Női fortély

Egy augusztusi éjjelen

Ölünkbe hulltak a csillagok,     
mint halott szentjánosbogarak.
Az elmúlás összetört kitinpáncélja     
között porladó tracheacsövek.         
Kellemetlen felismerés;
hiába az olvadáspontbeli különbség,      
egybefolyt minden rész-egész:             
a csillagok, rovarok, és növények.
Pedig örülne minden entitás:            
ha valamit mondhatna az övének.     

Óda a Férfiakhoz

Oh, be imádom, hogy ajkukból a bók ezer fele árad,
de azért, hogy betalálj, lépj előrébb még egy jó párat.
Oh, hogy csillog a szeme, ’hogy vizslatja a domborzatot,
csak az asszonya már pár éve nem annyira jóllakott.
Szeretem, hogy monogám, egyben fantáziadús.
De mit nem tesz és talál, ha előtte él a hús?
És az a szép, tekervényes micsoda a fejében!
Kontrázik; ő ártatlan – a férfilétet nem értem.
De ugyan, drágám, nekem mindegy; használd csak a kisfejed,
hisz úgyis lefagy a valóban, és épp ezért nem teszed.

Nézőpont

A sok test egy hosszú futószalagon ül;
leveszem, felveszem, visszateszem,
a többit vizslatja már a szemem.
Úgysincs olyan, hogy egy csak egytől üdvözül.

Mert igazat adhatunk-e annak,
hogy a vadász a vadnak
szenteli mindenét, s hogy kivájt
uteruszokat aggat
a falra, holmi agancsok helyett,
és ha rájuk tekint,
a kéj elvonja a figyelmét.
A fontosról kivált’.

Hiszen egyszer használatos portéka mind,   
ha én vagyok az, ki nevetve búcsút int.

Női fortély

Addig szórd magvaidat, amíg csak lehet,
ítéletet mondtok fiaitok felett.
A női fortély férfiúból kimaradt;           
magába bolondít, eljátssza. Kiharap
belőled minden életet.                 

Mielőtt másra néznél, kiszeret belőled,
amit most kaptok tőlünk, az még csak előleg.            
 
Majd kijavítjuk az évezredes hibákat,
hiába testünk körül az imádat,
mert mit ér, ha sokfele szórod ezt is.
ezáltal csak elszublimál a presztízs.