Nyári reggel le a hegyről

Nyári reggel volt, fejem még álmoktól zsongott,
elnyújtott percekben biccentett a világ.
Mosógép zúgott a házban, szemhéjam ébredéstől
rángott, és egyáltalán nem tudtam, mi lesz.
Bár aktuális harcaimban nyerésre álltam, az

élet megfelelően haladt. Meg kéne kérdezni
valakit, mégis, hogy mi van. Barátaim így-úgy
boldoguló tizenkét éves állampolgárok, családom
jó szándékú, de nem volt kitől mégsem, mert
hát, ki tudja, mégis. Hóhért kéne hívni vagy egy

vértanút, azoknak mindig van fantazmagóriája.
Megszólaltam üres szobámban, jövő héten
férfiasabb leszek, dolgaim rendeződni látszanak,
anyámat felköszöntöm, holnap pedig bőséges
fürdőt veszek. A héten, bizony ám, kitalálom,

mi van. Majd kiürítettem a postaládát, tejet vettem
elő, kinőtt stoplisom elhelyeztem egy kartondobozba.
És szokás szerint megjelent a szomszéd, a
kapucsengőről érdeklődött, egyszerűen nem
értettem, miről beszél, játszottam a hülyét, az ajtót

bezártam. Magamnak mondtam, alázatos szolgája.
És Kőbánya, tíz óra harminc, futballidő. Kiléptem
az ajtón, a nap szembeszúrt, kis fehér foszlányok
úsztak szemeim előtt, ismerem ezt, az utca
kutyái engem méregettek. Milyen homályos reggeli

utcánk, micsoda szórakozott alak vagyok! Aztán,
csókolom, én tudom, mi a világ, hogy mi lesz,
higgyék el, vannak sejtéseim. Szőke hajam
hátranyalom, meggyorsítom lépteimet, micsoda
baromság, mondom félhangosan, de ekkor már

lefelé a hegyről.