Deák Csillag: Gyökeret eresztve – Kölüs Lajos: Belakott táj, nyitott ablakok
Deák Csillag
Gyökeret eresztve
Az Ócsai Kulturális Napok keretében nyílt meg Katona-Zsombori Mária kiállítása az Egressy Gábor Szabadidőközpontban. Katona-Zsombori Mária a földim, Erdélyből jöttünk. Képei nem tagadják gyökereit, szoros kapcsolatát a természettel, a szülőhellyel, s mindazon tárgyakkal, amelyeket elődei hoztak létre, amelyek között felnőtt. Így vall magáról: Örökös kísérletező vagyok. Szeretem az ecsetet, de a spakli használata éppoly kedves számomra. Festményeimben nem vagyok modern, de szeretem az elvont témájú alkotásokat, hogyha azok egy igényes szintet képviselnek, és gondolatokat ébresztenek bennem.
Katona-Zsombori Mária karakteresen formálja meg az élményeit, kötődéseit tájhoz és emberekhez, elsősorban az olajfestészeten keresztül, a festészeti hagyományokat felhasználva. Előszeretettel festi meg a polgári élet enteriőrjeit és értékeit (Tükörben). Ez egyúttal megőrzés is, a múlt vállalása, legyenek azok ősanyáinak kézzel szőtt törülközői, korabeli bútorai. Képeinek szerkesztettségében felfedezhetjük a gondos kompozíciót, a tömörítésre való törekvést. Ember- és tárgyszeretete mindegyikből sugárzik. Ez nem jelenti azt, hogy az esztétikai értékekből engedne, feloldódna valamiféle panteisztikus világérzésben. Mindvégig személyes tud maradni, nem tagadja kötődését az adott tárgyhoz és viszonyhoz, és ez az intimitás adja varázsát, természetességét. Festményein nyomon követhetjük a tájhoz, az időhöz, az emberi test változásához való viszonyát, miközben egyfajta állandóságot is felfedezhetünk. A változás és az állandóság közti feszültség Katona-Zsombori Mária festészetének legbensőbb sajátossága.
A tárgyválasztás és a kidolgozás a művész érzékenységét tárja elénk. A mindennapok átélése és formába öntése sohasem jár érzelgősséggel, bár közelről tekint az emberi mozdulatokra, testhelyzetekre, magatartásokra. Ez a közelről látás a komponáltság révén egyszerre harmonikus és dinamikus kapcsolat, ami távolságot is teremt, levegős lesz ugyan a kép, de az átélhető látvány hatása alól nem szabadul a nézői tekintet.
Tájképeit erős színekkel festi meg, impresszívek, tele ellentmondásokkal, feszültségekkel – még egy alkonyi tájból is kihallatszik a csend. Nála az emberi léthelyzet sohasem szomorú, a Mama című képből is a nyugalom intenzitása árad, a mű bármely pontjára is tekintünk, az alakból kisugárzó életszeretetet tapasztaljuk meg. Táj és ember viszonya nem a tájtól elidegenedett emberként jelenik meg, hanem fordítva, az emberben ott a táj, a tájban az ember (Reggel a hegyekben). Nem véletlenül szerepelnek a kiállításon ezek a festmények, a főváros mellett lakva is a természet és az ember kapcsolatát vizsgálja, éli meg, keresi újra és újra a kapaszkodókat, hogyan lehet természetközelien élni, hogyan lehet újjáteremteni a természet és az ember kapcsolatát (Reggeli ragyogás Ócsán).
Katona-Zsombori Mária alkotása olyasmit állít elénk, ami konkrét, érzéki és pszichikai tapasztalat lehet, ámbár csupán visszfényben – éppen csak a levegő rezgésében érhető tetten. Minden kissé elfolyó, olvadozó színegyüttesben jelenik meg, ennek ellenére a kontraszt nyilvánvaló. A fülledtséget, a légköri erők nyomását lázas figyelem és tevékenység tetőzi be. (Balázs Sándor – Elkötelezettek – Ócsai Művésztelep, 2013).
Katona-Zsombori Mária képeinek egyik sajátossága, hogy sok bennük a barna vagy barnába hajló szín – a sötétebb tónusok uralkodnak. Miközben a művész életszeretete hatja át a festményeket – mer vidám, sőt groteszk is lenni. Követi a táj, az emberi környezet és az ember változását, életkorokhoz is köthető megjelenését, az ebből adódó feszültségeket. Erdély tájai ott vannak az ócsai tájképekben is. Nosztalgia lenne? Nem hiszem, azt látja, ami előtte van, nem feledkezik meg a látványról, ha el is téríti bizonyos szempontból a belső látvány, hogy még erőteljesebben ragadja meg az élményt és a karaktert.
Figuráiban rendre női alakokra ismerünk, talán nem véletlenül – női portréi önportrék is. Az idő könyörtelenségét finoman ábrázolja, alakjai mindvégig megőrzik emberségüket, erős tartásukat (Lábadozó). Ha egy szobából kitekint a külső tájra, akkor is a belső világ és a külvilág egységét keresi, festi meg. Lehetünk kint is, lehetünk bent is, az emberi tekintet nem változik. Tárgyai örökös mozgásban vannak, mintha nem lelnék helyüket, de mégis a helyükön vannak, csak az emberi tekintet által lesznek fontosak, a lelki rezdülések lenyomatai. Vajon Katona-Zsombori Mária a helyén van? Nézem a képeket, és úgy érzem, tudom a választ: igen, a helyén van. Festőecsetei (Kedvenceim) a képen szinte felkínálkoznak, munkára fel. Nem szükséges a biztatás, a művész nem tud mást tenni.
Kölüs Lajos
Belakott táj, nyitott ablakok
Többnyire olajképek sorakoznak a kiállítótér falain, oszlopain. Zsánerképek, portrék, tájképek árulják el a művész sokoldalúságát, sajátos látásmódját, a használt technikát, miként is hatol be képe tárgyába, belső világába. A tájban ott van Ócsa is, a szeretett település, otthon, ahol már nem a szórvány, tömbmagyarság, a kisebbségi lét megélése határozza meg a művész életét, kötődését. Az élő és fájó múlt sebei megjelennek a képeken, de áttetszően és finoman, a mindennapi élet jelenségeiként. A gond, a baj természetes emberi vonás, az öregedés, az időből való lassú kimaradás és a bennmaradásért vívott kemény csaták, küzdelmek teszik szerethetővé a festményeket. 
Az álmok háttérbe szorulnak, a jövő egy kislány (Anna) reményteljes alakjában jelenik meg. Az álmok továbbálmodója ő. A közösségi épületben zajlik az élet, jönnek-mennek az emberek, énekelnek, táncolnak, a kultúra életük része, Katona-Zsombori Mária képei sem hevernek parlagon. Nézők veszik sorra a képeket, és saját életük egy-egy jelenetére, alakjára (Mama), magatartására ismerhetnek.
Katona-Zsombori Mária tudatos művész, témaválasztásába belefér a festészet szinte valamennyi ága, a tájképfestészettől (Fenyvesek között, Beszivárgó fény, Reggeli ragyogás Ócsán, Eső után, Hóolvadás) a csendéleten (Kedvenceim, Muskátlik, Napraforgók, Tükörben), portrén (Mama, Lábadozás), életképen (Anna, Álomba merülve, A mi utcánk, Ócsai múlt, A sánc, Falusi hangulat, Reggel a hegyekben) keresztül egészen a vallási indíttatású képekig (ez utóbbiak nem kaptak helyet a kiállításon). A biztos technikai tudás és mívesség igénye egyaránt jelen van az alkotásokban. A mába tekint a művész, de eszközei, megjelenítő ereje és formája időben máshova repít, kiszakít a jelenből, egy valaha volt világ földjén találom magam. Ismerős táj, ismerős arcok és tekintetek. Ez még nem a déja vu érzés. Csak annak beismerése, hogy Katona-Zsombori Mária tárgyszerű művész, aki tiszteli képe tárgyát, teret és időt, sőt levegőt ad a látványnak, higgadtan taglal, bár sosem semleges magatartású.
Nem sorolnám a modern festők közé, de ez nem jelenti azt, hogy nem korszerű. Követ egy hagyományt, ennyiben hagyományőrző festő, mind szín- és formavilágában, formaalkotásában. Kor- és stíluscímkéi felismerhetőek, azonosíthatóak. Műveiben ott az esztétikai, érzületi, életviteli minőség. Járt úton halad, de senki által nem hagyja magát sodorni vagy sodortatni. Magabiztosan áll a saját lábán. Képeinek belső feszültsége van, ez a kompozíció rendjéből adódik, jó példa erre a Mama című képe. Az ülő alak testtartása nyugalmat áraszt, biztos kézzel nyúl tárgyáért, és tartja a zöldet, ám arca nem titkolja, hol visszafelé, hol előretekint, inkább magába mélyed, enyhe mosoly járja át az arcot, de ez a mosoly lehet a kétely mosolya is – valami másként történt, mint várták. Ez a várakozó feszültség van jelen a szülés előtt álló nő alakjában, amelynek válla meglehetősen kicsiny, miközben a női öl (láb, comb) hatalmas lesz, de ez a majdhogynem aránytalanság, az anyai öl felnagyítása funkciót hordoz. A Tükörben is tetten érhető a biztos tárgytudás, a festés öröme és a tárgyi világ összhangja, otthonossága, a polgári élet rekvizitumai, legyen szó egy festő otthonáról, tárgyairól, amit tovább kell majd őrizni. Nem tekinti dolgának, hogy újítson, inkább a kifejezés plaszticitása felé viszi el festészetét, az árnyalatok így kapnak relatíve nagyobb hangsúlyt és teret. Árnyas festészet Katona-Zsombori Mária festészete.
Sok-sok fénnyel, világossággal (Napraforgók). Ez a beleérző képesség adja meg képeinek tágasságát, pszichológiai kötődését, harmóniáját, békességét, azt a látszatot, hogy a világ úgy van jól, ahogy van. Szelíden, a felforgató változtatás igénye nélkül hozza létre műveit. Történeti képalkotása nem mondható posztmodernnek, a korábbi idők értékeit nem tagadja meg, hanem őrzi, segíti a valóságba kapaszkodásukat. A hagyományt részesíti előnyben. És mikor lesz a hagyományból modernség, nos, az a néző ítéletalkotása.
Finoman, szerethetően tiltakozik az elmúlás, az öregedés ellen. Mintha lebegnének alakjai, akár Velázqueznél, a fény érvényre juttatásának varázsát ragadja meg és jeleníti meg. Képeinek perspektíváit vizsgálva, nem azt gondoljuk, hogy a festő kívülről, hűvösen tekint tárgyára, a világra, a csendre és a csendéletre. Láthatatlanul ott van a tájban, a faluban, a hóban, az enyészetben, az öregedésben. A Lábadozás így lesz örömteli alkotássá, mert a kép figurájában nem a lemondás, hanem az élni akarás erejét érezzük.
Katona-Zsombori Mária festőművész (1952, Szarvaskend) 1975-ben végzett a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Művészi pályafutását Romániában kezdte, 1989 óta Magyarországon él, tanít (festészetet). 2002-ben megkapta az Ócsa kultúrájáért díjat. Eleinte selyemből készült alkotásokkal kísérletezett, s kipróbálta a szobrászatot is. Igazi énjét az olajfestésben találta meg. Képei sajátos stílust képviselnek: az utolsó száz év minden irányzata ötvöződik bennük, főképp az impresszionizmus, a szecesszió és a szimbolizmus, mélyen gyökereznek az erdélyi talajban, jellemzőjük az élénk színvilág, a rendkívüli kifejezőerő. 1994 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOÉ). (Artportal)
Katona-Zsombori Mária festőművész Színes világom című kiállítása
2015. 05. 29.–2015. 06. 29.
Egressy Galéria
2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 46–48.
