Mint a villamos utasai

Az est elején Standovár Ágota és Molnár Péter pályájuk indulásáról kérdezte a két írót. Cselenyák Imre elmondta, hogy a kilencvenes évek elején kereste fel őt a Puedlo Kiadó, ők találták ki, hogy főként történelmi témájú regények szerzőjeként vegyen fel francia hangzású írói álnevet. Így jelent meg ezután számos műve Jean-Pierre Montcassen néven. Gáspár Ferenctől megtudtuk, hogy írói pályája elején ő is álnevet használt: Joe Coldwellként publikált, majd a későbbiekben ezt a nevet adta máig működő Coldwell Könyvkiadójának.

Cselenyák kezdetben nyolc-tízezres példányszámban kiadott művei igen népszerűek lettek az olvasók körében. Szívesen nyúl egzotikus témákhoz, mint például az Egyiptomi kéjnő meg a Szamuráj és gésa, vagy akár a magyar történelemhez, mint az Attila, Isten ostora című regényében. Gáspár Ferenc inkább az ifjúsági irodalomban érzi otthon magát, röviden be is mutatta a magyar történelem tényein alapuló kalandregény-sorozatát, a Johnny Fortunate kalandjait. Ennek immár nyolc része jelent meg, a Strucc-trilógia, a Sárkány-trilógia, és a Holló-trilógia két darabja, az utolsó, A holló a napba száll című kötetét pedig a közeljövőben fejezi be. Gáspár elmondta, hogy nemcsak ifjúsági, hanem „felnőtt” regénye is van, az Ördögvér, mely a Magyar Napló pályázatának különdíjában részesült. Emellett novellákat, tárcanovellákat is ír, de fő irányvonalának mégis a hagyományos, nagyobb lélegzetvételű regényeket tekinti.

Csontrealista környezet

A művek kapcsán mindkét író beszélt arról a tapasztalatáról, hogy időnként  egyes szereplőik „megelevenednek”, és szinte önálló életet kezdenek élni. Bár mindketten hasonlóan élik meg ezt a jelenséget, és a szakmai kapcsolaton kívül barátság is összefűzi őket, Cselenyák figyelmeztetett: vigyázni kell az általánosításokkal, két író között ugyanis annyi a hasonlóság, mint egy villamos utasai között.

Molnár Péter műhelytitkaikról is kérdezte a nem-hasonlító, mégis hasonló írói alkatú barátokat. Cselenyák Imre mindenekelőtt azt az elképzelést cáfolta, hogy úgy választja valaki az íróságot, mint bármely más szakmát. Inkább kijelölt, ajándékba kapott út ez, mint elhatározás – fogalmazott –, bár ez nem jelenti azt, hogy ne kellene keményen dolgoznia az írónak is. Gáspár Ferenc a novella és a regény írásmódját vetette össze. Szerinte a novelláknál elengedhetetlenül fontos az erős felütés, és jó, ha valamilyen csattanóval zárul. A regényeknél tapasztalatai szerint ezek a kritériumok kevésbé fontosak, mivel a hosszabb történetek, epizódok során bőven van lehetőség a fordulatos, izgalmas cselekménysor kibontására. Gáspár arról is beszélt, hogy a filmipar milyen erősen befolyásolja a fiatalabb olvasókat. Regényeiben ő is alkalmazza a filmekre jellemző vágásokat, az események közötti „ugrálásokat”. Cselenyák hozzátette: az amerikai filmek sémáját követő történeteket nagyon szeretik az olvasók, különösen, ha könnyen tudnak azonosulni a főszereplővel.

Az írók barátja, az üveg

Mivel mindkét írónál meghatározó a történelmi regény, szó esett az adatgyűjtés fontosságáról is – sok háttérmunka, kutatás áll műveik mögött. Cselenyák gyakran merít a régi öregek meséiből, anekdotázásaiból, melyek végigkísérték gyerekkorát. Sőt, mesemondó alkatnak tartja magát, élőszóban is szívesen adja elő a történeteit.

Standovár Ágota arról faggatta a vendégeket, mennyire kritikus olvasók a gyerekek, mennyiben számítanak más közönségnek, mint a felnőttek. Gáspár elmesélte, hogy nem egyszer találkozott már olyan gyerekkel, aki nyíltani megmondta neki, ha valami nem tetszett egy-egy regényben, és ő ezt meg is fontolta, sőt, volt, hogy ilyen gyerekvélemények alapján változtatott néhány mozzanaton.  Cselenyák arról beszélt, hogy népszerűvé vált írói álneve alatt könnyebben alkalmaz „ponyva-paneleket” és meseszerű elemeket. Ezek főként az olvasók érzelmeire hatnak, és a gyerekek többsége ezt is várja a regénytől: érzelmeket és érdekes cselekményt.

Valóság és fikció

Végezetül a kérdezők a történelmi Magyarország területén tett körútjaikról meséltették az írókat, melyek során általános és középiskolákban tartanak rendhagyó irodalmi órákat. Jártak már Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken, és mindenhol nagy érdeklődéssel fogadták őket a tanárok, diákok. Gáspár Ferenc elmondta, hogy mivel magyar- és történelem szakos tanári végzettsége van, nem esik nehezére megtalálnia a közös hangot a gyerekekkel, Cselenyák pedig kiváló előadói képességeit tudja kamatoztatni ezeken a rendhagyó irodalomórákon. Az utazást, szállást rendszerint a Magyar Írószövetség támogatja, de előfordult, hogy önköltségen utaztak el egy-egy településre, mivel – ahogy Gáspár megfogalmazta – számukra ez misszió, főként a határon túli területeken, ahol a diákok egyébként is kevesebb információhoz juthatnak a kortárs magyar irodalomról.

Az est zárásaként Gáspár Ferenc felolvasott két könnyedebb hangvételű, humoros novellát, Cselenyák Imre pedig gitár és szájharmonika kíséretében elénekelte néhány saját szerzeményét, illetve a Héjanász az avaron című, megzenésített Ady-verset.

Cselenyák Imre a húrokba csapott

Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva