Arra kérlek, engedd le a redőnyt, mielőtt megmosdatnál. 

Ferencke minden napra tartogatott valamit. Hol macskákat szekált a hátsó kertben, hol barackot lopott a szomszédból, vagy csúzlival lőtte a Kati néni tyúkjait. Nagyanyám minden áldott nap elmondta, hogy ebből még baj lesz.

Az abroszt csomagolópapír helyettesíti, rajta cikornyás felirattal: Spárga buli. A szöveg pókhálóként átszövi az egész asztalt, akárcsak a spárga, a rögtönzött abroszt rögzíti, szoros bogra kötve, az asztal lapjához és a lábához.

Ültem az új rendben, és éreztem, mégsem jó ez így; bár minden más helyen állt, mégis a szoba szelleme ugyanolyan maradt; kényelmes, kihívás nélküli. Megszokott, sima, érdektelen, meghitt.

Amikor csatakossá válik a mellkasán is a fehér trikó, a saját gátja akkor szakad át. Az addig megfeszülő izmok laza gumiszalaggá válnak, párnázottá lesz minden lépés, csontjaira már alig hat a gravitáció.

Nyolc író hónapok óta együtt dolgozik, együtt lélegzik, egymásra figyel. Ekként alakítja ki-ki önmagát, s inspirálja a társait. Keresik a saját útjukat a prózamondás hagyományában és mai terében.