Ugrás a tartalomra

 

Narancs – Hudy Árpád tárcája

Nagy dolog volt az valamikor.

A napsütötte dél mosolygós, zamatos üzenete a szürke téli hétköznapokban. Szinte világított a szegényes boltokban, bearanyozta a homályos estét kopott, fázósan összehúzódó otthonokban. Külön élvezet volt kibontani illatos olajokat permetező, rücskös bőrruháját, beszívni az egzotikus tájak leheletét, ragacsos ujjakkal gerezdekre bontani, gondosan osztani nedvtől feszülő, csillogó húsát.

Anyám hosszas unszolás után legfeljebb egy falatnyit fogadott el a lelkes kínálásból. Apám viszont egy darabot sem vett el soha. „Nekem nem ízlik, fiam. Én az almát szeretem” – mondta. De én nem hittem neki: hogyan lehetne jobban szeretni azokat a göcsörtös, foltos almákat, amelyeket télen-nyáron garmadában árultak mócok, székelyek, hegyaljaiak a város két nagy piacán?

Eltelt pár évtized, a ritka csemegeként déligyümölcsöt majszoló gyermekek megőszültek, a narancs pedig meghódította azokat a tájakat, ahol korábban – példás képzavarral – fehér hollónak számított. És míg csak elvétve talál már az ember itt-ott még eredeti, őshonos zöldséget vagy gyümölcsöt, hegyekben omlik rá három világrészből a forradalmas narancs.

A dömping eleve étvágyrontó. Az egész évben árusított piros tojás – szürke. De nemcsak a rendkívüliség hamvasságának elvesztése fosztja meg e földi jót régi ízétől, az, hogy prózai tucatáru lett. Elsilányodott maga a narancs is, amely tömegesen jut a tömegek asztalára: többnyire illatát, színét vesztett, száraz, fád vagy mesterséges fagyhalálból tetszlétre puhuló, romlásnak induló gömb.

Ez hát a mi narancsunk: valaha friss volt és élvezetes – ma csak egy olcsó fogás, érdektelen és gyakran gusztustalan is.

Sic transit gloria mundi.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.