„Bokáig pezsgőben” – Réz Pál 85

A magyar irodalom élő legendáját, Réz Pált köszöntötték 85. születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Bokáig pezsgőben című, frissen megjelent kötetben egy élet meséje elevenedik meg.

Két termet is megnyitottak a PIM-ben, hogy beférjenek a kollégák, barátok, tisztelők, akik a múzeum és a Magvető Kiadó közös rendezvényén köszönteni jöttek az irodalmi élet doyenjét. Nyáry Krisztián, a Magvető igazgatója megköszönte mindazok közreműködését, akik segítettek a Bokáig pezsgőben – hangos memoár című kötet létrejöttében, elsősorban Parti Nagy Lajosnak, az interjúk készítőjének. 

A Magvető részéről Nyáry Krisztián köszöntötte a jelenlévőket

Réz Pál a PIM élő közvetítésének köszönhetően a távolból követhette az eseményeket, ám a virtuális párbeszédet mindvégig fenntartották a közreműködők: ki-kiszólva, üzenve „Palinak”. A háttérben, a pódiumon ülő Lator László, Váradi Szabolcs, Parti Nagy Lajos és Bálint András mögött Csernus Tibor nevezetes festményét állították ki: „A három lektor”-t, amelyet 1955-ben készített a festő az akkor huszonéves szerkesztőkről: Vajda Miklósról, Domokos Mátyásról és Réz Pálról. Az azóta eltelt évtizedek megannyi legendás pillanatát idézték fel a beszélgetők Váradi Szabolcs kérdései mentén, de a felelevenített epizódok végül egyetlen nagy történetté álltak össze: egy élet meséjévé.

És egy kicsit magát az ünnepeltet is odavarázsolták a szervezők a terembe, legalábbis két filmbejátszás erejéig. Az 1953-as Híradó-részletben Réz Pál és Szeberényi Lehel dugják össze a fejüket egy kézirat fölött, munkában elmerülve, majd egy friss beszélgetésből láthattunk pár percet, amelyet Váradi Szabolcs készített az ünnepelttel kifejezetten a PIM-béli esemény alkalmából. Réz Pál e részletben három meghatározó korszakra tagolta életét: a nagyváradi gyerekkort az egyetemista, majd a munkával töltött évek követték, és a mostani „új korszak, amikor nem dolgozom, és emiatt rosszul is érzem magam. (…) „A könyvet azért vállaltam, hogy beszámoljak egy életről” – summázta a szerkesztő indíttatását a kötethez. A kérdésre, hogy kik hiányoznak neki leginkább a múltból, feleségét, Klárit említette, a kollégiumi társakat és Vas Istvánt. 

A barátok és egyben kollégák: Bálint András, Parti Nagy Lajos, Váradi Szabolcs, Lator László

Vas Istvánhoz kapcsolódva Bálint András, aki az esten a hangját kölcsönözte Réz Pálnak, rögtön fel is olvasta a kötetből azokat a mondatokat, ahol az irodalmár arról vall: mindig Vas véleménye volt a számára a legfontosabb. Váradi Szabolcs Lator Lászlót kérte meg, hogy elevenítse fel közös Eötvös kollégiumi éveiket, amely valójában csak másfél évet jelentett – tudtuk meg Latortól, mivel utána – nevetséges, mondvacsinált politikai okokból – kirúgták. És rögtön utána Lator Lászlót is. Szó sem volt azonban könnyfakasztó barátságról: ahogy Lator volt évfolyamtársuk, Kucsman Árpád kémikus tréfás jellemzését idézte, Réz „kellemetlen, agresszív, harsány, kötekedő, rosszmájú” alak volt, akivel nem voltak jóban. A kollégiumot viszont az isten is neki teremtette – mesélte Lator László –, olyan hatalmas lexikális tudása volt, mint senki másnak.

Váradi Szabolcs kérdezgette a pódiumon ülőket

Parti Nagy Lajos az interjúkötet hátteréről szólt: a beszélgetéseket 1992 végén vették fel, ebből a Magyar Rádió kilencszer ötven percet vágott össze. Az írott változat első része a Kortársban jelent meg, Parti Nagy már előkészítette a másodikat a Jelenkornak, ám ekkor Réz leállította a megjelenéseket, mondván, Ő nem tud olyat, mint Vas, ezért inkább ne jelenjen meg semmi. Eltelt húsz év, a többi beszélgetést idén tavasszal vették fel. Meghallgathattuk a Bokáig pezsgőben című kötet címadó történetének hátterét: amikor ’44 tavaszán megjelentek a rendőrök Rézék lakásán, és leltárba vettek mindent, mielőtt a családot gettóba vitték, és lakásukat új „tulajdonosok” kapták meg, az akkor tizennégy éves Pali berontott a spájzba, és a rengeteg pezsgősüveget, amelyet orvos édesapja kapott ajándékba a betegeitől, összetörte, hogy ne a lakásukba betolakodók igyák meg. Édesanyja másképp látta: nem hagyhatnak maguk után rendetlen lakást. „Igaza volt, és nekem is” – vallja idős fejjel Réz. 

A kötetté szerkesztett interjúkat Parti Nagy Lajos készítette

A dialógust egyébként mindig egy-egy „hívónév” indította el: Parti Nagy kimondta például Szép Ernő nevét, s válaszként már jött is a történet. Ezt a mókás esetet is felolvasta Bálint András: hogyan úszta meg 1950-ben Szép Ernő, hogy az Írószövetség ukáza szerint írnia kelljen a koreai háborúról. De sorra kerültek a történetek például Karinthy Ciniről, akinek a felesége egy miniszter titkárnője volt, s amikor egyszer sokat váratták az ajtó előtt, beüzent a titkárnővel: mondja meg a feleségének, hogy gyereke született. Csurka Istvánnal kezdetben meghatározó volt a barátságuk – mint Réz Pál emlékezik a kötetben, amikor felesége, Klári meghalt, egyedül Csurka érzett rá, hogyan kell ilyenkor viselkedni: becsöngetett egy tál süteménnyel a barátjához, amit a felesége sütött. 1990-ben Csurka radikális pálfordulásával megszakadt a barátság – az utolsó levélváltásban Réz így zárta le párbeszédüket: „Egy írónak az a dolga, hogy jó műveket írjon”.

Lator László Réz műfordítói munkásságát emelte ki, amelyben, mint minden másban, szintén kiélte tréfás kedvét. Úgy döntött, hogy a magyar abc minden betűjére fordít egy idegen szerzőt, a névsort pedig kifüggesztette a szerkesztőségben, bejelölve, hol tart. 

Lator László a közös kollégiumi évekről mesélt

Bálint Andrást Váradi Szabolcs vitte fel Rézhez és mutatta be neki – „apám és irodalmi tanácsadóm volt”, vallotta meg a színész. Általa jutottunk el a történetekben a legendás pókerpartikhoz, amelyek vég nélkül zajlottak Rézék lakásában. Amikor Harag György Budapesten rendezett – idézte fel Bálint András –, az volt a kívánsága, hogy ő is leülhessen pókerezni a társasággal. Így alakult ki a híres négyes Bálint Andrással, Haraggal, Csurkával, Rézzel. A könyvben meg is emlékezik az ünnepelt a rekordról, akkor 72 órán át pókereztek egyfolytában. A történetet egyébként Csurka meg is írta a Ki lesz a bálanya? című darabjában. Egyébként a legkülönfélébb emberek jártak fel hozzá – mesélte Váradi Szabolcs –, a demokratikus ellenzéknek is fontos „találkahelye” volt a lakása, de a taxisofőrt is szívesen látta, és elmélyülten mesélte neki az életét, ha megérezte az érdeklődést. „A hiúsága nagyobb volt annál, hogy író legyen, inkább elmesélgette az írói élményanyagot” – fogalmazott a költő-barát. Irodalmár egyébként dacból lett, mert az apja ráparancsolt, hogy orvosnak kell lennie. 

Bálint András olvasott fel részleteket a kötetből

Klári (az életen át kitartó társ és feleség) „nincs annyira jelen a kötetben, mint amennyire meghatározta Pali életét” – vetette fel Váradi Szabolcs, amit Parti Nagy Lajos rögtön meg is cáfolt: Klári az első betűtől az utolsóig, Pali minden mondata mögött ott van. Ha keveset mesél róla, az közismert szemérmességéből fakad. De az elhangzó részletek is megerősítették, hogy az asszony alakja a férje minden percének szerves része volt: Réz felidézi, hogyan kérte meg őt Ferenczy Béni, hogy „megszoborhassa” a várandós felesége alakját; aztán mintegy ellenpontként jelenik meg a Füst Milánnál megélt helyzet: egy alkalommal Réz és felesége együtt mentek fel a mesterhez, ám Klári jelezte, hogy indulniuk kell, mert a kislányukat meg kellett szoptatni. Mire Füst a maga keresetlen stílusában: „Nekem is volt egy kancám, aki mindig rohant, ha szoptatni kellett”.

A kettejük évődő, a halálosan komoly helyzetekben is humorral átitatott, szeretetteljes kapcsolatának emléke az eset, amikor többek közt Csoórival, Hellerrel együtt Réz Pál is aláírta a tiltakozást Václav Havel bebörtönzése ellen – ez rendkívül veszélyes megnyilvánulás volt akkor. Az éppen hazaérkező Klári azzal kommentálta a hírt: „Ha lecsuknak, az se volna nagy baj, legalább ki tudnám rendesen takarítani a szobád”. (Mándy Iván Az este című, a Holmiban megjelent novellája erről szól.) Egyébként Ottlikkal való barátságukat épp a két feleség elvesztése fűzte szorosra: Ottlik mondta el tanácsként Palinak, hogy ő, a bánatot enyhítendő, leveleket ír halott feleségének.  Réz viszont számos feljegyzést készített a fájón hiányzó társról, bár sosem jutott eszébe publikálni – nagy kérdés, vajon kiadják-e majd ezeket, tette hozzá Váradi Szabolcs. (Ahogy a rengeteg más jegyzetet az írók sokaságáról.) 

"A könyvet azért vállaltam, hogy beszámoljak egy életről" – vallja Réz Pál

Az est zárásaképp Bálint András azt a megindító részletet olvasta fel, amikor a szerkesztő édesapjára emlékezik. Már nagybeteg volt, a rákkal küzdött, de keményen tartotta magát, és a szokását is, hogy mindennap megborotválkozzon maga fente, régi borotvájával. Ilyenkor a fia állt mögé a fürdőszobatükörnél, hogy megfoghassa, ha elgyengülne. Réz elmondja a beszélgetésben: ő ugyanannál a tükörnél borotválkozik, noha csak két-háromnaponta, de gyakran fáj a lába, nehezen áll, és ilyenkor mindig eszébe jut: vajon a fiának mikor kell majd mögéje állni? „Ugye, Misi, te segítesz neki borotválkozni?” – kérdezte a nézőtér felé fordulva Váradi Szabolcs, s ha a választ elnyelte is a terem, mégis mindannyian tudtuk.

Isten éltesse Réz Pált!

Szöveg és fotók: Laik Eszter