Önismereti sláger
Lenn a pokol mélyén sülve, nagy üstökben körben ülve
fecsegnek a kárhozottak, ahogy kárhozottak szoktak:
melyiküknek mi a bűne, mi miatt lett ideküldve.
Tele szájjal megy a licit, néha rá is dobnak picit,
ki hányat ölt, mennyit lopott, adót csalni ki hogy szokott.
Ám az egyik mélyen hallgat, nem az a bratyizós alkat.
„Hát te, haver, minek kussolsz? Itt már semmit el nem tussolsz:
sok bűnöd van? Rútak nagyon? Mondjad, hányat vertél agyon?”
Szól a csöndes: „Égbe szálltam, a kapuban sorban álltam,
kérdezi a Péter, a Szent: »Volt-e bűnöd, fiam, ott lent?«
Tőlem, aki annyit gyóntam, erényes és tiszta voltam!
»Nem voltam se irigy, se rest; torkos, buja nem volt e test;
sose mérges, sose fösvény – életem egy példaösvény:
nézzen végig rajtam, papa, ilyen nincs, csak én meg maga!«
Erre vörös lett a feje, azt hörögte: »Mars lefele!«
Mért vagyok itt, én nem értem, vizsgálatot kéne kérnem.
Mért rotyogok itt az üstben, kurvák között, ronda füstben,
ha nem tettem semmi rosszat? Higgyétek el, szörnyen bosszant.”
Hümmögnek a kárhozottak: „Mit nem tettél, elsoroltad.
De tán azért várt a mélység, mert kimaradt a kevélység.”
