Ugrás a tartalomra

 

Ne legyen verseny, legyen vers!

A Csontreál családias közegében a jól ismert „törzsvendégek” mellett felbukkant néhány új arc is, és a viszonylag késői óra ellenére érdeklődéssel vettek részt az Irodalmi Jelen márciusi számának bemutatóján. Mint Mányoki Endre szerkesztő elmondta, a szerzők többsége vidéki, ezért személyesen nem tudnak jelen lenni, náluk is messzebbről küldi azonban üdvözletét a főszerkesztő, Böszörményi Zoltán. Az új lapszám egyébként egy Böszörményi-verssel nyit, a Majorana-ciklus friss darabjával, mely a reggeli fényt köszönti.

 

A lapszám más költeményeiben is megjelenik a tavaszvárás. Akárcsak Jónás Tamás Nagy levegő című versében, mely annyira friss szöveg, hogy a márciusi kiadásba még nem került bele, de a költő felolvasta a művet. „Késsel simogatja a fákat még a szél” – szólt egyik sora, még ha odakint, a Vörösmarty utcán már inkább májusi meleget idéző langyos eső permetezett is. Jónástól meghallgathattuk a lapszámban közölt verseit is, majd Mányoki jelenlegi munkáiról faggatta.

 

Tamás többnyire az élete fordulataiba is beavatja hallgatóságát, hiszen nem válik el nála a mű és a hétköznapok világa. Édesapját, akit a közelmúltban megjelent Apuapuapu című műben örökített meg, két napja veszítette el. „Anyám már korábban meghalt – mondta a költő –, ő tehát nem fog másodszor belehalni, ha most megírom az Anyuanyuanyut.” Jónás szerint e folytatás nehezebb feladat számára. „Nem akarok velük kegyes lenni” – mondta a művek főszereplőiről és velük kapcsolatos emlékeiről, ahogy „az olvasó sem érdekel”.

 

Jónás másik nagy terve egy cigányeposz elkészítése. Mivel nincs tudásunk róla, hogy milyen ősi hagyománya van (van-e egyáltalán) ennek a műfajnak a cigányság kultúrtörténetében, így költőként nincs mintája ahhoz sem, miből és hogyan kellene felépíteni egy ilyen művet. A létrehozás, az alkotás gesztusa marad tehát, ami korántsem idegen Jónástól – már az Apuapuapuban is bőven élt vele (és a folytatásában is fog) – vallotta meg. Ezekben az önéletrajzi ihletésű szövegekben ugyanis amellett, hogy javarészt az emlékeire támaszkodik, azokat újrakonstruálja, kiegészíti, át- és felülírja, tehát új világot teremt. „Itt most brutális módon teremtek egy olyan epikát, ami a cigányoknál hiányzik” – mondta az eposzról. A művében kultúrákat szeretne szintetizálni, s ennek része a forma, ritmika is. Verstanilag a szanszkrit verselésre (a cigányok őshazája India, emlékeztetett a költő) és hexameterekre épül majd a mű.

 

Tekintve, hogy megteremti a cigány kultúrából hiányzó hagyományt, „meg nem fizetett bérmunkát végzek” – fogalmazott mosolyogva Jónás. Élvezi és szereti viszont, ez egyértelműen kiderült szavaiból és hangulatából is. A jó kedélyhez hozzájárul a hétköznapok stabilitása is – Böszörményi Zoltán jóvoltából Aradra költözhetett „alkotószabadságra”, mesélte Jónás, ami nagyon sokat jelent, hiszen napi szinten tud írni.

 

A műveken túl (és azokon belül is) az foglalkoztatja, hogyan lehetne az érdekektől megszabadulva élni, s ezzel az érdekmenetes léttel példát mutatni mások számára is. „Ne legyen verseny, legyen vers!” – fogalmazta meg a költő spontán ihletésre a nyelvi játékot, s ezt akár az Irodalmi Jelen-estek szlogenjeként is elfogadhatjuk. Majd meghallgathattunk egy részletet a készülő eposz Invokációjából, de – hogy a figyelem a tartalomra összpontosuljon – Jónás nem skandálva olvasta fel a metrumokat.

 

Házigazdánk, Szőke Imre is átvette a mikrofont, és a friss lapszámból felolvasta Petri című versét. A költő a közelmúltban lett volna hetven éves, Szőke sajátos távolságtartó-közeledő, rokontalan rokonságot teremt meg e versében a nagy előddel, akiről „sohasem írtam verseket”. 

Acsai Roland újra a tavaszt juttatta eszünkbe a Visszavitt hópelyhek című, a természet rezdüléseit különös érzékenységgel és finomsággal rögzítő költeményében. Bár Viola Szandra nem volt jelen, Mányoki Endre felolvasta Épp idejekorán című versét.

 

A lapszámban egyébként szerepel még többek között négy Emily Dickinson-vers Szőcs Géza fordításában, Géczy János készülő esszéregényének részlete, Toroczkay András A tábornok című novellája, kritikák Kabdebó Tamás, Podmaniczy Szilárd, Kántás Balázs műveiről, emlékezés Sigmond Istvánra és Pomogáts Béla esszéje a nyelvvédelemről. A szerkesztő más írások mellett ezekhez is kedvet csinált, és ahogy az est kezdetén a felvezetőben, úgy a műsor végén kialakuló kötetlen beszélgetésben is az internetes és nyomtatott irodalom kettőssége tért vissza vitatémaként. Hogyan olvasunk a neten? Egyáltalán olvasunk-e? Megőrződik-e az interneten publikált irodalom, vagy örökre elvész a káoszban? A prózának vagy versnek kedvez-e a „monitorkor”? Ahány jelenlévő, annyiféle vélemény fogalmazódott meg, de abban azért a legtöbben egyetértettek, hogy a képernyő nem tud annyi érzékszervünkre hatni, mint a könyv – vagy akár az Irodalmi Jelen kézbevehető, friss lapszáma.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.