Augusztusi négykezes

Ez a nyár elszállt, de nem az egész nyár.
Mert mint a villamos, majd jön a másik,
mely földi mezőről égi felé száll,
ölelkezőtől végtelen világig.

Létünk úgy teljesül, hogy már nem éget,
a lobogás, ím, távolságra vált:
meghódítjuk a kék normann vidéket
s nézzük a tengert, várjuk a dagályt.

Nyílt térre vágyunk, aprócska örömre.
Nyaranta ritkán csalódik az ember:
fény, forróság a reményt örökölte.

Hiszed, hiszem, mit megígér az évszak.
Minden kis sejt eltelik szerelemmel –
fényteste vagyunk egymásban magunknak.