Űrköltők és prózaléghajósok Kolozsvárott

A Helikon tematikus sci-fi számát mutatták be Kolozsvárott, a rendezvényen az újonnan alapított Kemény Zsigmond-díjat Antal Balázsnak ítélték oda. 

Űrköltők és prózaléghajósok Kolozsvárott

Nemrég csillagrombolók repültek el a Helikon szerkesztősége fölött, ami arra ihlette a lap szerkesztőit és szerzőit, hogy megírják, milyen sors vár ránk 2076-ban, ha egyszercsak arra ébredünk, hogy alienek, gépledérek, borg-lányok lakják be bolygónk és kontinensünk mecset-erdőit. Kiderül az is, hogyan lesz Londonból Putyingrád, s milyen titokzatos vízcseppek keringnek a szárazföldek és tengerek fölött, miként funkcionál a nyelv a majdnem nulla nanokelvin alatti halmazállapotban,  mit nevezünk hazának, ha a héliumban másképp terjengnek a mondatok, s miről fognak verselni a költők a Kreon bolygón.

A Helikon legújabb tematikus száma a tudományos-fantasztikus irodalomnak ad teret, amely Papp Attila Zsolt egyik vesszőparipája (lásd Vízimozi legutóbbi verskötetét), a folyóirat friss, ropogós, még nyomdafesték illatú lapszámának ötletes szerkesztői koncepciója őt dicséri.

Az újonnan alapított Kemény Zsigmond-díj átadójával egybekötött bemutatón Karácsonyi Zsolt félig viccesen, félig komolyra fordítva a szót hangsúlyozta: a hatvanas-hetvenes-nyolcanas évek lírájából szemezve Szilágyi Domokostól Hervay Gizellán át Szőcs Gézáig több kiemelkedő sci-fi verset tudnánk említeni, ám az első összefüggő szövegrendszert Papp Attila Zsolt írta meg. Ő az első űrköltő a kortárs erdélyi magyar irodalomban.

A kéthetilap friss számába belelapozva, a költő 2076 című verse láttán a mit sem sejtő olvasó, a Helikon-asztronauta azt gondolhatta, hogy a Kemény Zsigmond-díjat az űrköltő viszi majd haza, ám az est folyamán bebizonyosodott, hogy a sci-fi nemcsak versben tarol, hanem remek léghajós prózaírók is akadnak bőven kortárs literatúránkban – s a díjazott Antal Balázs lett.

A lap egyébként nem először rukkol elő tematikus blokkal, az első ilyen számuk a fiatal irodalommal foglalkozott, később Bodor Ádámra, Kolozsvárra, állat és irodalom kapcsolatára hangolódtak a félhavi kiadvány házi szerzői és munkatársai.

Papp Attila Zsolt röviden ismertette az igen izgalmas jövőbelátó számot, elsőként említve a Mandics Györggyel készült nagyinterjút, amelyben több más mellett az író a nyolcvanas években született tudományos-fantasztikus munkáiról számol be. A műfaj rajongói számára bizonyára ismerősek könyvei, a Vasvilágok, a Gubólakók és A dromosz.

A lap közli Veress Miklós, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa részletes tanulmányát a dualizmuskori magyar tudományos-fantasztikus irodalomról. Jókai Mór műve, A jövő század regénye talán nem ismeretlen az olvasóknak, ám Herczeg Ferenc sci-fi novellái és regényei például kevésbé vannak benne az irodalmi köztudatban.

A lapszámban a kortárs erdélyi költők, egyebek mellett André Ferenc, Horváth Benji, Király Zoltán, Papp Attila Zsolt villannak fel egy-egy űrbéli látomással, ki nagyhatalmú vízcseppre, ki kódrendszerekre, ki fagypont alatti hőmérsékletre asszociálva, Antal Balázs pedig egyenesen a Kreón bolygóra költözteti a költőket rövidprózájában.

A folyóiratban frissen megjelent tudományos-fantasztikus művekről, filmekről, antiutópiákról és mesterséges intelligenciákról is olvashatunk, a tartalmakat pedig megkapó, a század elejéről származó városképek illusztrálják léghajókkal és egyéb futurisztikus közlekedési eszközökkel.

A szerkesztő szerint méltánytalanul keveset beszélünk irodalmunk eme válfajáról, pedig nagyon sokrétű a magyar, ezen belül az erdélyi magyar sci-fi. „Ha az irodalom a megismerés eszköze, akkor a tudományos-fantasztikus irodalom hatványozottan az” – hangsúlyozta Papp Attila Zsolt. És hogy miért is van szükség rá, azt egy irodalom- és filmtörténeti szöveggel bizonyította, Arthur C. Clarke regénye, a 2001: Űrodüsszeia előszavával, amely Stanley Kubrik azonos című filmjéhez íródott:

„Ahány ember él ma, mind mögött harminc szellem sorakozik; ez az élők és a holtak számaránya. Az idők hajnala óta nagyjából-egészéből százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót. Érdekes szám ez, mert különös véletlen folytán nagyjából százmilliárd a mi helyi világmindenségünk, a Tejút csillagainak száma is. Így hát ahány ember csak élt, a világmindenségben s a Tejútrendszerben mindnek ragyog egy-egy csillaga.
E csillagok mindegyike nap, s nem egy közülük fényesebben, dicsőben tündököl, mint az a szomszédos kis csillag, amit mi Napnak nevezünk. És bolygója is soknak, talán mindegyiknek van közülük. Szinte biztos tehát, hogy az égen az emberfaj minden egyes tagjának, még a legelső majomembereknek is jut egy-egy saját – világnyi nagyságú – menny vagy pokol.
Hogy e lehetséges mennyek vagy poklok közül hányat és milyen lények népesítenek be, még csak nem is sejtjük; még a legközelebbi is milliószor távolabb van, mint a Mars vagy a Vénusz, amely még az elkövetkezendő nemzedékek távoli célja. De a távolság válaszfalai omladoznak, egy napon a csillagok közt összetalálkozunk a velünk egyenlőkkel vagy a nálunk különbekkel. Az emberek vonakodnak szembenézni e kilátással, némelyek még mindig azt remélik, ez sosem válik valóra, de egyre többek kérdezik, miért nem került sor ilyen találkozásra eddig, mióta mi magunk is kimerészkedünk az űrbe. Valóban, miért nem?

E könyv (esetünkben e folyóirat) egyetlen esetleges válasz e nagyon is logikus kérdésre, de el ne felejtsük, ez kitalált történet, az igazság, mint mindig, sokkal furcsább lesz.”

Az esten jelenlévő szerzők – André Ferenc, Antal Balázs, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, Papp Attila Zsolt – felolvastak műveikből, végezetül pedig a Kemény Zsigmond-díj tulajdonosát, Antal Balázst frappáns, irodalomkritikának is beillő köszöntővel laudálta Demeter Zsuzsa.

Majd a költők és prózaírók a szerkesztőkkel együtt fénysebességgel száguldottak el a Kreón bolygóra, az olvasók pedig hazafele cammogva érezték beteljesülni André Ferenc verslátomását. A hideg vörös rózsarügyeket vert az orra, az arcra és fülcimpák köré, s valami gonosz asztronauták szélsípjaikkal olyan huzatot fújtak a macskaköves utcákra, hogy már-már azt hittük, nem Alfalu, de még csak nem is Bodzaforduló vagy a ködfátyolos Csíki-medence a Föld leghidegebb pontja, hanem a kincses Kolozsvár.

Varga Melinda