„Sok van a rovásán”

2013. február. 06. - 16:04

A Magyar Írószövetségben a 70 éves Mandics Györgyöt köszöntötték, aki legnagyobb szabású műve, a Róvott múltunk mellett még ötven saját kötettel büszkélkedhet. A lenyűgözően sokoldalú alkotó költő, matematikus és történész is: az esten megismerhettük néhány arcát a sokból.

Ha Mandics Györgyhöz hasonlóan sokoldalú kutatót, költőt kellene találnunk akár a magyar, akár a világirodalomban, bajban lennénk. Már fiatalkorában szerteágazó érdeklődéssel fordult a világ rejtélyei felé, akkor talán még más lelki alkattal. Ahogy a beszélgetést vezető Tábori László idézte a Mandics György első verseskötetének előszavát író Szász Jánost: bejött hozzá egy csendes fiatalember, leült, és csak hallgatott.

Minket a ma hetven éves alkotó ennél sokkal több izgalomban részeltetett, hiszen időközben nagy mesélő lett, akinek olyan frappáns, átgondoltan megfogalmazott történetek peregnek a nyelvéről, hogy akár szó szerint le lehetne őket jegyezni. Talán a matematikai vénának köszönhető, a költő ugyanis egykor ezt a tárgyat tanította. Nincs is más az irodalomban, hiába kutakodunk Homérosztól Mieckiewiczen át napjainkig, aki matematikusi képzettséggel verseket írt volna – vetette fel Tábori László. Mandicsnak azonban több név is volt a tarsolyában, akiket elődként megemlíthetett, így például Paul Valéryt, vagy egy román költőt, Ion Barbut, akiről monográfiát is írt, azután Charles Dobsont, akinek biztosan ismerősebben cseng a neve, ha azt mondjuk: Lewis Carroll.

Az ünnepeltet a Kelet-kutató Tábori László faggatta

A sokoldalúság egy korai megnyilvánulása volt Mandicsnál az afrikai kultúrák történetéről született könyve, ám valójában nem másért írta román nyelven ezt az átfogó antropológiai munkát, mint hogy a legnagyobb diktatúra közepette felmutassa benne a zsarnokságmentes, boldog társadalmak létezésének lehetőségét.

A „nagy példakép” azonban, mindenek előtt és fölött, Bolyai János. „Bolyai munkássága meghatározó élménye az életemnek” – fogalmazott a költő, aki volt feleségével, M. Veress Zsuzsannával közösen állította össze a Bolyai János jegyzeteiből című kötetet. (Ez az egyes szám első személybe átültetett „napló” Bolyai feljegyzésein alapul, de olyan hitelesre sikerült, hogy rendszeresen használják tudományos citátumokhoz, mesélte a szerző.) Bolyai a legnagyobb magyar tudós, hangsúlyozta Mandics György, mert elsőként neki sikerült áttörni az euklideszi paradigmát. Azóta már matematikák százai léteznek, de az úttörő Bolyai volt.

A matematika mellett azonban a költő foglalkozik szemiotikával, társadalomtudományokkal, hálózatelmélettel – és természetesen verseket ír. Mindez szorosan kapcsolódik Temesvárhoz – mesélte „egész életébe beépülő” szülővárosáról. Az élőszó után ezt a líra nyelvén is megerősítette Sztochasztikus lánc című versében, melyet felolvasásában hallgathattunk meg. Költőként Farkas Árpádékkal indult, szó szerint is együtt, hiszen az a félig mulatságos helyzet állt elő, hogy mivel egy napon jelent meg kötetük Balla Zsófiával, Csiki Lászlóval és Farkas Árpáddal, a nyomda egy technikai kalamajka miatt egybefűzte az íveket, s így a másik neve alatt is jelentek meg verseik – mesélte a költő.

A vers a véletlenekről és a sorsról szólt: a sztochasztika ennek tudományos kifejeződése

A gyökerei szinte predesztinálták, hogy ’89-ben egyik meghatározó személyisége legyen a temesvári forradalomnak. Mint elmesélte, már korábban is foglalkoztatta a közösségszervezés: matematikatanárként egy kis faluban majd Zsombolyán valójában a központi irányítás nélküli hálózatok működésére volt kíváncsi, amikor megpróbált klubestek formájában társadalmi részvételre mozgósítani. A Temesvárra büntetésből került Tőkés László körül négy éven át szervezete a presbitériumot, és igen sok ember életét sikerült megmentenie a besúgók leleplezésével.

Tábori László hangot adott a kiábrándultságnak, hogy a romániai forradalmat követően sem javult lényegesen a román–magyar viszony. Mandics György a történész szemével ezt természetesnek látja: több évtized gyűlöletkeltő kampányát nem lehetett odaát kitörölni a fejekből. A székelység ma egyre növekvő közönyét a betelepítési hullámmal illusztrálta Marosvásárhely példáján, ahol sikeresen szétroncsolták a város magyar szövetét. Egyetértett Tábori Lászlóval abban, amit a műsorvezető egy Ady-idézettel fogalmazott meg: „A lengyel anyák szülnek, szülnek” (Ének a Visztulán), vagyis az autonómia visszaállítása önmagában nem elég: emberek kellenek az elnéptelenedett falvakba.

Nem a "kész" nyelvek izgatják, hanem az azokhoz vezető út

Mandics Görgy immár Budapesten él, és nevét a legtöbben íráskutatóként ismerik. Legnagyobb szabású műve, a Róvott múltunk (Irodalmi Jelen Könyvek) a „hivatalos” őstörténet- és nyelvrokonság-kutatási irányzatokkal szemben tárja fel a rovásírás múltját. „Szellemi atombomba – ahogyan a szerző fogalmazott –, elmondja ugyanis, hogy jutott a magyar őstörténetkutatás zsákutcába. „Ahogy a matematikában Bolyai előtt, úgy a történettudományban is »beálltak« bizonyos gondolkodásmódok, amelyek még a Monarchiából származnak – magyarázta a kutató. – Az osztrákoknak jó magyar alattvalók kellettek, nem olyanok, akik büszkék arra, hogy Attilától származnak, s ez a beidegződés tovább élt.” De miért tanul ma valaki rovásírást? – vetette fel Tábori László. Mandics úgy látja, ebben egyszerűen a szembenállásukat fejezik ki a finnugor őstörténettel. Mint a kutató elmondta, őt nem maguk az írások érdeklik, hanem a kialakulásukhoz vezető út. Úgy véli, egykor több protonyelv is volt, és a jelek használata onnan kezdett differenciálódni, amikor a kezdetleges rajzos ábrákról az ember áttért az absztrakcióra. Hiszen minden népnek mást és mást jelentett a „hal” vagy a „fa”.

A 2011-es Könyvhéten, egy hű baráttal (Fotó: Szőcs Tekla)

Terveiről az ünnepelt lelkesen úgy nyilatkozott: ha már hetven éves lett, úgy döntött, meglepi magát hét új kötetből álló könyvcsomag megjelentetésével. Ebből kettőt, amelyet románul írt, még le kell fordítania, de ötnek az anyagával már el is készült. (Mandicsnak egyébként lenyűgöző saját könyvtára van, ilyet „csak nyugati arisztokratáknál láttam korábban” – osztotta meg velünk Tábori László.) A műsor végén a költő-kutatóhoz egymás után érkeztek a közönségkérdések, például: hogy áll Bolyai János Üdvtanának kiadása, vagy az ismeretlen nyelven és betűkészlettel született, rejtélyes Rohonczi-kódex magyarázata? Az Üdvtan szerkesztéséhez-kiadásához egy igen nagy csapat kéne, válaszolta Mandics, a kódex pedig kimutathatóan nem rovásírásos, jelei valószínűleg speciális nyelvészeti kódoknak felelnek meg. A közönség soraiban jelen volt Kiss Irén irodalomtörténész-drámaró is, aki azt kérdezte az ünnepelttől: ki a kedvenc sci-fi-szerzője? Mandics György ugyanis sci-fit is írt egykor, de hogy megértsük indíttatását, felolvasott egy rövid részt: a sci-fiben sem keresett mást, mint a zsarnokság nélküli társadalom lehetséges formáinak ábrázolását.