Ugrás a tartalomra

 

Könyvörvény az Örkényben

Az Olvasás Éjszakáján számos könyvesbolt várta Budapesten és vidéken az olvasókat – mi az Örkény Könyvesbolt programjára látogattunk el, ahol Lackfi János dombontúli lakóparkjának beköltőzőitől a 133 éves Petőfin át Thomas Mann kabátjáig rengeteg „szereplő” felvonult – az őket megálmodó íróknak köszönhetően.

 

Míg sokáig csak a múzeumoknak volt, manapság szinte már mindennek van „éjszakája”; sőt, olykor már két éjszaka is jut egy éjszakára – így esett meg szeptember 16-án, hogy Budapesten egyazon éjszakán osztoztak a színházak és az olvasás. Ami persze szerencsés párosítás, hiszen a könyvek és a színház „fogyasztói” javarészt ugyanaz a közönség. Volt olyan helyszín, ahol találkozott is a két műfaj, például az Örkény Könyvesbolt programkínálatában szerepelt Halász Judit csodás Radnóti-estje – egy ugrásra a Vígszínháztól, a művésznő „otthonától”. Mi is a Szent István körút hangulatát választottuk szombat estére, illetve délutánra, hiszen az Olvasás Éjszakája már korán elkezdődik az érintett könyvesboltokban: az Alexandra, a Kossuth, a Libri és a Líra csoport egyes üzleteiben. Inkább a műsorjellegű, népszerűsítő programoké ez a nap (azaz éjszaka), nem a mélyre ásó irodalmi beszélgetéseké, és mindenhol maga a könyv áll a középpontban.

Az Örkénybe megérkezvén épp elcsíptük Lackfi János mesedélutánját, a Dombontúli mesék bemutatóját, ami önmagában is impozáns vállalkozás: tizennegyedik részénél tart az író-költő mesesorozata a dombontúli lakóparkról, amelybe mindig új és új lakó érkezik. A meséket Horváth Ildi illusztrálta, és Lackfi közönségét, majd dedikáltató olvasóit elnézve megint csak megállapíthattuk, hogy nincs nála határ gyermek- és felnőtt olvasótábor között, itt is jó sok felnőtt állt sorba hozzá, hogy aláírassa valamelyik könyvét. A tombolát követően (könyvcsomagokat nyerhettek a szerencsések), gyorsan átalakították a pódiumot a Noran Kiadó szerzőinek műsorához, a könyvesboltba pedig betoppant Vörös István rendkívül helyes uszkárjával, Mézessel, aki olyan fegyelmezetten nézte végig a műsort, hogy kalapot le előtte. 

Lackfi János dedikál

Szilágyi Ákost és az állómikrofont megpillantva biztosra vehettük, hogy itt még pazar énekelt költészeti élményben lesz részünk, és csakugyan így lett, de ez a csemege maradjon a végére. Őt szólította meg először a beszélgetést vezető Kőrössi P. József is, Szilágyi egyedi hangosköltészetének eredetét firtatva. A költő elmondta: a hatvanas években kezdett ezzel a fajta „dal”-költészettel foglalkozni, de igazán nagy hagyománya az orosz avantgárdban van. A különleges kötet, amellyel Szilágyi most pódiumra lépett, a Bábuk ura – Összes barguzini versek és magyarnóták című alkotás. E könyvben a 133 éves koráig élő fiktív Petőfi fiktív alkotásai tárulnak elénk: „A kéziratok a legkülönfélébb szibériai és transzszibériai lelőhelyekről kerültek elő: részben Alekszandr Petyofi (magyarán: Posztpetőfi Sándor) kései burját, mordvin, cseremisz és szkíta leszármazottai őrizték meg kegyeletből ezeket az ő számukra tökéletesen érthetetlen, mindazonáltal szent családi ereklyeként tisztelt szövegeket, részben a cári Ohrana, a szovjet Cseka, az NKVD és a Katorga i Gulag nemrég megnyitott archívumaiban maradtak fenn – többnyire a feljelentésekhez csatolt hiteles másolatok formájában” – ajánlja a műveket a szerző, pardon, a közreadó.

Egyébként a kötet teljes anyaga meghallgatható az interneten is Szilágyi Ákos előadásában. A közönség mégsem ebből a kötetből kapott ízelítőt, hanem egy igazi irodalmi ritkaságot olvasott fel a költő-szerkesztő, mégpedig Jókai egy poémáját, melyben azzal a gondolattal játszik el, mi lenne, ha Petőfi visszatérne Szibériából. A vers a kiegyezés után hat-hét évvel jelent meg, avatott be Szilágyi Ákos, de akkora sikert aratott, hogy a ’48-as forradalom 50. évfordulójára megjelent A Hét-számban Kiss Józsefék tematikus összeállítást jelentettek meg Petőfi elképzelt hazatéréséről, és ez a Jókai-mű nyitotta a válogatást. A szöveg tényleg nagyszerű élmény, de mivel Szilágyi Ákosról köztudott, hogy szeret játszani – és épp „Posztpetőfi”-kötete kapcsán volt jelen –, Kőrössi P. József óvatosan megszavaztatta a közönséget és a többi íróvendéget: tényleg Jókai-verset hallottunk-e, avagy Szilágyi-művet adott elő a költő. Egyetlen Jókai-szavazat (Vörös Istváné) ellenében mindenki Szilágyi Ákosra voksolt, amitől a költő olyan hahotára fakadt, hogy öröm volt nézni, majd megköszönte a közönség bizalmát, és bevallotta, hogy Jókai-verset olvasott fel, és amit a műről elmondott, való és igaz. 

Szilágyi Ákos volt a hangulatfelelős

Tunyogi Lászlótól sem áll távol a „kifordítom-befordítom” játékosság, hiszen Új Angyalok – Bardo című könyve egy színdarabot és egy regényt tartalmaz, csak meg kell fordítani a könyvet, és „fejtől–lábtól” olvasható a két mű. „Újlipótváros és Angyalföld határán nőttem fel késdobáló gyerekként” – mesélte a szerző az Új Angyalok szókimondó nyelvezetének hátteréről. Főhőse, Tromf a mai hatalmi struktúra egy vezéralakja, az író pedig a szubjektív realizmus eszközeivel teremti újra a valóságot a mű lapjain. A Bardo főhőse egy vidéki nő, aki már élete után emlékezik vissza; innen a cím is: a ’bardo’ a halál utáni létállapot (a Tibeti Halottaskönyv, a Bardo tödol nevéből lehet ismerős). A szerző az Új Angyalokból olvasott fel néhány sort a Találkozás az ihlettel című fejezetből, ahol az ihlet meglehetősen keresetlen szavakkal indítja útjára a bizonytalan szerzőt: „Hass, alkoss, vagy menj a…” (a többi hozzáképzelhető). 

Tunyogi László engedélyt kért a szókimondó részlet felolvasásához

A beszélgetés további részében Thomas Mann kabátja került a figyelem középpontjába, ha nem is az igazi, de a Vörös István által megörökített irodalmi kabát. Ezzel a címmel jelent meg ugyanis kötete a Könyvhétre – az Irodalmi Jelen-díjjal kitüntetett alkotó művéből itt olvasható részlet –, és a szerző röviden az írói eljárásba is beavatott. Merthogy két történet szövődik itt egybe rafinált módon – hívta fel a figyelmet Kőrössi P. József –, az írózsenié és egy magyarországi kisfiúé. Így ebben a sorrendben születtek a szövegek, mondta Vörös István, aki többször visszatért rá: egy regény nem egyszerűen egy történet elmondásától lesz regény. A 20. század legnagyobbjai sem véletlenül kísérleteztek a regény mibenlétével – Kundera például egyértelműen elutasította, hogy elég egy történetet megírni. Vörös István szerint A nevetés és felejtés könyve nem is regény, de az sem zavarja, ha a Thomas Mann…-t is novellafüzérként olvassák. A mű őbenne egyébként egyetlen fotó nézéséből bomlott ki, vallotta meg az író, mégpedig a címlapon is látható képből: Thomas Mann és Heinrich Mann állnak egymás mellett Münchenben, nagykabátban. Hogy István miért nem akart egyszerűen a nagy íróról regényt szőni – nos, az olyan „rátapadás” lett volna, fogalmazott. Egy kabát története bizonytalanabb – és ugyanolyan esetleges egy húszas évekbeli magyar kisfiú esetében. A szerző azt is elárulta, volt egy korábbi címváltozata a műnek: „Az ördögi jogok szerződése”, és bár a legtöbb megkérdezett erre szavazott, ő mégis az utóbbi mellett döntött. 

Vörös István nem Thomas Mann kabátjából bújt elő, hanem fordítva: a kabát az ő tollából

Szentpéteri Nagy Richard egyértelműen Az ördögi jogok…-ra voksolt az esten, de talán nem véletlenül, hiszen nem áll tőle távol a jog világa, sőt. Egyrészt neves politológus, a Klub Rádió munkatársa, a Corvinus Egyetem oktatója (diákjai, úgy hírlik, rajonganak érte, és megértettük, miért); másrészt új kötetének címe: Bérc – avagy a joguralom útjai. A címbéli bérc Berzsenyi Horváth Ádámhoz című verséből származik, melyben a magyar alkotmány „bérctalpaihoz” járulnak az arra méltók. Az írások – politikaelemzései és alkotmánykommentárjai – még Szentpéteri rádiós munkássága előtt, 2005 és 2015 között születtek, mondta el Kőrössi P. kérdésére a szerző. A kötetben felölelt évtized Magyarország történetének ugyancsak ellentmondásos, kanyargós korszaka. Első felében a szabadság káosza, a másodikban az önkény rendje uralkodott, mialatt előbb a köztársaság kétes alkotmánya, majd később az „új állam” talmi alaptörvénye volt hatályban. De ebben a kötetben mindkét dokumentum megkapja a magáét. Mivel a szerző nem szeret felolvasni rossz látása miatt, részletet nem hallhattunk tőle, de egy kis művészi produkcióra végül mégis rá tudta venni a kiadóvezető. Kőrössi P. József elárulta, hogy a száraznak látszó tudományterület szakembere verseket is ír. (Ezt már akár a Berzsenyi-allúzióból is gyaníthattuk, de a literátus műveltséget mindenképp.) Saját műveiből ugyan nem volt hajlandó megosztani egyet sem Szentpéteri Nagy Richard, de azt elkottyintotta: klasszikusokat szívesen és szépen mond. A spontán biztatásra Kölcsey Intés című költeményét adta elő, és túlzás nélkül mondhatjuk, a könyvesboltban mindenki elnémult egy pillanatra az impresszív előadástól. 

Szentpéteri Nagy Richard versmondása komoly elismerést aratott

De még hátra volt a meglepetés: Szilágyi Ákos foglalta keretbe az estet, aki a Posztpetőfi-kötet első versét adta elő, majd a „Látod, milyen borús idő...” népdal dallamára komponált „Úgy ismerlek, mint a rossz pénzt / mint háziasszony a kosztpénzt” kezdetű „választási” verspamfletet énekelte el, csupa humorral. Politikai versek ezek – bocsátotta előre Szilágyi –, de ő jobban szereti a politika szó helyett a József Attilától kölcsönzött „a nemzet közös ihlete” kifejezést használni, s ennek az ihletnek a jegyében búcsúzott a mikrofontól.

Soha jobb végszó Odze Györgynek, aki az Olvasás Éjszakája következő vendége volt, noha sietett, mert indult a vonata Tihanyba – ez az ő békés zuga régóta. A politika világát pedig ő is igen jól ismeri, hiszen az író-műfordító a közszolgálatban töltötte civil élete legnagyobb részét: a kulturális-művelődési színtér után Delhiben, Londonban, Pekingben és Helsinkiben teljesítette diplomáciai szolgálatát. Volt külügyi szóvivő, kommunikációs stratégia vezetője – majd 2011-ben visszavonult az aktív diplomáciától, és azóta élvezi a balatoni békességet. Sorstöröttek című könyve a magyar politika és kultúra egy igen botrányos fejezetét, Onódy Lajos és Bara Margit történtét dolgozza fel. De hogyan került a látóterébe ez a história? – kérdezte Kőrössi P. József, mire Odze elmondta, kezdetben csak Onódyról akart írni, de mások unszolására végül nem tért ki a Bara Margit-szál elől. 

Odze Gyorgy a hatvanas évek egyik legsötétebb és legizgalmasabb "ügyét" járja körbe könyvében

Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya. Onódy Lajos a kor legsikeresebb üzletembere volt, ő alapozta meg a nyugati idegenforgalmat, ő alapította a Mézes Mackót, a Wurlitzert, moteleket épített. A hibát ott követte el, magyarázta Odze, hogy be akart épülni a politikába, de a „kemény oldal” nem fogadta be. Csalással, „a társadalmi vagyon megkárosításával” vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg. Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb, legvonzóbb színésznője Onódyt nem is ismerte, magyarázta Odze György, mégis azzal vádolták meg, hogy részt vett az Onódy által szervezett orgiákon, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. A szerző röviden arra is kitért, mennyivel ellentmondásosabb, összetettebb volt a hatvanas évek politikája, mint a róla kialakított kép. Onódy például mesterien „fizette le” a politikusokat házhoz küldött hidegtálakkal, bélszínekkel, amit senki nem utasított vissza. Később ugyanezek szerveztek koncepciós pert ellene. Bara Margitnak a pályája is kettétört: az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle.

 A gyönyörű színésznő egyik szerepében

Hogy ki és miért akarhatott ártani a színésznőnek, arra több elmélet is létezik. Odze György megosztotta – és meg is írta – a saját elképzelését: a kor ünnepelt sportolója, Székely Éva bejáratos volt a pártközpontba. Férje, Gyarmati Dezső Bara Margit miatt hagyta el. Innen csak tovább kell gondolni a történetet… Apropó, történet: Odze izgalmas regényben formálta meg a botrányos históriát, melynek legvége fikció, de mégis minden szava igaz. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: hogyhogy meg meri írni a kézzelfogható bizonyítékok híján csak mendemondákra alapuló történeteket? Az író úgy válaszolt: negyven évet dolgozott a közszolgálatban, pontosan ismeri annak visszásságait, az elhallgatásokat, s hogy bizonyos dolgokról semmilyen archívumban nem találni adatokat. Ő ettől függetlenül alapos kutatás után látott neki az írásnak, de sosem félt megírni a véleményét – ahogy Elbert János haláláról sem, amit annak idején egyetlen kiadó sem akart felvállalni, végül megjelent, de sokan óva intették a szerzőt, hogy majd megtalálja a KGB. Szerencséjére – és olvasói nagy szerencséjére – azonban Odze György sértetlenül megúszta, és a tihanyi út előtt még egy rövid dedikálásra is vállalkozott.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Az Örkény Könyvesbolt és valamennyi budapesti és vidéki helyszín teljes és részletes programja itt olvasható.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.